Kia Forte Koup: kupé dinamizmus nélkül
április 10. 13:56
Évtizedekkel ezelőtt gyártottak utoljára kétajtós, lépcsős hátú tömegautókat, különösebb sportos beütés nélkül, de a Kia most akaratlanul is feltámasztja ezt a kihalt kategóriát.
Nem mintha a Kia egy újabb kétajtós Ford Taunust vagy Opel Rekordot akart volna készíteni, de az egykori Koup tanulmány szériaváltozata egyszerűen nem lett elég vérbő. A közvetlen ellenfelének szánt autó egyenes vonalaival egyszerűen túl sterilnek, fantáziátlannak tűnik - mintha nem is akarták volna, hogy érzelmeket váltson ki. Ez egy négy- vagy ötajtós tömegmodellnél akár erény is lehet, hiszen egy semmitmondó autó több vásárlónak felel meg, mint egy karakteresebb, de a kupék közönsége más. Legtöbbször olyan vásárlók vállalják a kettővel kevesebb ajtóval járó kellemetlenségeket, akiknek fontos a látványos megjelenés, és ez az, amiben a kétajtós változata egyáltalán nem erős. Pedig a tervezők próbálták nagyobb első légbeömlőkkel és érdekes felnikkel feldobni az összképet, ennyi azonban nem elég, hogy ellensúlyozza a fantáziátlan alapformát.
Mindez persze lényegtelenné válna, ha a Forte Koup briliáns műszaki megoldásokat kínálna, de erről szó sincs: egyszerű, fronthajtású jármű, 156 lóerős kétliteres, vagy 173 lóerős 2,4 literes négyhengeres motorral, hatsebességes kézi, vagy automata váltóval, és az amerikában szokásosnál egy picit feszesebb futóművel. Lehet, hogy nem rossz - a Kiából mostanság már kinézzük, hogy élvezhető autókat készít - de a 200 lóerős Civic kupéval szemben egy picit kevésnek tűnik.
Korábban nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen állítás megállhatja a helyét, de az európai vásárlók szerencsések, hogy a jutott nekik: bármely szögből nézve több adrenalin felszabadítására késztet akár az ötajtós változata is, mint a Kia amerikai kupéja.
www.totalcar.hu
Publikálás dátuma: 2009.04.10.
Szerző: Lacos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A filmes és tévés pucérkodásra szakosodott Mr. Skin nevű honlap néhány nappal az Oscar-díjkiosztó előtt tette közé a saját elismeréseit. A legjobb meztelen filmjelenet kategóriában Jessica Biel Powder Blue-béli sztriptízje nyert, legyőzve ezzel Amber Heard általunk is...

Kinter Oszkár, aki most az RTL Klub dzsungelének lakója, szélsőséges érzelmeket vált ki az emberekből. A Cool TV műsorvezetője nem egyszer kapott össze kollégáival, kritizált egyes szereplőket, és természetesen felkavarja a kedélyeket a dzsungelben is, ahol a Celeb vagyok, ments ki innen! című...

A miskolci városvezetés kiáll Pásztor Albert mellett
Index - ugyelet@mail.index..hu
| 2009. 01. 31., 14:24 | Frissítve: 20 perce
Miskolc polgármesterén kívül a helyi Fidesz-KDNP-frakció és a cigányvajda is védelmébe vette Pásztor Albert rendőrkapitányt, aki cigányozott...

Milyen testalkatú vagy?
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Szakemberek különböző testalkat típusokba sorolnak minket fizikai tulajdonságaink alapján....
Milyen testalkatú vagy?
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Szakemberek különböző testalkat típusokba sorolnak minket fizikai tulajdonságaink alapján....
Török sajtóértesülések szerint a férj így akart bosszút állni házastársán, amiért az a rendőrségen panaszt emelt ellene rendszeres bántalmazásai miatt. Mivel a feleség terhessége előrehaladott állapotban volt, az orvosok császármetszéssel...

|24 óra|RSS
©1999-2009 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.
Helyszínelő
Óriáskátyú a 405-ös és az M5-ös találkozásánál
2009.01.29. 20:53 - suze
Tucatnyi autó futóműve sérült meg csütörtökön egy óriási kátyú miatt Pest...

Kezdő háziasszonyok és főzőcskéző urak is kipróbálhatják!
Süteményrecept (gyesen lévő anyukáknak)
Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra. Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a...

Havas Henrik ezúttal Molnár Anikóról ír könyvet, akiről kezdetben - csak úgy, mint Annácskánál - nem gondolta, hogy érdekes nő lehet. Anikó sztorijait megismerve mindez megváltozott, sőt! Más is megfordult a Tanár Úr fejében...
A Tanár úr Hajdú...

Hozzávalók (-):
A tésztához:
5 dkg dió
20 dkg cukor
20 dkg puha vaj vagy sütőmargarin
20 dkg finomliszt
1 csipet só
5 tojásfehérje
A szóráshoz:
10 dkg dió
2 evőkanál cukor
1...
Hozzávalók (-):
A tésztához:
5 dkg dió
20 dkg cukor
20 dkg puha vaj vagy sütőmargarin
20 dkg finomliszt
1 csipet só
5 tojásfehérje
A szóráshoz:
10 dkg dió
2 evőkanál cukor
1...
Johns Hopkins Update - Fontos hírek
Azután, hogy évekig azt mondták az embereknek, hogy a KEMOTERÁPIA az egyetlen módja annak, hogy megpróbálják megszüntetni a daganatokat (a kulcsszó a 'megpróbálják'), a JOHNS HOPKINS kutatóintézete végre elkezdett...