A Bajnai-csomag intézkedéseinek többségével egyetértek, ami nekem hiányzik belőle, azok a bürokrácia és a korrupció elleni hatékony lépések, továbbá az önkormányzatok kérdése – mondta László Csaba, egykori pénzügyminiszer a Figyelőben.
A KPMG Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója a lapnak kifejtette: régi támogatója az ingatlanadónak, ám a számtalan megválaszolatlan nyitott kérdés és a várható politikai ellenállás miatt nem hiszi, hogy 2010-től sikerül bevezetni. Szerinte a nyilvánvaló kiskapuk bezárásával meg lehet drágítani az adóelkerülést, de az igazán nagy halak némi többletköltség árán továbbra is el tudnak tűnni a hatóságok elől. László Csaba a lapnak az adócsalással vádolt Sas József perével kapcsolatban feltett kérdésére elmondta: egyetlen nagy nevet sem szeretne elmeszelve látni, ha az illető ártatlan, de ne is ússza meg senki az adócsalást csak azért mert közismert személy. "A mai ellenőrzési lehetőségek, igazságszolgáltatási, alkotmánybírósági gyakorlat mellet még az átlagemberek is gyakran megússzák az adócsalást, miért az ismertek lennének kivételek" - tette hozzá.
forrás: vg.hu
Publikálás dátuma: 2009.05.01.
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Nomen est omen - tartja a latin mondás, amit valahogy így fordíthatunk magyarra: Nevedben végzeted. A régi korok emberei ezt halálosan komolyan vették. Úgy vélték, a gyermek sorsát befolyásolhatja az, hogy milyen nevet visel. Természetesen hasonlóképpen gondolkodtak az...

Minden harmadik nő és minden ötödik férfi túlságosan tart a pókoktól. Vajon miért nem a méhektől vagy a darazsaktól tartunk, amikor azok sokkal több bajt okoznak az embernek?
getRelevantContent(document.referrer);
A pókokat...

Ítelidő az Egyesült államokban
Havazás, viharok bénítják a közlekedést az Egyesült Államok északi részén
Nagy hideg, havazás és szélvihar nehezíti az életet az Egyesült Államok északi részén.
Az...

"Őrület! Hatalmas mellei nőttek a fiamnak!"
A Kleinefelter-szindrómában szenvedő fiúk teste a pubertás kor után egyre inkább nőies jegyeket kezd felvenni. Ezen genetikai rendellenességben szenvedő betegeknél jelentősen nagyobb a kockázat heredaganat, melldaganat, és cukorbetegség...

Az ősi Rómában a polgárok egyik kedvenc istene volt Vénusz. Nem véletlenül, a gyönyörű nő testesítette meg a vágyakat, az érzékiséget. Beosztottja, Ámor lövöldözte nyilait az emberek szívébe, hogy szerelmet ébresszen a halandókban. Ez a két dolog –...

Hozzávalók:
0,5 kg túró, 1 tojás, kb. 3 kanál liszt, 4 kanál dara, 1-2 kanál cukor, morzsa, olaj, tejföl, gyümölcssalátához (alma, narancs, narancslé, görögdinnye)
Elkészítési idő: 30 perc
...

1.
Egy 18 éves fiú randevúzik egy lánnyal. A fiú kisöccse meg akarja tudni, milyen egy randi, elbújik a csomagtartóban. A fiatal pár kihajt a város szélére.
- Na, igen vagy nem? - fordul a fiú a lányhoz.
- Hát nem! - így a lány.
- Jól van, akkor én hazamegyek...

Megrepedt a világ legnagyobb cápákkal teli akváriuma Dubajban: 400 cápa és 10 millió liter víz fenyegette a szintén rekorder méretű bevásárlóközpontot. Az épületet kiürítették, a szivárgást megállították.
Megrepedt a...

2009-től elérhető az internet-rádió az autóban
A Blaupunkt és a miRoamer sajtóközleménye szerint 2009-től már megvásárolható lesz az általuk autókba fejlesztett internet-rádió.
A vásárlók a hagyományos AM/FM mellett a miRoamer...

5 ok,amiert nem hagyja el soha a feleseget!
Hölgyek figyelem! Mindenkinek, vagy legalábbis a barátnőnknek biztosan volt már afférja nős férfival. Mindegy, hogy ki a hibás az események ilyesfajta félresiklásában...
...mert mindenki hallotta már a bölcs mondást tőlünk...