Bemutatkozik az új Kia Sorento
április 2. 12:40
Tágasabb, feltűnőbb és korszerűbb, bár kevésbé elegáns modell váltja le a koreaiak öregedő terepjáróját.
viszonylag sikeres típus volt: 2002-es bemutatása óta majdnem 900 ezer példány készült belőle, de a korszerűbb riválisok mellett az utóbbi egy-két évben egyre kevésbé rúghatott labdába. Az utódmodell tágasabb karosszériával és modernebb technikával érkezik, de a formatervből hiányzik az elegancia, ami az elődöt jellemezte. Az új Sorento arányaiban inkább a Sportage-ra emlékeztet hosszabb első túlnyúlásával és kevésbé emelkedő övvonalával. Az új karosszéria valamivel nagyobb lett: 4,685 méter hosszú, 1,885 méter széles, azaz hosszában 9,5, széltében 2,5 centivel lett terjedelmesebb, igaz, a tengelytáv 2,71-ről 2,7 méterre, a magasság pedig 1,72-ről 1,71 méterre csökkent. Az új Sorentónak lesz három üléssoros, hétüléses változata is, így a csomagtér mérete is három fokozatban változhat: a harmadik üléssor mögött 258, két üléssort használva 1047, kétszemélyes üzemmódban pedig 2052 liternyi térfogat használható szállításra.
A Kia a kétféle motorral kínálja majd az új Sorentót Európában: 2,2 literes, 197 lóerős és 435 Nm csúcsnyomatékú turbódízellel és 2,4 literes, 174 lóerős benzinmotorral. Más piacokon elérhető lesz 277 lóerős benzines V6-ossal is, sőt, Dél-Koreában 2,7 literes, 165 lóerős, gázüzemű hathengeressel is kínálják majd. A piacoktól és a motorváltozatoktól függően két- és négykerék-hajtással, illetve öt- és hatsebességes manuális és automata váltókkal is elérhető lesz a típus. A szokásos elektronikus biztonsági berendezések - az ABS, az elektronikus fékerőelosztó és a menetstabilizáló - mellett a Kia lejtmenet-vezérlőt is kínál az autóhoz, amely ereszkedés közben automatikusan tartja a 8 km/h-t, és a kézifékes elindulást kiváltó visszagurulás-gátló is elérhető az autóhoz.
Az új Sorento világpremierjét hivatalosan holnap tartják a Szöüli Autószalonon, de a forgalmazás csak az év második felében indul, sőt, egyes piacokon csak 2010 elejétől lesz elérhető.
www.totalcar.hu
Publikálás dátuma: 2009.04.02.
Szerző: Lacos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
„Kiss Róbert, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője a mai napon lemondott tisztségéről. Az új országos vezető megválasztásáig két helyettese megosztva irányítja a Mozgalomnak a magyar nemzet érdekében végzett munkáját” – olvasható a szervezet...

Egy benzinkútnál egy automatát állítanak fel, amelyik 1 pohár vizeletből elvégzi egy ember teljes orvosi kivizsgálását.
Egy férfi, akinek már hosszabb ideje fáj a könyöke, elhatározza, hogy kipróbálja. Beönti a vizeletet, kis idő múlva egy cetlit dob ki a...

„Tisztában vagyunk azzal, hogy eljárás folyik Stohl ellen. Ugyanúgy, mint bármely más állampolgár esetében, az ő ügyét sem befolyásolja, hogy hol dolgozik éppen. Megeshet, hogy a műsor közben letöltendő szabadságvesztésre ítélik" - nyilatkozta a Blikknek...

Két amerikai művész úgy döntött, egy naptárban ötvözi rajongásának két tárgyát: a zombikat és a glamour fotókat. Shalaco Sching és Robyn Elizabeth Malter naptárát nagyjából négyezer forintért már meg is lehet rendelni.
„Nagy horror...

Hozzávalók 4 személyre:
- 1 evõkanál vaj
- 2 dkg dió
- ízlés szerint õrölt bors
- ízlés szerint só
- 1 evõkanál búzasör
- 3 evõkanál diómagolaj
- 2 evõkanál szõlõmagolaj
- 1 teáskanál balzsamecet
- 1 dkg...
Hozzávalók 4 személyre:
- 1 evõkanál vaj
- 2 dkg dió
- ízlés szerint õrölt bors
- ízlés szerint só
- 1 evõkanál búzasör
- 3 evõkanál diómagolaj
- 2 evõkanál szõlõmagolaj
- 1 teáskanál balzsamecet
- 1 dkg...
A velvet.hu egy olvasója arra a hírre reagálva, hogy a Megasztár ötödik szériájának legjobb férfi versenyzője, Kökény Attila már nem megy vissza haknizni abba a bárba, ahol a tévéműsor előtt dolgozott, elküldött egy levelet a honlapnak, amelyben a megasztárosok...

1974 óta van gyártásban a középkategória ikonként tisztelt modellje. A Golf immár az ötödik generációváltást is megélte, az idő előrehaladtával pedig egyre sűrűbben követik egymást az...
1974 óta van gyártásban a középkategória ikonként tisztelt modellje. A Golf immár az ötödik generációváltást is megélte, az idő előrehaladtával pedig egyre sűrűbben követik egymást az...
Tejszelet
Hozzávalók:
A tésztához:
8 dkg Rama Sütőmargarin;
1 csapott kiskanál mézessütemény fűszerkeverék;
1 csomag sütőpor;
4 dkg kakaópor;
30 dkg finomliszt;
6 evőkanál víz;
20 dkg kristálycukor;
8 tojás
A tepsi kikenéséhez:
Rama Sütőmargarin;...

google_protectAndRun("render_ads.js::google_render_ad", google_handleError, google_render_ad);
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Nők milliói éltek-haltak értük, mára azonban...
google_protectAndRun("render_ads.js::google_render_ad", google_handleError, google_render_ad);
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Nők milliói éltek-haltak értük, mára azonban...
A válság lecsengésével elhúzódó recesszió veheti kezdetét hazánkban is, ami az álláshelyek csökkenésével, a munkanélküliség növekedésével jár sajnos együtt – immár nem csak egyes közgazdászok, hanem a kormányzat...