MSZP: majdnem hatórás egyeztetés volt a 2010-es adócsomagról
2009. május 12. 20:35
Oszkó Péter pénzügyminiszter tartott prezentációt a tervezett 2010-es adócsomagról az MSZP informális frakcióülésén kedden; a több mint ötórás tanácskozás után Mesterházy Attila frakcióvezető a csomag tartalmáról semmilyen részletet nem mondott az újságíróknak. A frakcióvezető hangsúlyozta: ez volt az első konzultáció, és a tervezetben szereplő számok még változhatnak. Az MTI úgy tudja, a pénzügyminiszter ismertette az ingatlanadó bevezetésének módját és tervezett sávhatárait. Eszerint éves szinten kétmillió forint felett 0,25 százalék, 10 és 30 millió forint között 0,35 százalék, 30 millió forint felett pedig az ingatlan értékének 0,5 százaléka lenne az adó mértéke, amelyet először jövő nyáron kellene fizetni.
A tervek szerint az önkormányzatok vetnék ki az új adót, amelyet 2010. január 1-től vezetnének be, és két részletben kellene fizetni. Először jövő év júliusában az első félévi ingatlanadót fizetnék meg a tulajdonosok. A kabinet az ingatlanadóból évi 125 milliárdos bevétellel számol. Az, aki nem ért egyet az ingatanára megállapított értékkel, más értékbecslést kérhetne; az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki. A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények és az egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.
Az MTI úgy tudja, a tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne, és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne. Jövőre megszűnne a tételes eho, és a munkáltatói járulék idei öt százalékos csökkentését minden jövedelemre kiterjesztenék. A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az eva-kulcs.
Az MTI értesülési szerint az MSZP-frakció jelenlévő tagjai leginkább az ingatlanadót bírálták, egyebek mellett azért, mert az szerintük tovább csökkenti az MSZP támogatottságát, és tovább növeli a hátrányos helyzetűek terheit. És többen felvetették, hogy a nyugdíjasokat sértő az eljárás, mert az örököseikre így adósságot hagynának.
Mint mondta, a keddi konzultáció arról szólt, hogy a 2010-es adócsomag tekintetében melyek azok az elvárások, amelyek olyanná teszik a javaslatot, hogy a frakció megszavazza. Arról nem beszélt, hogy ezek az elvárások mit takarnak. Hozzátette: az informális frakcióülésen elhangzott javaslatokkal kapcsolatos számításokat a Pénzügyminisztérium elvégzi, és tovább egyeztetnek róluk.
(MTI)
Publikálás dátuma: 2009.05.13.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Legyen csend Zajcsillapítási 1x1
Zajos az autója? Ragassza tele alumíniummal, bitumennel és hablapokkal! Kényelem, kéjes akusztika, szebben szóló hifi! Drágán!
Jövőrádió Autóhifi teszt: Blaupunkt...
Legyen csend Zajcsillapítási 1x1
Zajos az autója? Ragassza tele alumíniummal, bitumennel és hablapokkal! Kényelem, kéjes akusztika, szebben szóló hifi! Drágán!
Jövőrádió Autóhifi teszt: Blaupunkt...
A médiatanács tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság kormánypárti többsége a négy fideszes jelölt támogatását szavazta meg a hétfői ülésen. Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes elnöke szerint szakmai jelölés, szakmai döntés...

Budapest — Soha nem szerettem így senkit, és soha senkit nem is fogok már így szeretni, ahogy az én kisfiamat szeretem – mondta Daróczi Dávid megtört édesanyja, Ica néni (63), aki még most is jelen időben beszél Jociról, akihez mindenkinél erősebb kötelék fűzte.
...

Egyik első sajtóközleményében a Mónika-show egykori háziasszonyának üzent a pár hete alakult médiahatóság elnöke. A közleményt Minden jót, Mónika! címmel adta ki, mely üdvözli a Mónika-show, valamint Joshi Bharat műsorának végét. A...

Az Európai Bizottság adójavaslat-csomagot készít az energiahatékonyság növelését és az éghajlatváltozás lefékezését célzó uniós erőfeszítésekhez kapcsolódva - mondta Kovács László adópolitikáért...
Az Európai Bizottság adójavaslat-csomagot készít az energiahatékonyság növelését és az éghajlatváltozás lefékezését célzó uniós erőfeszítésekhez kapcsolódva - mondta Kovács László adópolitikáért...
A 12 és 11 éves kislányok között azt követően mérgesedett el a vita, hogy egyikük megsértette a másik barátnőjét.
Az idősebb diáklány ekkor két fiú segítségét igénybe véve az iskola egy elhagyatott zugába hurcolta el a sértegetőt, és...

Hozzávalók (-):
20 dkg zselés cukor
rumaroma ízlés szerint
25 dkg margarin
35 dkg darált keksz
5 dkg darált dió
40 dkg cukor
2 egész tojás
5 dkg kakaópor
Elkészítése: A darált...
Hozzávalók (-):
20 dkg zselés cukor
rumaroma ízlés szerint
25 dkg margarin
35 dkg darált keksz
5 dkg darált dió
40 dkg cukor
2 egész tojás
5 dkg kakaópor
Elkészítése: A darált...
Hogyan kell értelmezni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások megszakadását? Elképzelhető, hogy az Unió álláspontja nem is elsősorban Magyarországnak szólt, hanem a szövetség egyéb, "renitenskedő" tagjainak szánt...

Bezárják az üveggyapotgyárat Salgótarjánban
Bezárják az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt.-t, a döntés 120 dolgozó munkahelyének megszűnését jelenti – mondta Sarlós Gábor, a cég kommunikációs vezetője szombaton.
Sarlós Gábor...

Esélyük sincs a félrelépő nőknek! Szinte biztosra vehető a lebukásuk, nem úgy a férfiaknak. A férfiaknak 94, míg a nőknek csupán 80 százaléka érzi meg, ha párja hűtlen hozzá. A Bors által megkérdezett szakértő szerint ez azért van, mert a nők nem nagyon...