Ötven százalékkal emelkedhetnek a parkolási díjak Budapesten, döntött a Főpolgármesteri Kabinet. Több helyen és többet kell fizetni. Néhol este hat után is.
A fizetős övezetek kiterjesztését, a nyolc éve változatlan parkolási díjak átlagosan ötvenszázalékos emelését, a mozgássérült igazolványok és a lakossági engedélyek kiadásának szigorítását is tartalmazza az a parkolási stratégiai terv, amit hétfőn tárgyalt a Főpolgármesteri Kabinet – közölte Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója.
A tervezet a jelenleg még ingyenes főutakon, így például a XI. kerületi Bartók Béla úton is fizetőssé tenné a parkolást, az V. és a VI. kerület szorgalmazására pedig a színházak és a szórakozó negyedek környékén az esti órákban is fizetni kellene érte.
Ha a közgyűlés támogatja a javaslatot, a BKV tarifáihoz igazodva emelkednek a parkolási díjak, a Belvárosban legfeljebb 30 százalékkal. Így a jelenlegi 430 forintos várakozási díj 580 forintra, a legolcsóbb, 115 forintos pedig 145 forintra nőhet. Az egyeztetéseken a kerületek egy része még nagyobb díjemelésre tett javaslatot.
Az átláthatóság megteremtésére a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által jegyzett tervezet egy parkolási- és közlekedésfejlesztési keret létrehozását javasolja.
A keretbe a parkolásból származó bevételek kerülnének, amelyekből a tömegközlekedést fejlesztenék és P+R parkolókat hoznának létre. A főváros minden parkolási bevételét, a kerületek viszont csak bevételeiknek a díjemelés mértéke szerinti hányadát utalnák át a számlára. Amelyik városrész nem járul hozzá a kerethez, nem részesülhetne az évente várhatóan 3 milliárd forintos bevételből.
A befolyt összeg felhasználására tanácsadó testület tenne javaslatot, amelyben a kerületek 55 százalékos többséggel rendelkeznének.
Tudható az is, hogy a jövőben egy háztartás maximum két parkolási engedélyt kaphat: az egyiket ingyen, a másikat féláron. Továbbá Csepelen és Óbudán is új fizető zónákat jelölnek ki, csakúgy mint a budai Alkotás utcában és Attila úton, valamint a Krisztina körúton.
forrás: zoom.hu
Publikálás dátuma: 2009.04.21.
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egy Toyota kisteherautó haladt a 81-es főúton kedden dél körül, amikor Győr közelében, az autópálya felhajtó közelében egy mellékútról elé A jármű a 45 éves férfit fellökte, akit súlyos, töréses sérülésekkel...

Visszasírja munkáját az a francia tolvaj, aki novemberben egy pénzszállító autóval és benne 11,6 millió euróval kereket oldott, és zsákmányának egy részét valószínűleg ma is biztos helyen rejtegeti.
"Szeretném, ha szabadon engednének, mert...

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]

NAGYON FONTOS!!!
Vettem 6 db zsömlét a mai napon, de anyukám mondta, hogy nem kell csak három. Légy szíves írjatok, ha kell a maradék három vagy szóljatok az ismerőseiteknek, hogy nem kell-e nekik a többi zsemle. Rakjátok ki az üzenetet minél többen, nehogy rám száradjon a...

Egy anyuka takarítja karácsony előtt a WC-t és hét éves kislánya nézi.
- Mami, mit csinálsz?
- Kicsim, takarítom a WC-t, hogy szép tiszta legyen.
- Minek?
- Jaj, bogaram, tudod karácsony van. Jön a Jézuska...
- És nálunk fog szarni?

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte az 1956-os tatai sortűzper vádlottját, Korbely János nyugalmazott ezredest a Legfelsőbb Bíróság - hangzott el a Magyar Televízió (MTV) híradójában.
...

Kerek
Jean kölcsönkér informatikus barátjától:
- Ne haragudj, kölcsön tudnál adni egy ezrest? Visszaadom, amint tudom...
- Rendben, de adok inkább 1024-et, hogy kerek legyen...
Értékeld Te is! (most 2.74/5)
Ecet
Nyuszika bemegy a boltba.
- Ecetet kérek!
- Sajnos nyuszika mi nem tartunk ecetet, ez egy...

document.write('');
HáziPatika.com
Percbe zárt öröklét - a csókolózás íratlan szabályai
Rostand a csókot percbe zárt öröklétként említi irodalmi alkotásában, amely rengeteg intimitást és gyengédséget sugall. Klimt vagy...

Hétezer új munkahelyet teremt az Intel
[origo]2009. 02. 10., 18:14Utolsó módosítás: 2009. 02. 10., 18:15
var strModDate = '2009. 02. 10., 18:15';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2009. 02. 10., 18:35';
var diffYears;

Súlyosan megsérült egy pulykával fejbevágott rabló
Fagyasztott pulykával dobtak fejbe egy autórablót az Egyesült Államokban, minek eredményeként súlyos fejsérüléseket szenvedett, bár elmenekült. A 30 éves bűnöző...