Indokolatlanul keltett pánikot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a H1N1 influenzavírus kapcsán – véli egyre több szakértő.
Influenza:
- Ma reggeltől újabb országban támad az influenza!
- Elpusztította az első kanadait az influenza!
- Brutális gyorsasággal terjed az új influenza
- Amikor a sertés- és a madárinfluenza találkozik…
- Nincs ellenszere az új influenzának - mégis árulják az interneten
További cikkek a témában>>
A járvány ugyan még korántsem csengett le, sőt alighanem növekvő fázisában van, de a valamivel több mint 2000 fertőzött és félszáz halálos áldozat fényében általános vélekedés szerint túlzás a WHO részéről az ötös fokozatú riasztás.
Margaret Chang, a WHO igazgatója hangsúlyozza, hogy a riasztási fokozat emelése „csupán technikai változás”, és nem jelenti azt, hogy a világ népessége komoly veszélyben lenne. A világméretű járvány megjelölés azonban a közvéleményben azt a képzetet kelti, mintha tömeges halálozásokra kellene számítani – ez mindenképpen túlzás.
Az elmúlt hét közepe óta sokasodó kritikák hatására a WHO genfi központjában elkezdték vizsgálni a riasztási rendszer módosításának lehetőségét. A cél: a járvány kiterjedtsége mellett annak veszélyességét is jobban érzékeltessék.
A WHO szakértői szerint a „végítélet-forgatókönyv” az lenne, ha az új H1N1 vírus keveredne a H5N1 madárinfluenza-vírussal. Ez ugyanis nagy arányban végez a megfertőzött személyekkel, ám jelenlegi formájában nem tud könnyen emberről emberre terjedni. FT.com, Reuters
Vg.hu
Publikálás dátuma: 2009.05.11.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ma Hóvirág napja van. Magyar eredetű női név, jelentése a virág maga. Furcsa is lett volna, ha éppen ez a kis kedves tavaszhírnök marad ki a választható virágnevek sorából. S talán az sem véletlen, hogy a napja éppen a csillagászati tavasz kezdetére, március 21-re...

A hét elején még bizakodóak voltak Jeff Conaway orvosai, ám azóta sokat romlott a színész állapota, és a családja szerint már csak napjai vannak hátra.
Egyre kilátástalanabb Jeff Conaway állapota, miután súlyosan megsérült egy titokzatos balesetben. Az...

/* (c)AdOcean 2003-2009 */
if(typeof ado!=="object"){ado={};ado.config=ado.preview=ado.placement=ado.master=ado.slave=function(){};}
ado.config({mode: "old", xml: false, characterEncoding: true});
ado.preview({enabled: true, emiter: "indexhu.adocean.pl", id: "BQ4FRvCO7Y4_g5UwuylnNvAfIlr.zF3P.Nnt8ZMuRaT.Z7"});
ado.config({mode: "old", xml: false,...

Erős és gyengébb erejű szúrásokat említ a most elkészült orvos szakértői vélemény a tavaly augusztusban halálra késelt Sz. Dézi testén. A rendőrség a lány ismerőseit, B. Lászlót és T. Adriennt gyanúsítja a gyilkossággal. T. Adrienn most...

Orbán Viktor miniszterelnök éles kritikával nézett szembe a médiatörvény kapcsán Strasbourgban az Európa Parlament ülésén. Barroso bizottsági elnök közölte: a sajtószabadság szent érték, ezért még a héten tisztáznak a magyar...

Egészséges kislányt szült egy jégkorcsolyázó csillag, miután összeesett és meghalt.
sas_pageid='7185/44900'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
goA.addZone(60113,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Jayne Soliman...

Nyolc napig volt egy nő lakása liftjének foglya Spanyolországban, de túlélte. A 35 éves nő eszméleténél volt, de nem tudott tisztán gondolkodni, amikor tűzoltók és rendőrök végre kiszabadították. Azonnal kórházba került. Hogy miként sikerült...

Azt nem titkolta Kapócs Zsóka (30), hogy Amerikába készül Karády-estjével, de arról mélyen hallgatott, hogy Kamarás Ivánt is meglátogatja...
BUDAPEST — Azt nem titkolta Kapócs Zsóka (30), hogy Amerikába készül Karády-estjével, de arról mélyen...

A kisgyerek kérdi az informatikus apját:
- Apu, én hogyan jöttem a világra?
Az apa belekezd:
- Az úgy volt, hogy anyád és én egy chat szobában ismerkedtünk meg. Ezután találkoztunk egy internet kávézó mosdójában, ahol feltöltést kezdeményeztem...

Az utóbbi napokban lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében árhullám indult meg több német folyón, és még egy bajorországi tó is kilépett a medréből. Három ember meghalt, amikor egy pincét elöntött a víz.
Hárman fulladtak meg egy...