A hivatástudattal rendelkező igazi asztrológusnak csak egy célja lehet: segíteni az embereknek, testiekben, lelkiekben. Az asztrológia az emberiség általunk ismert történetének egyik legnagyobb felfedezése, legfontosabb szellemi alkotása, az élet megértésének kulcsa.
A felfedezés szó talán nem egészen találó, mert az asztrológiai tudás nem egyszerre jött létre, hanem több ezer éves kutatások és ezek eredményeinek összefoglalásából, teljesen egzakt ismeretanyagként állt össze. Így tehettünk szert a legcsodálatosabb tudásra – csak éppen az a baj, hogy legtöbben vagy nem élnek, vagy ha élnek is, úgy helytelenül, és gyakran még a lényeget is félreismerve. Pedig az asztrológia a legfőbb támaszunk lehetne, például abban is, hogy az ember reálisan mérhesse fel az előtte álló élettel szembeni várakozásait.
Az asztrológia a helyes gyermeknevelés alapja kellene, hogy legyen, mert már csecsemőkorban is kimutathatja a bennünk rejlő adottságokat, képességeket és fogyatékosságokat, vagyis már akkor, amikor ez más módon még teljességgel lehetetlen lenne.
Felnőttkorban pedig – a legtöbb ember számára oly nehéz – önmegismerésnek mindenkori tárgyilagos és biztos eszköze, melynek révén bárki tartalmasabbá, sikersebbé és boldogabbá teheti életét.
Megismerhetnénk a ránk leselkedő veszélyeket, és ez által tehetnénk is valamit azok elhárítása érdekében, másrészt viszont kivirágoztathatjuk szunnyadó tehetségeinket. Valóságos diagnózist kaphatunk önmagunkról általánosságban – de még orvos-egészségügyi vonatkozásban is, hiszen a horoszkóp fizikai-testi gyengeségeinket és betegségforrásainkat is ki tudja mutatni – már jóval előbb, mint ahogyan arra egy orvosi műszer vagy vizsgálat képes.
Sajnos a rövidlátás, a tudatlanság, a földhözragadt materiális gondolkodás emberek millióit fosztja meg az asztrológia áldásaitól, amely nem csak ennyit nyújt, hanem feltárja a világmindenség, elsősorban naprendszerünk és a földi lét szinte minden megnyilvánulásának csodálatos, sokak számára hihetetlennek és érthetetlennek tűnő és mégis számtalanszor bizonyított összefüggéseit.
Mindemellett az asztrológia nincs ellentétben egyetlen világvallással sem, sőt alátámasztja, szinte bizonyítja az ezoterikus tanításokat. Nem véletlen, hogy különböző korokban, és népeknél éppen a főpapok voltak az asztrológia legfőbb ismerői és gyakorlói.
Publikálás dátuma: 2009.06.20.
Forrás: http://www.donna.hu
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Bábszeletek recept
» 6 tojás
» 15 dkg cukor
» 15 dkg darált tökmag
» 3 evőkanál zsemlemorzsa
» 1 csomag sütőpor
» Krémhez:
» 4 dl tej
» 8 dkg liszt
» 20 dkg margarin
» 20 dkg porcukor
» 1 dl ananászszörp
»...
Bábszeletek recept
» 6 tojás
» 15 dkg cukor
» 15 dkg darált tökmag
» 3 evőkanál zsemlemorzsa
» 1 csomag sütőpor
» Krémhez:
» 4 dl tej
» 8 dkg liszt
» 20 dkg margarin
» 20 dkg porcukor
» 1 dl ananászszörp
»...
Tv bemondó
Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok, gyerekek! -...

A nyár végére véglegesedő, majd ősszel a parlament elé kerülő új közösségi közlekedési stratégia a MÁV-csoport háromfelé "darabolását" célozza, a helyzet azonban jelentős beavatkozást igényel, mivel vasutasok ezrei kerülhetnek utcára...

Az euró csütörtöki bevezetésének első óráiban még inkább koronával fizetnek az emberk Szlovákiában, ahol még két hétig lehet vásárolni a régi pénznemmel. A hatóságok szerint a régi koronák nagy része már az első...

Hirtelen csap le az influenza [origo] egészség 2009. január 23., péntek, 8:00
eszközök:
Magyarországon egyelőre még alacsony az influenza aktivitása, de rövidesen nálunk is várható a járvány. Mivel az idei...

Talán különös szokásai miatt gondolták azt róla, hogy baj van...
– Nem vagyok pánikbeteg, csak van néhány vicces és idegesítő szokásom, de ezeket kizárólag otthon csinálom. Például nem szeretem, ha a...

Sokan kétségbe vonták már a La Fontaine-mese tanulságát, miszerint a nyáron szorgalmasan élelmet gyűjtő hangyának télen teli a kamrája, a naphosszat hegedülő tücsök viszont éhkoppon marad.
Nos, aki megpróbál egy napot végig hegedülni, és egy napon...

Medvekifutó avatás a Budakeszi Vadasparkban
Február elején két medve, Vackor és Móric érkezett a Budakeszi Vadasparkba. Az új kifutót tegnap ünnepélyes keretek között adta át a közönségnek a Pilisi Parkerdõ Zrt. és a Vadaspark vezetõsége....

Pert indít egy kínai férfi egy csintao-i étterem ellen, ahol az egyik pincér ásványvíz helyett alkoholt hozott ki 10 és 12 éves fiának. Sun, a kárvallott apa a rokonait látta vendégül ebédre, és két fiának ásványvizet rendelt az étel...

Ahogy az átlagember, úgy sztárjaink is felöntenek olykor a garatra. Ha ez csak alkalmilag fordul elő, az többnyire nem okoz különösebb problémát, ám ha gyakran előfordul, esetleg az alkoholfogyasztás a mindennapok részévé válik, komoly betegséggel állunk szemben. Hazánk...