Egész vagyonát szétosztja a milliárdos
Egész vagyonát jótékony célokra kívánja fordítani egy idős New York-i milliárdos. Chuck Feeney mintegy 8 milliárd dollár szétosztását tervezi a következő nyolc évben.
Chuck Feeney neve szinte senkinek sem ismerős, a 76 éves New York-i milliárdos a névtelenségbe burkolózva kezdte meg több százmillió dolláros adományainak osztogatását.
Feeney a Duty Free Shoppers nevű konglomerátum alapítójaként tett szert hatalmas vagyonára. 53 éves korától folyamatosan hatalmas összegeket fordít az adakozásra. Az első akaratlan lépés a válása volt, az exfelesége 100 millió dollárral (17 milliárd forinttal) és több luxuslakással távozott a házasságból.
A milliárdos legújabb ötlete az, hogy személyes példáján keresztül folyamatos, élethosszig tartó adakozásra buzdítsa a világ leggazdagabb embereit. Elhatározta, hogy 2016-ig az összes pénzt jótékony célra fogja fordítani: "Nem akarok meghalni, amíg el nem költöm az összeset" - mondta. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis mintegy 8 milliárd dollárt kell elosztogatnia.
Alapítványa, az Atlantic Philanthropies főleg egyetemek és kórházak részére utal át hatalmas összegeket, a milliárdos pedig mindeddig ügyelt arra, hogy a neve sehol ne szerepeljen. Az Atlantic Philanthropies munkatársai évekig nem árulhatták el még családtagjaiknak sem, hogy hol dolgoznak.
Az alapítvány létezése 1997-ben kerülhetett nyilvánosságra, amikor Feeney eladta a Duty Free Shoppers nevű cégét a luxuscikkek forgalmazásából meggazdagaodott francia mágnásnak, Bernard Arnault-nak. Feeney saját részét teljes egészében az alapítványba fektette, és a filantrópusok - illetve azok, aki eddig annak tartották magukat - le voltak nyűgözve.
Az eddigi legnagyobb adományt egyesült államokbeli és írországi egyetemek kapták, egy ízben 588 millió dollárt (csaknem 100 milliárd forintot) utalt egy intézmény bankszámlájára. Előszeretettel adakozik kórházak részére is. Az Operation Smile nevű szervezetnek is nagyobb összegeket juttatott, amely a fejlődő országok farkastorokkal született gyermekeinek műtétjeit fedezi.
Az ír gyökerekkel rendelkező mágnás eddig összesen 1 milliárd dollárnyi (170 milliárd forintnyi) összeget ajánlott fel írországi intézményeknek, és anyagilag segítette az ír emigránsok beilleszkedését.
A bőkezű mágnás önmagával azonban már kevésbé nagyvonalú. "Mindössze" 1 millió dollárból él. Annak idején hat luxusrezidenciája volt a világ különböző nagyvárosaiban, ma pedig egyetlen lakással rendelkezik, ahol második feleségével él.
A milliárdos megjelenésére sem ad sokat, egyáltalán nem vásárol méregdrága, dizájnerek által tervezett darabokat, és olcsó órát hord.
Nincs autója, és taxira sem költ, inkább busszal jár.
Nem jár drága éttermekbe sem, mert úgy gondolja, hogy egy 25 dolláros (4200 forintos) menü éppen úgy kielégíti az igényeit, mint egy 100 dolláros (17 ezer forintos).
Rokonai olyan emberként jellemezték, aki utánaszámol a blokknak, amikor rendel egy sört.
Deluxe Magazin 
Publikálás dátuma: 2009.03.30.
Szerző: danyiangelika
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Beyoncé Etta James slágerével köszöntötte Obamát, mire a legendás énekesnő azt vélelmezte, el kéne fenekelni a fiatal dívát - de csak viccelt, mint ahogy az elnök füleivel is. Házvezetőnője szült gyermeket a Bee Gees extagjának, ez már sok volt a feleségnek....

Tóth Szabi tisztában van vele, hogy már nem lehet olyan eladási példányszámokat produkálni, mint évekkel ezelőtt, de ennek ellenére tervei szerint szeptemberben egy szerethető új lemezzel rukkol elő a Sugarloaf. "A CD-ben, mint fizikai hanghordozóban még azért hiszek, mert vannak olyan...

Nem lesz Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon. "Ebben a nehéz költségvetési évben dönteni kellett bizonyos műsorok szüneteltetéséről. A kvíz ugyan nyerte a nézettségi versenyt a saját sávjában, de az eredményekkel mégsem lehettünk maradéktalanul...

A várható viharos időjárás miatt narancsszínű figyelmeztetést adott ki a közép- és nyugat-dunántúli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) pénteken.
Véber István, az OMSZ meteorológusa az MTI-nek elmondta: északnyugat felől zivatarok...

"Valóságos" istennőt vett feleségül egy tajvani férfi: miután a "földi" pártalálásban nem volt szerencséje, Lótusz Tündérrel, egy taoista istennővel kötött házasságot.
Az esküvő közvetlen előzményeként a férfinak megjelent...

Pasiszemmel
Semmi sem állhat örökké
Női Portál
Blahó Dávid
„Ami elromolhat, az el is romlik.” – tartja Murphy bölcs mondása. Miért pont egyetlen bizonyos szerszám lenne ez alól kivétel? A kérdés csak az, hogyan fogadja az eszköz tulajdonosa, ha nem úgy...

Nyitrai rakott kalács
Hozzávalók (-):
Túrótöltelék:
2 tojás keményre vert habja
2 tojássárgája
2 dkg mazsola
8 dkg vaj vagy sütőmargarin
8 dkg porcukor
30 dkg túró
vaníliás cukor
...
Nyitrai rakott kalács
Hozzávalók (-):
Túrótöltelék:
2 tojás keményre vert habja
2 tojássárgája
2 dkg mazsola
8 dkg vaj vagy sütőmargarin
8 dkg porcukor
30 dkg túró
vaníliás cukor
...
<script
type="text/javascript"
src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=28921&amp;nah=!ie&ord=26606045"></script> [AD]
var sysuri = "/sport/magyarfoci/20090218-dardai-pal-nincs-hova-hazamennem.html"
var logoText = "[origo]"
var logoLink = ""
var logoImg = ""
function SendToFriend() {
var...

Megtelt vízzel a Belvárosi Főplébániatemplom altemploma, miután egy markológép szerdán elvágott több főnyomócsövet a fővárosi Március 15. téren - közölte Osztie Zoltán, a templom plébánosa az MTI-vel.
A kár több tíz millió...

Valószínűleg öngyilkos lett az a 17 éves fiatalember, aki szerdán délelőtt vérfürdőt rendezett egy württembergi kisváros, Winnenden iskolaközpontjában. Korábban úgy lehetett tudni a rendőrök lőtték le.Az eset után sokáig arról lehetett értesülni, hogy a...