Az autó kerekeire leadott lövések sem tudták megállítani azt az autótolvajt, akit a burgenlandi Kelénpataktól (Klingenbach) Sopronig üldöztek osztrák rendőrök, de ott a sűrű forgalomban nyomát vesztették - közölte csütörtökön a kismartoni rendőrkapitány.
Szerdán délután 4 óra körül léptek akcióba ismeretlen autótolvajok Burgenland tartomány székhelyén, Kismartonban (Eisenstadt). Negyedóra alatt a város különböző pontjain két VW Passatot kötöttek el, és feltörtek egy harmadikat is, de azt nem tudták beindítani - mondta Friedrich Tinhof.
Miután a rendőrségnek jelentették a lopásokat, körözést rendeltek el Kismarton, Nagymarton (Mattersburg) és Nezsider (Neusiedl) körzetében. Az egyik meglovasított gépkocsit fél 5 óra körül vették észre Kelénpatak előtt. A másik keresett autót az egykori kelénpataki határátkelőnél fedezték fel az ott posztoló rendőrök.
A sofőr először hagyta, hogy kiállítsák a forgalomból és megállt, de amikor megpróbálták igazoltatni, hirtelen gázt adott. A felé induló rendőröknek félre kellett ugrani, nehogy elüsse őket. Egyikük ekkor két célzott lövést adott le az autó kerekeire, de ez sem állította meg a tolvajt.
A nyomába eredt rendőrök a határon át robogva Sopron környékéig üldözték. A menekülő sofőr "nyaktörő" mutatványoktól sem riadt vissza, árkon-bokron át száguldott. A sűrű forgalomban az üldözők végül Sopronnál elvesztették szemük elől a kocsit.
forrás: zoom.hu
Publikálás dátuma: 2009.04.17.
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A közelmúltban még azt beszélték, hogy Mary Zsuzsinak el kell hagynia Klapka György házát, most azonban megdöbbentő fordulat állt be az énekesnő és 21 éves kedvese életében. Klapka a Napi Ásznak elárulta: megengedte, hogy Tamás odaköltözzön Zsuzsi...

Bodri 6 másodperc alatt gyorsul százra. És Te?
----------------------------------------------------
Nem veszünk semmit, nem adunk el semmit, nem térünk át semmilyen
hitre.
És ezt a kutyák is tudják.

Csöpike sem vegetáriánus!
...

Érdekes a dolog, hiszen ez a divatanyag is a Purple magazin aktuális számának készült, amelyről a GLAMOUR ONLINE olvasói már tudják, hogy ebben vetkőztette le a magyar származású fotós Lindsay Lohant is!Nos, a divatlap úgy látszik, egész számát a bugyi- és...

Catherine Zeta Jones kaviár helyett már sört ken a hajára
2009.01.27. 20:34 - mm
Catherin Zeta Jones sört a hajára, sós mézet a testére ken hogy szép legyen, a fogait meg eprrrel és almával ápolja - írja a Digital Spy. "A hajamat sörrel és mézzel kondicionálom....

A volt miniszterelnök-jelölt fekete kalapban, fehér kesztyűben imitálta a popzene tavaly elhunyt csillagának mozdulatait a salgótarjáni Beszterce-lakótelepen, egy választási gyűlésen - írta a Blikk.
A szemmel láthatóan kissé testesedő politikus a főként nyugdíjasokból...

Menekülés közben valami rázuhant, és ezután elmerült a hős férj, aki a feleségén kívül több utast is megmentett.
Aswan — Iszonyatos tragédia sokkolt egy brit családot, akik talán sosem jönnek helyre lelkileg. Életük legboldogabbnak induló...

Bár a magdeburgi bokszgálát hazánkban közvetítő kereskedelmi televízió egyik - a budatétényi studióban ülő - szakkommentátora Gyenyisz Inkint látta jobbnak, a szombat éjszaka történései meggyőzték a tudósítót arról: senkinek se legyen...

A Mávinform tájékoztatása szerint a Szegedről a fővárosba tartó Kiskun intercity vonat gázolt délután 4 órakor a Budapest-Zugló állomáson.
A rendőrségi helyszínelés végéig, várhatóan 18 óráig Budapest-Városliget és...

Az alkoholtartalmú italok címkéin a cigaretták mintájára a következõ
feliratokat kellene elhelyezni:
Figyelem! Az alkohol fogyasztásának hatására azt gondolhatja, hogy
suttog, pedig ez nem biztos!
Figyelem! Az alkohol fogyasztása a legfõbb oka annak, hogy úgy táncol,

A dél-kínai Kuangtung tartományban fekvő Sencsen város népszerű szórakoztatóparkjában helyi idő szerint kedd délután történt a szerencsétlenség. A túlélők arról számoltak be, hogy hirtelen elment az áram, majd egy robbanásszerű hangot hallottak mielőtt a...