A kommunikáció hiánya daganatos betegséghez vezethet?
A kommunikáció az élő szervezet egyik legkorábbi funkciója.
Hol volt, hol nem volt, az operencián túl, de az üveghegyen innen, az őstengerek langyos sós vizében éldegélt rengeteg egysejtű élőlény. Jól elvoltak egymás mellett, anélkül, hogy bármelyik is beleszólt volna a másik életébe. Mindegyik csak a saját dolgával törődött. Születtek, táplálkoztak, osztódtak és elpusztultak. Egyik sem érezte magányosnak magát, hiszen tudomást sem vettek a többiekről. Azaz volt köztük egy kis izgága, akit érdekelni kezdett, hogy vajon mit művelnek a többiek? Tovább>>>
A www.vitaminkiraly.hu oldalon találtam az alábbi részletet, és annyira idevág, hogy nem tudtam megállni szó nélkül.
"1. Amennyiben az emberek (mi) pénzzel támogatjuk a rák- "kutató" alapítványokat és cégeket, miért nem részesülünk abból a mérhetetlen profitból, amit a rák kezeléseket végzők és az ehhez szükséges vegyszereket gyártók bezsebelnek?
2. Miért mulasztja el a rák kutató biznisz tájékoztatni az embereket a megelőzés lehetőségeiről és hatékonyságáról? Például miért nem ismertetik, hogy a D-vitamin, amit egyszerűen a napsütés hatására veszünk magunkhoz 77%-ban csökkenti a mellrák kockázatát?
3. Miért int óva a rák biznisz a napozástól és ajánlja a bezárkózást és a napvédő faktorok halmozását? És vajon miért pont gyógyszergyártó és kozmetikai cégek támogatják leginkább a rákellenes alapítványokat?
4. Miért kell az összes alternatív rák megelőzési ill. kezelési módszernek titokban, el nem ismerve vagy az országból elmenekülve dolgoznia?
5. Miért támadják az összes rák megelőzésben hatékonynak bizonyuló ételt, diétát, életmódi változtatást, miközben évezredek óta ismert tény, hogy csak a természet és az emberi test maga képes előállítani a betegségek igazi okának ellenszerét?
6. Miért van az, hogy a 70-es évek elejétől havonta ígérik, mégsem adták meg a rák gyógyításának eszközét, miközben milliárdok vándoroltak a hagyományos (késes, vegyszeres és radioaktív) kezelések szolgáltatóinak zsebébe?
7. Miért folytatják ezeket a kezeléseket, miközben az összes általam ismert orvos tudja, hogy csupán a tüneteket kezelik velük és mellékhatásaik lerombolják az immunrendszert, tönkre teszik a szívet, a májat és az idegeket.
A válaszokat valószínűleg te is tudod. Az összes kérdésre egy a válasz: az üzleti nyereség. Néhány részvénytársaság tulajdonosainak haszna az igazi válasz. A rák kezelése messze nagyobb profitot hoz, mint a megelőzés. Egy valódi rák megelőző módszer milliárdokat húzna ki azok zsebéből, akik ebből élnek. Onkológiai intézetek, kemoterápiás szerek gyártói, röntgen berendezések bérüzemeltetői és semmittevő alapítványok kurátorai maradnának bevétel híján, ha közismertté válna néhány olcsó, valóban preventív rák ellenes szer."
Eddig az idézet, és azt hiszem nem kell hozzá kommentár. Ebbe a folyamatosan bizonyító, de hivatalosan el nem ismert, félig megtűrt kategóriába tartozik több mint húsz éve a Celladam/Vitacell is.
Üdvözlettel:
Pálinkás Miklós
Publikálás dátuma: 2009.04.17.
Szerző: szeleszsuzsanna
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Eddig változó mennyiségű, 8-15 centiméternyi hó hullott a megyében, az Őrségben több, Szombathely környékén kevesebb, minden út járható - mondta el Nagy Györgyi, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei igazgatóságának ügyeletese.
A nap folyamán...

Ki terít meg ebédre az állatóvodában?
A napos csibe.
Ki lehet a mosómedve eszményi társa?
A teknősbéka.
Miért rossz a tetűnek?
Mert hajszálon múlik az élete.
Miért tévednek kevesebbet az állatok?
...
Ki terít meg ebédre az állatóvodában?
A napos csibe.
Ki lehet a mosómedve eszményi társa?
A teknősbéka.
Miért rossz a tetűnek?
Mert hajszálon múlik az élete.
Miért tévednek kevesebbet az állatok?
...
A világhírû természetfilmes szerint a szándéktalan - vagy inkább az emberi szándékkal kifejezetten ellentétes - népszaporulat nagyobb veszélyt jelent a világ jövõjére, mint az indusztrializáció vagy egy esetleges kozmikus katasztrófa, és a...

Négy éve csak ügyvédeken keresztül tárgyalt egymással Hajdú Péter és a Bagi-Nacsa páros egy balul sikerült közös munka miatt – bár a Frizbi vasárnap este adásba kerülő műsorának felvételén igyekeztek tisztázni a helyzetet, csak az...

Milyen öregek vagyunk?
Az egyetemi gólyák közül sokan 1988-ban születtek.
Ekkor Te már tudtál osztani, szorozni, sőt egyenleteket megoldani.
Nekik nem mond semmit a Reagan-korszak, és nem is hallottak az ellene elkövetett merényletről, gyerekek voltak az Öböl-háború idején.
A...

Holttestet találtak George Clooney otthona környékén
A hollywoodi sztár egy luxusvillát tart fenn a gyönyörű tó mellett, de a szép táj békéjét feldúlta ez a különös eset.A NapiászOnline.hu hírei szerint egy járókelő vette...

Egy roma árus mászkál Budapesten a Blaha Lujza téren és próbál eladni néhány márkás órát. Megszólít egy járókelőt:
- Óccsó Rolex, 8000-ért a magáé, kedves uram!
A járókelő nem kér belőle. A roma megint erősködik:
-...

Bélyeg?!
Szőke nő a nőgyógyásznál:
- Doktor úr, nekem ott alul mindig bélyegek potyognak ki.
Mire az orvos:
- De hát az nem lehet. Vetkőzzön! Alaposabban megnézem. Vizsgálja, egyszer csak elkezd röhögni.
- Na de doktor úr! Mit nevet? - Drága hölgyem, ezek nem bélyegek, ezek...

Lezuhant egy irodaépület lépcsőjéről egy magyar kamionsofőr az ausztriai Parndorfnál, és olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
A negyvennyolc éves sofőr a burgenlandi...
Lezuhant egy irodaépület lépcsőjéről egy magyar kamionsofőr az ausztriai Parndorfnál, és olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
A negyvennyolc éves sofőr a burgenlandi...
A háztartási alkalmazott fizetésemelést kér. Az asszony nem örül a kérésnek és megkérdezi:
- Maris, miért kellene felemelnem a fizetésedet?
- Asszonyom, három oka van. Az első: én szebben vasalok, mint maga.
- Ki mondta neked, hogy szebben vasalsz nálam?
- A maga férje...