Nem engedték távozni a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Magyarországra látogató képviselőit egy budapesti, Szent István körúti klubból addig, amíg a két férfi ki nem fizetett több mint 400 ezer forintot a fogyasztásukért felszámolt, de általuk vitatott félmillió forintból.
A rendőrség azt közölte, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség két képviselője vitatta a fogyasztásukért felszámolt félmillió forintot, "ezért a gyanúsítottak a testi épségük ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fogva tartották őket a szórakozóhelyen, és szabadon bocsátásukat a fenti összeg kiegyenlítésétől tették függővé". Ezután egyenként egy bankautomatához kísérték a két külföldi sértettet, akik a fenyegetés hatására több mint 400 ezer forintot adtak át a három férfinak.
Az egyik sértett vasárnap este feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók ezután nagy erőkkel kezdték meg az elkövetők felkutatását, és még hétfőn hajnalban Budapest belvárosában mindhármukat elfogták, majd őrizetbe vették.
A BRFK indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatásába helyezését.
Gulyás Imre, a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője az elmondta, az egyik sértett brit, a másik pedig luxemburgi állampolgárságú. Hozzátette, hogy mivel sértettekről van szó, a rendőrség nem firtatta, milyen minőségben tartózkodnak Magyarországon.
A Magyar Labdarúgó Szövetség azt közölte, hogy hivatalos ügyben sem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), sem az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) részéről nem járt képviselő Magyarországon a történtek idején.
forrás: zoom.hu
Publikálás dátuma: 2009.04.07.
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Mint beszámoltunk róla, szerencsétlen balesettel kell megküzdenie Lang Györgyinek: a tolószékbe kényszerült énekesnő fodrásznál volt, amikor át akart ülni abból a fejmosó székbe, de elvétette a mozdulatot. Leesett a padlóra, és maga alá gyűrte a...

A Bika jegyében született ember, az a fajta ember, aki nem nyüzsög mindenütt, és akit nem öl meg a kíváncsiság, sem a szenzáció. Természetesen érdeklődő ember, mint mindenki. Azonban elsősorban kitűzött célja érdekli, és afelé halad. Gondolkodásmódja...

1) Móricka szomjas
------------------
- Ma-ma! Ma-ma-aaa!
- Kussoljál! Ha még egyszer megmukkansz és mamázol, ronggyá verem a fenekedet, te kis mihaszna, éhenkórász! - fenyegeti meg az anyja Mórickát, aki sehogyan sem akar elaludni.
Kis idő múlva:
- Kovács Jánosné, szomjas vagyok.
...

Mindent megtesz a jegybank a forintért
Három nap alatt kétszer, pénteken és vasárnap is ülésezett az MNB monetáris tanácsa. Az MNB közölte: készen állnak minden eszközzel a forint erősítésére, mert a gyengülés rontja a bankrendszer...

Venezuela egy eldugott részén a mászóharcsák egy új faját fedezték föl: sziklákon mászik, páncél borítja a testét, és tapadókorongot visel a száján. Az új faj átmenetet alkot két, már ismert faj között.
A Lithogenes...

Sorin Botis alighanem a forduló gólját lőtte az MTK ellen. Azon a napon egyébként nem csak a román védőnek, csapattársainak is különösen jól ment a játék, így 4-1-es sikerrel tudták megörvendeztetni a Bozsik-stadion közönségét.
- Elsősorban a megszerzett...

Egy dél-egyiptomi bíróság vasárnap halálra ítélt egy férfit, aki még tavaly januárban hat kopt keresztényt gyilkolt meg a karácsonyi mise után. A koptok is, akárcsak a pravoszlávok, a Gergely naptár szerint januárban ünneplik Krisztus...

Megrongált bankautomatát találtak egy Pest megyei erdőben. A berozsdásodott szerkezetet tűzoltók segítségével sikerült elszállítani.
A Pest megyei Isaszeg és Dány közötti erdőben, egy földút mellett bankautomatát találtak - közölte a Pest megyei...

egészség, életmód
Év elején a nők gyakran tesznek különféle fogadalmakat: hogy havonta lefogynak tíz kilót, hegyet másznak, vagy készülnek a maraton futásra. Ehelyett azonban jobb, ha több kis lépésben közelítünk a változáshoz.

Lendvai Ildikó és Mandur László MSZP-s képviselők szerint a médiacsomag több ponton alkotmánysértő.
A szocialista párt úgy véli, a jogszabály sérti egyebek mellett a sajtó függetlenségét, sokszínűségét és szabadságát. Lendvai...