Mesko Ilona

Meskó Ilona: A karmester ellenség
Bus András
2009. I március I 28.
0 komment  
A karmesteri szakma önmagában is érdekes, sőt kicsit talán misztikus is, de még érdekesebbnek tűnik, ha egy nő műveli. Megkerestük hát Meskó Ilonát, hogy meséljen a hivatásáról és arról, hogyan boldogul nőként a pulpituson.
A karmesteri szakmáról egy laikus nem sokat tud, az azonban még a kívülálló szemében is világos tény, hogy a nőknek nem sok babér terem a pulpituson. Meskó Ilona a kevés kivétel közé tartozik: amellett, hogy komponistaként és zongoraművészként alkot, valamint zeneszerzést oktat konzervatóriumban, karmesterként is dolgozik, ráadásul már hatodik éve saját zenekara, a Ventoscala élén áll. Pedig még a huszonnyolcat sem töltötte be.hirdetés
Női Lapozó: Tegyük fel, hogy összefogunk ketten, és kísérletképpen felmegyek helyetted vezényelni a színpadra. Mi történne?
Meskó Ilona: Az európai zenekarok úgy működnek, hogy aki odaáll vezényelni, annak a szava nekik szent és fellebbezhetetlen. Ezért ha felmennél vezényelni, csak úgy fél perc múlva kezdenének el rendetlenkedni, de akkor már mindenképpen, ugyanis látnák, hogy a tudásod nem ér fel az övékkel, pedig a karmesternek kell a legjobban ismerni a darabot. Először sajnálnának, de aztán egy perc után elszabadulna a pokol, és két perc múlva sírva jönnél le a színpadról.

Oké, akkor nézzük, hogy lesz valakiből profi. Kezdjük az elején: hogy kerültél kapcsolatba a komolyzenével akkor, amikor az osztálytársaid minden bizonnyal kivétel nélkül diszkóba vagy rockkoncertre jártak?
- Már hatévesen játszani kezdtem, úgyhogy én ebből kimaradtam. 18 éves voltam, amikor CD-lejátszót kaptam, tévét nem nézhettem gyerekkoromban, nem tudtam mi az a... mi is az a csatorna, amin mennek a Madonna-számok?

MTV.
- Igen, az. Hát én ilyet nem néztem. Madonnáról például nekem a Jézuska anyukája jutott eszembe. A többiek mind hallgatták, folyton erről beszéltek, én viszont egész nap gyakoroltam, úgyhogy nem tudtam, miről van szó. Nem is nagyon lógtam velük, de nem is nagyon hiányzott. Most egyébként bepótlom, ami kimaradt, megnézem a YouTube-on a klipeket, úgyhogy már tudom, ki az a Madonna, meg látom, hogy honnan vették a figurákat a többiek a tinidiszkóban. Jó dolgok ezek is, de nem jártam rosszul. Ismerek olyat, aki végig ötös volt az iskolában, elment a jogi egyetemre, de igazából nem volt soha semmi célja. Csak azért tanult jól, mert miért ne, és azért ment a jogi karra, mert az ötös tanulók oda mennek. Aki viszont gyerekkorában nagy szenvedéllyel csinál valamit, az lehet, hogy később teljesen más pályára lép, de akkor is máshogy éli az életét.



Azt mikor találtad ki, hogy karmester leszel?
- Úgy nyolc éve. Zeneszerzés- és zongoraszakra jártam a konziba, de éreztem, hogy valami még kell. Először el akartam menni a színművészetire rendezőnek, de aztán felvettek egy karmesterkurzusra zongorázni, és ott valami elindult bennem: éreztem, hogy ezt én is akarom csinálni. Így aztán beadtam a felvételit a karmester szakra, de három évig várnom kellett, mert nem indult a képzés. Mire végül felvettek, nekem már volt is saját zenekarom (nevet). Ki akartam ugyanis próbálni, hogy mégis hogy megy ez. Először zenekarvezetőket kerestem meg, hogy vezényelhetnék-e egy próbát, de hiába voltak jó barátaim, mind azt mondták, hogy "Ili, tudod, hogy nagyra tartalak, de ne viccelj már, te lány vagy". Na, ezen annyira begurultam, hogy még aznap este elkezdtem telefonálgatni a zenészismerőseimnek: eljönnének-e játszani, ha én vezényelnék - és mindenki igent mondott (nevet).

Még most sem értem, hogy ezt hogy mertem, mindenesetre jöttek, és megkezdődtek a próbák. Kérdezték, hogy mit játszunk, én meg mondtam, hogy nem tudom. És lesz koncert? Nem lesz, ezt én csak úgy kitaláltam… Valószínűleg azt gondolták, hogy elmebeteg vagyok. Mások meg el sem akarták hinni az egészet. Amikor például Petrovics Emil meghallotta, hogy összehoztam egy zenekart, eljött egy próbára Oberfrank Gézával, mert a saját szemével akarta látni, hogy ilyen van. Mindenesetre beindult a dolog, és akkor már kaptam a biztatást: Vajda János, aki a főtárgytanárom volt, és eleinte szintén le akart beszélni a dologról, azt mondta, hogy felülbírálja magát, most már kötelességem végigcsinálni ezt, mert nagyon nagy dolog, ha valakinek csak így a személye miatt eljönnek a zenészek.

