Április 8-án szállnak le
Egy nappal elhalasztották a Simonyit szállító űrhajó visszatérését
Egy nappal elhalasztották a Szojuz űrhajó leszállását, amelynek kabinjában két űrhajós társával tér vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) Charles Simonyi - közölte pénteken az orosz űrhivatal szóvivője.
2009.04.03 14:32, MTI
A magyar származású kétszeres amerikai űrturista így honfitársa, Michael Fincke és az orosz Jurij Loncsakov társaságában április 8-án, közép-európai idő szerint 9 órakor száll le Kazahsztánban.
Alekszandr Vorobjov szóvivő elmondta: a repülésirányítás azért döntött így, mert az eredetileg kijelölt leszállási körzet túlságosan ingoványosnak tűnik, ezért egy másik helyszínt kerestek a landoláshoz. Vorobjov ugyanakkor azt is jelezte, hogy az űrhajósok készek bármilyen körülmények között a visszatérésre, felszereltségük tökéletes. Charles Simonyi két éve járt először a világűrben.
Akkor 25 millió dollárt, a mostani 11 napos űrutazásért pedig 35 millió dollárt fizetett. Az amerikai Michael Barratt-tal és az orosz Gennagyij Padalkával március 26-án egy Szojuz TMA-14 típusú űrhajóval indult a Föld körül mintegy 350 kilométeres magasságban keringő űrállomásra.
Publikálás dátuma: 2009.04.04.
Szerző: danyiangelika
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Gyorshajtásért intettek le egy infúzióra kötött sofőrt
Nem hittek a szemüknek a Jiangcsu tartománybeli rendőrök, amikor a lemeszelt gyorshajtó kocsijában egy infúziós zacskót pillantottak meg a visszapillantó tükörre akasztva, ami a jobb karjába volt bekötve. A férfit...

Kórházba szállítását követően életét vesztette az a motoros, akit egy pótkocsis teherautó gázolt el Kaposváron. A baleset hétfőn reggel történt a somogyi megyeszékhely Izzó utcai kereszteződésében.
if(!window.goA)document.write('');
...

Az eljárás során végig jelen volt a politikai szál, és akkor érezhetően felerősödött, amikor a Parlamentben kérdőre vonták a legfőbb ügyészt, mondta a Sukoró-ügy egyik gyanúsítottja az ATV-ben.
Császy Zsolt a Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési...

Míg az európai elit fullasztó fűzőbe gyömöszölte bájait, addig a távoli Keleten a kicsi lábfej volt a kívánatos, de vannak ennél furább testdeformáló megoldások is.

Sorozatos panaszok érkeznek azzal a fogyasztótablettával kapcsolatban, amelyet Gombos Edina arcával népszerűsítenek. A műsorvezető állítja: visszaélnek a nevével.
Kihasználják, hogy elárulta, ő az édesgyökeret alkalmazza - vélekedik Gombos Edina, aki szerint több száz...

Mi lenne, ha a cigányok szeme világítana a sötétben?
Mátészalka úgy nézne ki, mint Las Vegas!
-Doktor úr, azt hiszem egy új szemüvegre lenne szükségem.
-Az biztos, mert ez egy hentesüzlet.
Két vak ló beszélget:
- Indulsz a holnapi versenyen?
- Nem...

Mától újra látható a képernyőn Tűzkő Sándor, aki 2007-ben kezdett forgatni a Barátok közttel a rosszfiú, Soma karakterét alakítva. Megtudtuk, hogy Soma ezúttal körülbelül két hónapig szerepel majd a sorozatban - januárban és februárban voltak vele a...

Becslések szerint világszerte 1 milliárd férfi és 250 millió nő dohányzik naponta
Azoknál a gyerekeknél, akik vérében passzív dohányzásra utaló jeleket találtak, az artériák falai is láthatóan vastagabbak voltak -...

Kivételes szerencse ért egy 25 éves német nőt, ugyanis Mönchengladbach egyik boltjának próbafülkéjében 50 ezer eurót talált.
Nos, a pénzt megtaláló asszony nem vitte azt el, hanem átadta a pénztárosnak. A rendőrség szóvivője később elmondta, hogy a...

Túl az első ijedtségen:elkezdhetünk már vásárolni?
2008. október 22. 06:05
Nyomtatás
A Generali Alapkezelő elemzői szerint helyreállt a bizalom a nemzetközi piacokon, egyelőre nem várható kamatcsökkentés. Az...