A woodoo szó hallatán sokunk lelki szemei előtt egy kézzel varrott baba jelenik meg, amelyet az emberek kínzására használnak – köszönhetően a mozifilmeknek. Tény és való, ez is eleme a woodoo vallásnak, azonban nem mindegy mire és hogyan használják. Magáról a vallásról pedig manapság sem tudnak sokkal többet, mint sokgenerációs elődeink.
Az elnevezés a régi fon nyelvcsaládból ered: vodun, ami annyit tesz, isten, lélek, szent tárgy. A woodoo hitvallás eredetileg Afrikából származik, s többek között Haiti szigetére is átterjedt – a behurcolt rabszolgák által –, arra a szigetre, amely ma is melegágya e vallásnak. A ma is működő woodoo városok kisebbek, a civilizációtól messzebbre találhatóak és igen fejletlenek, alacsony technikai felszereltségűek. A történelem során Haiti népét is rabszolgasorsra kényszerítették, s megpróbálták a keresztény hitvallásra téríteni őket, ám a sok megpróbáltatás ellenkező hatást váltott ki: az ősi kultúra megerősödéséhez és elszigeteltségéhez vezetett.
A woodoo hitvallással kapcsolatban sokan ismeretlenül is negatív érzéseket táplálnak. Ám ezen vallásnak is alapja a természetimádat, a természetes gyógymódok, gyógynövények alkalmazása, illetve a közösségi élet szervezése, kézben tartása, vagy a ceremóniák, transzállapotbeli szertartások levezetése.
Ezeket a feladatokat látják el a Houngan-ok (papok) és a Mambo-k (papnők). Figyelmesebb olvasóink az utóbb említett „idegen” kifejezés kapcsán asszociálhattak egy táncfajtára, a mambóra. Nem véletlenül nevezték el a woodoo papnőket a táncstílusról, ugyanis az ősi afrikai bennszülöttek sajátos, gyors és bonyolult ritmusú zenével hívták elő Isteneiket, hogy hálát adhassanak nekik. Ez volt a mambó és a rumba. A mambó jelentése tehát „beszéd az Istenekkel”, tökéletes elsajátítása pedig az Istennel való kommunikáció képességét jelenti.
A papokat és papnőket évekig képzik, nehogy bármelyik woodoo ceremónia balul süljön el. Egy jellegzetes woodoo szertartás során a papok és papnők adott loa-t (szellemet) idéznek meg különféle okokból, legyen az gyermekáldás vagy a harcra való felkészítés. Minden loa-nak megvan a maga területe: természet, szerelem stb.
A rituálé szombat délután kezdődik halk zenével, majd ahogy telik az idő, egyre hangosabb és gyorsabb ütemű taktust játszik a vezető dobos. A mambo vagy a houngan a tér közepén felrajzolja adott loa szimbólumát, amit később több dologgal erősítenek meg. A ritmikus dobolás transzba ejti a törzs tagjait, s a reggel beköszöntéig táncolnak. A tánc és a ritmus hatására a megidézett loa átveszi egy személy fölött a hatalmat, s reggelig a testében lakozik.
A woodooo törzsi vallás tehát egyáltalán nem ártalmas. Azonban vannak, akik a fekete mágia segítségével használják. Ők rontást, betegséget, de akár még halált is hozhatnak egyes emberekre – a hit szerint.
A Haiti népek között a legrosszabb az úgynevezett zombi élet, amelyet a papok (bokor) vagy az ország vezetői szabnak ki egyes emberekre, amennyiben megszegték a törvényeket, nem törődtek gyermekükkel vagy antiszociálisak, esetleg kártékonyak a társadalomra nézve. A pap három napig készít varangyméreggel kevert port, amely ha az emberrel érintkezik, tetszhalottá teszi: pulzusa, szívverése minimálisra, alig észrevehetőre csökken, elkékül az ajka, pupillái megmerevednek, ugyanakkor agya felfogja a körülötte történő eseményeket. Így hozzátartozói azt hiszik, hogy halott s eltemetik. Aztán a pap kiássa sírjából, majd rabszolgájává teszi örök életére.
Bár egyáltalán nem hangzik bíztatóan az előbb említett rontás, a vallás képviselői közül csak kevesen gyakorolják ezt. Mindenesetre tartsuk tiszteletben az ottani kultúrát, ne csak azért, mert rontást hozhatnak ránk, hanem legfőképpen azért, mert ők is jó emberek, csupán más kultúrával rendelkeznek.
donna
Publikálás dátuma: 2009.05.10.
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Jaguar XF brutális izomdízellel
december 29. 10:54
–Hírszerkesztő
Hosszú idő után új motort mutat be a brit luxusmárka, a PSA-Ford-féle hathengeres dízel nagyobb teljesítményű, háromliteres változatát.
Az AJ-V6D Gen III 3.0L jelzésű motor maximális...