Így utólag mi a véleményed arról, hogy eleinte senki nem hitt benned?
- Értem, hogy miért voltak fenntartásaik. Ha megnézünk egy tipikus, tekintélyt parancsoló, őszülő karmestert, akkor tényleg furcsa elképzelni, hogy odaáll egy kiscsaj, és azt mondja, hogy "na, játszunk?". Egy nő inkább befogadó típus, mintsem dirigáló: szólistának vagy kórusvezetőnek kiváló, de karmesternek nem. Bennem viszont túltengnek a férfias tulajdonságok, és főleg ezeket használom a munkám során. Nem játszom meg magam, de amikor zenélünk, kijönnek belőlem ezek a férfias vonások, átváltozom. A művészetnek szerintem éppen ez a lényege: hogy átváltozzon az ember. Szóval azzal teljesen egyetértek, hogy ez alapvetően egy férfiszakma, és nekem ez nem is fáj. Azt viszont nem tudom megérteni, ha valaki azért nem fogad el egy női karmestert, amiért régen nem engedték azt sem, hogy egy nő operáljon. Ez butaság.



Végül is mitől lesz valaki jó karmester?
- A legfontosabb tulajdonság talán az empátia, hisz mindannyian különböző vérmérséklettel bírunk. Az egyik zenész három kávé után ül be a próbára, a másik úgy esik be, hogy éppen kikelt az ágyból. A karmester 80 emberrel áll szemben, és itt azon van a hangsúly, hogy emberekről beszélünk. A veséjükbe kell látni, hogy tudjam, mivel lehet elérni azt, hogy még akkor is jól játsszanak, ha nem szeretik a művet vagy rossz a kedvük. Inspirálni kell őket, hogy játszani akarjanak, nem pedig rávenni arra, hogy dolgozzanak. Eszükbe kell juttatni azt, hogy miért gyakorolnak hat éves koruk óta, miért akartak zenészek lenni. Mert aki ezt csinálja, az nem véletlenül ül ott: húsz évet tanult érte. Éppen ez a lényeg: azt a gyereket kell előhozni belőle, akinek minden vágya az volt, hogy színpadon legyen, együtt játsszon 80 emberrel, valaki foglalkozzon vele, ránézzen. Ha ez előjön belülről, akkor a zenész iszonyatosan hálás minden instrukcióért.

Bele lehet látni egyszerre 80 ember veséjébe?
- Igen. Biztos felületesnek hangzik, de vannak zenésztípusok, és ezeket az ember látja is azonnal. Minden zenekarban vannak például folyton izgő-mozgó emberek, ők azok, akik folyamatosan felülbírálják a karmestert, mert ott szeretnének lenni a helyében. A fiatal zenész is egy külön típus, ő levegőt is alig kap, hogy ott lehet azok között, akik korábban tanították, és most tegeződnek egymással. És azt is lehet látni, amikor valakinek van három gyereke, és neki ez már munka. Mindezzel nincs is semmi baj, csak tudni kell kezelni.

Vannak karmestertípusok is?
- Vannak. Akad hatalommániás karmester, aki uralkodni akar. Van, aki kimagaslóan jó zenész, de zenekari szinten is átlátja a dolgokat, és ezért lesz karmester, meg van olyan is, aki kitűnő a hangszerén, és mindenki összeteszi a kezét, ha vele játszhat, viszont karmesternek csapnivaló. Csak épp ezt senki nem meri megmondani neki. És van olyan is, aki művészként talán nem kiemelkedő, de jól átlátja a dolgokat, megfelelő a kapcsolatrendszere, világosak a céljai. Egyébként a látszat ellenére ez egy borzalmasan magányos szakma. A karmester ellenség. Olyan, mint a főnök a munkahelyen: akármilyen jóban vagy vele, valamennyire azért ellenség. Én ezzel tisztában is vagyok. Álszerénység nélkül elmondhatom, hogy szeretnek a zenészek, de pontosan tudom, hogy ha dolgozunk, akkor nem engem kérdeznek meg először, és amikor nekem mondanak valamit, abban mindig benne van az, hogy szerintük én mit gondolok róluk.

Meg tud buktatni egy zenekar egy karmestert?
- Ó, de mennyire. Ha egy zenekarnak nincs egzisztenciális félelme, és nem a karmester a tulajdonos, akkor el lehet őt is küldeni. Viszont ma már sokat számít a pénz, így elég fura módon tudnak emberek zenekarok élére kerülni, és inkább fordított a helyzet: a zenészek féltik az állásukat, és akkor is hallgatnak, ha rossz a karmester. Mondjuk az se jó, ha a zenész dirigál, de az is végletes, ha egyáltalán nem lehet véleménye. A zenekart szeretni kell, mert olyan, mint egy gyerek. Persze szigorúnak is kell lenni a zenészekkel, és nem lehet senkivel elfogult a karmester, de alapvetően akkor is az a lényeg, hogy szeretni kell őket. Én ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, mert saját zenekarom van, és ezt a 80 embert egyszerűen imádom.
 

www.noilapozo.hu 

További hírek