Éveken át kerestek egy nem is létező sorozatgyilkost
Nem létezik a német rendőrség által másfél évtizede, egy 1993-as eset óta nagy erőkkel keresett titokzatos gyilkos, a „heilbronni fantom”, akinek DNS-mintáját három országban, mintegy 40 helyszínen – éttermi betöréseknél, de még egy rendőrnő meggyilkolásánál is – találták meg.
Mint azt a német rendőrség pénteken beismerte, a rejtélyes tettes, „Németország legveszélyesebb nője”, akinek három megoldatlan gyilkosságot és sok egyéb bűncselekményt róttak a terhére, valójában egy ártatlan bajorországi csomagolómunkás, aki a bizonyítékok begyűjtésénél használt vattáspálcikák előállításában vett részt, tőle származik ugyanis az azokon talált DNS.
A fantomgyilkos kirakósa ezzel megoldódott – ismerte be a fiaskót Volker Lind, a Baden-Württemberg tartományban található Heilbronn ügyésze. Legjelentősebb "bűntényeként" egy 2007-ben szolgálat közben megölt rendőrnő lelövésének helyszínét is a fantomgyilkoshoz kapcsolták.
Az utóbbi 16 évben németországi esetek mellett franciaországi és ausztriai eseteket is – többek közt egy freiburgi nyugdíjas megfojtását – a „heilbronni fantom” számlájára írtak, és még 300 ezer eurós (90 millió forintos) nyomravezetői díjat is felajánlottak.
A titokzatos gyilkos körüli elméletekkel kapcsolatban a héten támadtak kételyek, a hatóságok nyálmintát vettek a mintavételi pálcikákat gyártó vállalat alkalmazottaitól. A stuttgarti nyomozóiroda egyik munkatársa ugyanakkor arról számolt be, hogy már 2008 áprilisa óta vizsgálták a félrevezető bizonyítékok lehetőségét.
A gyártók egyike, a Greiner Bio-One cég pénteken azt közölte, hogy a vattacsomókat inkább orvosi, és nem nyomozati célokra szánták. Egy másik vállalat, a Boehm Plastics pedig hangsúlyozta: a vevők nem kötötték ki, hogy az eszköznek DNS-mentesnek kell lennie.
A kínos esetet követően a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) bejelentette: keresik a módját annak, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg a DNS-szennyeződés. Baden-Württembergben azonban politikai megnyilvánulások is kísérték a fiaskót: az ellenzékben lévő szociáldemokraták és zöldek kínos kérdéseket tettek fel a kereszténydemokrata tartományi belügyminiszternek.
Publikálás dátuma: 2009.03.28.
Szerző: Szuhaine
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A fényképen az űrállomáshoz közeledő Atlantis űrrepülőgép látható, a háttérben a Kanári-szigetek közül a felhőkkel borított Tenerife is felismerhető. Jól látszik továbbá az űrrepülőgép nyitott raktere, benne az...

A mostani, talán első hallásra nem is olyan érdekes, de aképekkel együtt nézve már leesik az embernek a piciny álla. Ráadásul, ha ezt a mutatványt még pont a szóban forgó épület tetején teszi is meg, akkor biztos lehet benne, hogy még nagyon por sem marad nevezett...

Kétmilliárd eurónyi uniós pénzre számít a kormányfő
- Az a cél, hogy kétmilliárd eurós uniós támogatást kapjon a Nabucco-projekt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Budapesten, a konferencia közben tartott...

Új tevelány a Miskolci Állatkertben
Miskolc - Már a látogatók is találkozhatnak a Miskolci Állatkertben a januárban Csehországból érkezett fiatal tevelánnyal. Kobit azért hozták az állatkertbe, hogy bővítse Kalifa, a kétpúpú tevefiú...

Volt egyszer egy férfi, aki nagyon belefáradt a mindennapi munkába.
Ő mindennap dolgozni járt, a felesége meg csak otthon ült. Szerette
volna, ha a felesége is megtudná, mi mindenen megy keresztül nap,
mint nap, ezért egy este így imádkozott:
Mindenható atyám! Mindennap dolgozni...

Repülős Gizi továbbra sem bír a vérével
A Kunszentmiklósi Városi Bíróság a napokban 25 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Kosztor Sándornét, akit Repülős Gizi néven ismer az ország - írja a baon.hu.
A 83 éves idős asszony tavaly nyáron...

Bálint Gyuri bácsi koccanásos balesetet szenvedett - jelentette néhány perce az atv.hu tudósítója. Mindenki Bálint gazdája a Kerepesi úton koccant egy másik autóval, de nem tudni, hogy ő maga sofőr volt, vagy utas.
Tudósítónk csak arról tudott beszámolni,...

Az MNB cáfol: Simor cége nem off-shore cég!
Simor András jegybankelnök cége, a Trevisol Management Services Ltd. nem off-shore társaság, hanem az Európai Unió egyik tagállamában, Cipruson bejegyzett...

Még egy hétig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló alap- és mesterképzéseire - hívta fel a figyelmet honlapján az Educatio kht.
A 2009. szeptemberében induló képzések jelentkezési határideje február 15-e, de mivel ez munkaszüneti napra...

Lakóházra zuhant egy repülő New York államban
Egy amerikai repülési illetékes szerint 49-en vesztették életüket csütörtökön este a New York állambeli Buffalo közelében bekövetkezett repülőszerencsétlenségben - közölte a CNN...