Egy férfi elszenesedett holttestére bukkantak tűzoltás közben a budapesti Hűvösvölgyi úton, a volt Balázs étterem épületénél. Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese szerint nem lehet kizárni az idegenkezűséget. A rendőrség még vizsgálja az ügyet.
Az elsődleges...

A kutatók régóta sejtették, hogy az ősemberek is használtak kábítószereket, azok mibenlétéről azonban pontos bizonyítékok helyett csak áttételesekkel rendelkeztek, a bizarr prehisztorikus festményektől az ásatásokon talált kendermagokig.
Most viszont sikerült...

Egy 50 éves férfi pénteken egy olyan - Ukrajnában még mindig széleskörűen elterjedt - "guggolós" közintézménybe tért be könnyíteni magán, ahol egy betonlapba vágott 30-40 centiméter átmérőjű lyuk képezi a vécécsészét....

japán nukleáris katasztrófa elkerüléséért küzd - adta hírül számos hírforrás. A Guardian helyszínen tartózkodó riportere robbanásról számolt be az 1-es, a daicsi erőműben, a tévéfelvételek szerint füst árad az üzemből. Az NHK, a...

Az átigazolási időszak lejártához közeledve úgy tűnik, hogy a Lombard Pápa kerete erősödött. Bár az új igazolások valódi képességét csak a bajnoki találkozókon lehet leszűrni igazán, a pápai szurkolók bizakodóan várhatják a tavaszi...

Berlusconi megúszhatja a vesztegetési és az adócsalási ügyet
Dulakodáshoz vezetett az olasz képviselőházban a Silvio Berlusconi kormányfőt védő törvénytervezet, amelyről a botrány miatt elhalasztották a szavazást.
A törvénytervezet kilátásba...

Orbán Viktor miniszterelnök éles kritikával nézett szembe a médiatörvény kapcsán Strasbourgban az Európa Parlament ülésén. Barroso bizottsági elnök közölte: a sajtószabadság szent érték, ezért még a héten tisztáznak a magyar...

Pintér Tibor nagy szamárságot művelt!
Pintér Tibor nem mindennapi helyszínt talált ki vendégeinek. A színész a Komáromi Lovas Színházba invitálta Tornóczky Anitát, Kállai Ildikót, Beleznay Endrét és Nádas Györgyöt. Természetesen...

Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg kajszibarack
3 dkg szegfűszeg
3 dkg egész fahéj
1/2 citrom
13 dkg cukor
1, 5 dl tejszín + 1 dl a tejszínhabhoz
5 dkg étkezési keményítő
1 tasak vaníliás cukor
1 dl sárgabaracklikőr
A...
Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg kajszibarack
3 dkg szegfűszeg
3 dkg egész fahéj
1/2 citrom
13 dkg cukor
1, 5 dl tejszín + 1 dl a tejszínhabhoz
5 dkg étkezési keményítő
1 tasak vaníliás cukor
1 dl sárgabaracklikőr
A...