SÜLYSÁP―BUDAPEST ― Megszédült H. Károlyné Ilona (38), amikor két gyermeke megöléséért 15 év fegyházra ítélte tegnap Vadócz Attila bíró. Az asszony megtántorodott, majd sírva fakadt, így hallgatta végig az indoklást.
Az anya megtántorodott a 15 év börtön hallatán
Mint azt megírtuk, Ilona saját bevallása szerint négy csecsemőjét ölte meg a szülés után. Az ügyészség „csak” két baba meggyilkolása miatt emelt vádat, ugyanis a másik két holttestet nem találták meg a nyomozók. A borzalom akkor derült ki, amikor az asszony 2007. november közepén egy szülés után majdnem kivérzett, az újszülöttet azonban nem találták a zsaruk. Ilona azt állította, a kályhába dobta a kicsit. Végül az apa, H. Károly (46) elárulta, ő ásta el kisfiukat. A rendőrök a pincében is találtak egy csecsemőcsontvázat.
Ilona a példátlan csecsemő-sorozatgyilkosságokat követően 2007-ben csak a Blikknek adott interjút. – Nagyon sajnáltam a babákat, és nagyon megbántam, amit tettem. Az otthon lévő négy gyerekért pedig megszakad a szívem, ők nem tehetnek semmiről – mondta akkor az asszony, aki tegnap már nem akart nyilatkozni.
Vadócz Attila bíró szerint ha a nő utolsó szülésénél nem lépett volna fel komplikáció, kiszámíthatatlan, hogy hol lett volna vége a gyilkosságoknak. A bíró az elmeorvos szavait vette át indoklásba, aki a nem kívánt macskaszaporulathoz hasonlította a házaspár csecsemőgyilkosságait.
– Mint a nem kívánt kismacskákat, a babákat nem tartották meg – emelte ki a bíró, aki a bűnpártoló apát, H. Károlyt egy év börtönre ítélte, mert elásta kisfiukat.
– Felmentésért fellebbeztünk. A szakértők már nem tudták megállapítani a halál okát – magyarázta dr. Csics Péter ügyvéd.
blikk.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.31.
Szerző: Govanni
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Tavaly 16,7 milliárd forintot osztott szét prémiumként munkatársai között az APEH. Ebből az összegből az adóhatóság valamennyi alkalmazottja kapott.
A hatóságnál 2008-ban 15 600-an dolgoztak, vagyis nekik átlagban fejenként több mint egymillió forint jutalom járt. A...

,,Dr. Zacher Gábor toxikológus orvos.
Van egy GHB nevű szer (valami gamma hidroxi stb.) szintelen, szagtalan,
íztelen, festéklemosó szer, 3000 Ft-ba kerül egy üveg, bárki szabadon
megvásárolhatja boltban és rendelheti a neten.
Pár csepp italba csöppentve kb. 10 perc leforgása alatt teljes
...

A Fidesz elnöke szerint a kormány bűnözőket menteget az elkövetők cigány származására hivatkozva, így a közbiztonság romokban hever, a miniszterelnök sajtóbojkottjától pedig déja vu-je van. Orbán Sólyommal beszélt minderről.
if(!window.goA)document.write('');

A Rák jegyében született gyermekek nagyon tudnak ragaszkodni, és szeretnek másokra támaszkodni. Ragaszkodásuk nemcsak emberekre, állatokra vonatkozik, hanem azon tárgyakra is, bútorok, ruhák, játékok, amelyek személyes használatára szolgálnak.
Megőrzik évek...

femina.hu
3 ok, amiért a pasi azonnal elhagy
Kisebb-nagyobb problémák minden kapcsolatban adódnak, amire nem feltétlenül a szakítás jelenti az egyetlen lehetséges megoldást. Válság esetén azonban sok ember egyszerűen a könnyebbik utat választja, és...

Végre! Erős Antónia babát vár!
Erős Antónia köszöni, jól van, és megerősítette: a hír igaz. Kisbabáját nyárra várja.
A híradós nagyon régóta szeretne kisbabát, ezért csak akkor merte elhinni, hogy tényleg terhes, amikor az orvosa is...

Úgy tűnik, a Samsung rukkol elő elsőként a háromdimenziós tévével, ezzel megelőzve a Sonyt, a Panasonicot és az LG-t. A Samsung 3D-s tévéjéhez csupán egy speciális szemüveget kell viselni, és máris minden műsor háromdimenzióban tekinthető meg. Ilyenkor persze át kell...

Milyen hosszú az életvonalad? Na és a fejvonalad? Egyáltalán mit lehet kiolvasni a tenyérből?
Akik hisznek a tenyérjóslásban, úgy vélik, hogy az adott ember személyiségén kívül a jövőjére is fényt deríthet egy tenyérjós –...

2009-12-21 16:20:00
Csikó Szabi fülig szerelmes barátnőjébe
A hetente jelentkező beszélgetéssorozatot a Nők Lapja Cafe olvasói szerkesztik, ők döntik el, kivel készüljön interjú a következő héten. Ezúttal Csikó Szabolcson,...

Gonda Kata és Marenec Fruzsina tavasszal elköszön a nézőktől.
sas_pageid='7185/44403'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
goA.addZone(60112,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Marenec Fruzsina közel öt éve alakítja Emma...