Udvari orvos, csillagász és asztrológus, emellett még látnok is, a francia reneszánsz jól ismert alakja, aki hírnevét mégis az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatainak köszönheti. Hogy ki ő?
Az illető férfiú becsületes neve Michel de Nostredame, később latinosította nevét Nostradamusra. 1503-ban született Franciaországban. Avignonban filozófiát tanult, majd 1529-ben végzett Montpellier orvosi egyetemén. Kortársai körében először, mint pestisdoktor vívta ki az elismerést, ugyanis két nagy pestisjárvány is volt élete során, amikor is segíteni próbált a betegeknek.
1536-ban vándorútra indult Olaszországba, melynek során bejárta az egész országot, ám amikor hírt kapott újabb pestises megbetegedésekről azonnal hazament. 1564-től IX. Károly udvari tanácsosa és orvosa volt, rímekbe szedett prófétikus könyve – A próféciák –, 1555-ben jelent meg először Lyon-ban.
Az 1540-es évek végén megnősült és letelepedett Salonban. Ekkor tájt kezdett el jósolni is, ezek lényegében látomások voltak, amiket éjszaka „elragadott állapotban” látott. A látomásokat Nostradamus a jövőről szóló információknak vélte, és lejegyezte mindet, csillagászati ismereteinek segítségével próbálta meghatározni, hogy hol fognak bekövetkezni az események. Nostradamus őszintén hitt benne, hogy a látomások mind a jövőt mutatják, és hogy valamikor be fognak következni.
Miután jóstehetségének híre ment, az emberek mindenféle bajaikkal hozzáfordultak segítségért. Ám később népszerűségét beárnyékolta, hogy eretneknek kiáltották, így szüksége is volt az uralkodó család pártfogására.
1559-ben II. Henrik megsebesült egy lovagi tornán, majd nem sokkal később meghalt. Egyesek szerint ez pontosan úgy történt, ahogyan az A próféciák első fejezetében írva vagyon, ezt a jóslatot szokták az első beteljesült jóslatnak nevezni. Ennek köszönhetően ismét hihetetlen népszerű lett, Medici Katalin személyesen látogatta meg otthonában és 300 arannyal ajándékozta meg, majd kinevezte udvari tanácsosnak és királyi orvosnak.
II. Henrik haláláról szóló jóslat:
„Az ifjú oroszlán felülmúlja az öreget
Harci mezőn páros viadalban:
Arany kalitban kidöfi a szemét.
Két csapás/seb egy/első, aztán meghal, kegyetlen halállal.”
Életével kapcsolatban is számtalan történet kering. Az egyik szerint, amikor Olaszországban járt egy alkalommal letérdelt egy szerzetes előtt, és Őszentségének szólította. Az illető szerzetes 45 évvel később V. Szixtusz néven pápa lett.
Nostradamus halála előtti este a monda szerint így köszönt el asszisztensétől: „Nem fog látni életben hajnalkor”, és egyes értelmezők szerint a jós saját halálának körülményeit már egy évvel korábban papírra vetette.
Nostradamus jóslataira jellemző, hogy igen homályos a megfogalmazásuk, nehezen értelmezhetők, maga Nostradamus mindezt azzal magyarázta, hogy esetleg megpróbálnák elhallgattatni, ezért kénytelen ilyen formában közzétenni jövendöléseit. A versikék ráadásul csupán 4 sorosak, ebben a terjedelemben igen nehéz kifejezni a kívánt dolgokat.
Jóslataiból egyesek kiolvasni vélik Napóleon és Hitler viselt dolgait, valamint a harmadik világháború kitörését – ez ügyben már legalább annyiszor kiáltottak farkast, mint a világ végével kapcsolatban.
Jóslat Napóleon „eljöveteléről”:
„Egy császár születik Itália közelében
Aki a császárságnak sok pénzébe fog kerülni,
Azt fogják mondani, hogy bárkivel társul,
Inkább hasonlít mészároshoz, mint fejedelemhez.”
Valamint Hitlerről:
„Éhségtől dühödt vadállatok fognak átúszni a folyókon
a csatatér nagyobb része Hister ellen lesz,
vasketrecben vonszolják a nagy embert, míg
Németország gyermeke semmit sem tart tiszteletben.”
Néhányan úgy vélik, hogy Nostradamus jövendölései között utalt a 2001. szeptember 11-i World Trade Center elleni támadásra, ám arról később az a hír járta, hogy csupán egy állprófécia, egy ügyes csalás. Léteznek olyan vélemények is, miszerint Nostradamus nem is maga írta az ominózus könyvet, pusztán plagizált. Már életében is számtalan vád érte, az egyház eretneknek tartotta – hiszen számukra a hit és a jóslás nem volt összeegyeztethető, már pedig hősünk állítólag hithű katolikus volt.
Hogy mi az igazság a jövendöléseivel kapcsolatban talán sohasem fog kiderülni.
donna
Publikálás dátuma: 2009.05.22.
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egészen biztosan tudom, hogy van élet a halál után. Mindazoknak, akik elvesztették szeretteiket, a legfontosabb tanulság az, hogy a földön maradt gyászolóknak meg kell tanulniuk szeretteik elvesztése után is tovább élni saját életüket. És ha valakivel szeretetteljes...

