A Renaulthoz meg a Mazda korábbi főtervezője
április 12. 9:09
Laurens van den Acker májustól a Renault számára tervez majd érdekesebb autókat. Elődje, Patrick le Quément az ősz folyamán elhagyja a francia céget, ahol 1987 óta dolgozott.
A Renault csupán a száraz tényeket közölte, de az az érzésünk, jót tesz majd a vérfrissítés a francia cégnek. Laurens van den Acker a Mazdánál bizonyította, hogy vannak még izgalmas ötletei. Ugyanakkor a Renault tervezőinél mintha épp az olyan friss formatervek hiányoznak, mint egykor a Twingóé volt: az utóbbi években kissé beleszürkült a cég az egységes márkaidentitás keresésébe, az aktuális divat követésébe. Az érdemi változáshoz persze idő kell, hiszen mostanság a négy-öt év múlva bemutatkozó autók tervezése folyik, így nagyjából 2012-ig még a le Quément irányítása alatt született formatervek uralják majd a Renault kínálatát - van den Acker legfeljebb tanulmányautók révén mutathatja meg, hogyan képzeli a cég jövőbeli modelljeit.
A formatervezők vándorlása nem ritka az autóiparban, de a Renault e tekintetben kifejezetten maradinak bizonyult: 22 éve most először cserélnek főtervezőt, így van den Acker is hosszú karrierre számíthat Franciaországban.
www.totalcar.hu
Publikálás dátuma: 2009.04.13.
Szerző: Lacos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
pénz neme
2009. január 21., szerda, 19:35|Utolsó módosítás: 2009. január 22., csütörtök, 13:07
...

Létezik az örök szerelem!
A hosszú távú kapcsolatok esetében sem szükségszerű, hogy a romantikus szerelmet felváltsa az élettársi/baráti típusú szeretet - állítják amerikai kutatók.
"Sokan azt hiszik, hogy a romantikus szerelem azonos azzal a...

Százágra süt a Nap. Nyuszika vígan szalad az erdőben, amikor
egy fa tövében meglátja szivarozni a szarvast
- Mit csinálsz? Megbolondultál? Egy ilyen szép napon a jó levegő
helyett mérgezed a tüdődet? Gyere inkább, s szaladj...

Agyunknak nem mindegy, valós vagy virtuális ellenséggel játszunk
Egymás ellen másképp játszunk
Egy számítógép elleni játék az agy más területeit aktiválja, mint ha emberi ellenféllel játszanánk. Új kutatások szerint az a tudat, hogy...

Vagy sikeres leszel vagy boldog. Boldog, aki azzal él, akit szeret, boldog, aki nem adja el a lelkét se a Pénz Istenének, se a Politika Ördögének, boldog, aki szabadon él, szabadon dönt, olyan munkát végez, amelyben jól érzi magát, annyit dolgozik, amennyi még jólesik, annyit alszik,...

Egy New York-i kutató szerint az optikai illuziókat akkor éljük át, amikor az agyunk megpróbálja „kitalálni”, hogy mit fog látni a szemünk a következő pillanatban. A LiveScience weboldalon megjelent írás szerint Mark Changizi, a New York-i Renssealer Polytechnic Institute kutatója úgy...

Hétvégi várkalauz: Nagykálló
2009. március 20. 13:17 Civertan
Debrecenből északkeleti irányba autózva juthatunk el Nagykállóra, melynek elpusztult végvárának a föld felszínén már nincs nyoma, története mégis örökre beíródott a...

A nevetés hatásairól számos cikk látott napvilágot. A nevetés jó, lazít, feszültségoldó, felszabadító hatású, állítólag fogyaszt, jó közérzetet biztosít, erősíti a hasizmot, feldobja a hangulatot és még...

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]

Önéletrajz
Szeretnék jelentkeszni az irodai álásra, amit az ujságban látam. Nagyon gyorsan tudok egy újal gépelni, és jol számolok.
Jó vagyok telefonon is, és jol bánok az emberekel, kedvelni szoktak - az összes nö és néha a férfijak is.
Irodai...