2008. november 29. 05:41
Több mint háromezer elbocsátás Magyarországon a válság miatt
A pénzügyi válság következtében várható jövő évi keresletcsökkenésre hivatkozva három magyarországi vállalat jelentette be pénteken,...

Budapest, 2011. február 2. Tűzoltók vontatják ki a Dunából azt a személyautót, amely kora este a folyóba hajtott az Árpád híd közelében.
A jármű sofőrjét kórházba szállították. Az autó vezetője ki tudott szállni és a partra...

Meghalt egy öt éves kisfiú Cipruson, miután orvos apja a bezárt autójukban hagyta, mert neki egy sürgősségi műtétet kellett elvégezni - közölte szerdán a ciprusi rendőrség. A gyerek csaknem nyolc órán át volt a kocsiban, mire megtalálták, miközben kinn 30 feletti...

Eszenyi Enikő, Forgács Péter, Juliet Kinchin, Kobayashi Ken-Ichiró, Szakcsi Lakatos Béla és Tarr Béla lettek 2010-ben a magyar kultúra követei.
A Magyar Kultúra Követe lett 2010-ben Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színművész, rendező, Forgács Péter médiaművész,...

Hófehérke
a tészta hozzávalói:
25 dkg...
Hófehérke
a tészta hozzávalói:
25 dkg...
Az élet sem kizárható a Földhöz eddig leginkább hasonló bolygón
Kereszturi Ákos2009. 01. 19., 9:48
var strModDate = '2009. 01. 19., 9:48';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 01. 20., 17:59';
var...

Szűcs Éva verse!
Sápadtan a holdvilága,
Leszáll mátkád ablakára,
Fény kezével elringatja,
Csillag szóval csitítgatja,
Angyal ül a párnájára,
Álmot lop a pillájára,
Mosoly villan ajakán,
Nyíló rózsa rózsafán,
...
Szűcs Éva verse!
Sápadtan a holdvilága,
Leszáll mátkád ablakára,
Fény kezével elringatja,
Csillag szóval csitítgatja,
Angyal ül a párnájára,
Álmot lop a pillájára,
Mosoly villan ajakán,
Nyíló rózsa rózsafán,
...
Mi vitt téged Budapestről Bajára?
Geszti Péter: Húsz lovas indult vasárnap a Bácska Vágtán, a Nemzeti Vágta első előfutamán. Még a legkisebb falvakból is eljöttek, egy-egy falut több lovas képviselt. Lány nyert, mondanom se kell. A települések szakácsai helyben...

Beckham a szezon végéig marad Milánóban
Ahogy az várható, megegyezett egymással a Los Angeles Galaxy...
Beckham a szezon végéig marad Milánóban
Ahogy az várható, megegyezett egymással a Los Angeles Galaxy...