Terence Hill, a spagetti-westernek hőse hetvenéves
Március 29-én lesz 70 éves Terence Hill olasz filmszínész, a spagetti-westernek hőse, aki Bud Spencerrel a mozi egyik legendás párosát alkotta.
Terence Hill Mario Girotti néven született, apja olasz, anyja német volt, gyermekként élte át Drezdában a II. világháború bombatámadásait. Dino Risi rendező egy úszóversenyen fedezte fel a jó kiállású fiút, s 1951-ben szerepeltette Vakáció a gengszterrel című filmjében. Érettségi után római színésziskolákban képezte magát, s három évig klasszikus irodalmat is tanult az egyetemen.
Még eredeti nevén tűnt fel 1959-ben a Karthágó lángokban, majd három évvel később Luchino Visconti A párduc című alkotásában. Nyelvtudásának köszönhetően négy nagysikerű, német nyelvű Winnetou-filmben játszott, majd hazatért és készülni kezdett amerikai karrierjére. Nyelvtanára egy csinos amerikai lány volt, akivel egymásba szerettek és összeházasodtak. Felvette felesége angolok számára könnyebben kimondható családnevét, összekapcsolva kedvenc olasz írója, a bölcselő és államférfi Terenzio (angolosan Terence) nevével.
Végül mégsem Amerikában futott be: egy spagetti-western forgatásán a kiszemelt főszereplő lábát törte és őt kérték fel beugróként. Amikor bemutatták neki partnerét, Carlo Pedersolit, azt hitte, rosszul lát: egy teljesen amatőr hájpacni, aki még lovon sem ült soha. Bud Spencerről azonban - merthogy ő e néven lett ismert - kiderült, hogy művelt, sokoldalú, csupa szív ember, ráadásul tehetséges színész. Az 1967-ben forgatott Az Isten megbocsát, de mi nem című film világsiker lett, és a páros egymás után kapta a jobbnál jobb ajánlatokat.
Generációk nőttek föl a jólelkű, de nem túl éles eszű, lapáttenyerű szakállas mackó (Bud Spencer) és a fürge, ravaszdi, állandóan mosolygó karcsú legény (Terence Hill) filmjein, amelyekben átlag félpercenként elcsattan egy hatalmas pofon. Humor, bohóckodás oldja a verekedős jeleneteket, e filmek - csak néhány mutatóba: Az ördög jobb és bal keze, Különben dühbe jövünk, ...És megint dühbe jövünk, Én a vízilovakkal vagyok, Kincs, ami nincs - egyszerre használják és parodizálják a spagetti-westernek hatásmechanizmusát.
Forgattak bűnügyi vígjátékokat és szórakoztató kalandfilmeket is, a filmtörténet egyik legnépszerűbb és legsikeresebb párosa lettek. Sőt, külön is megállták a helyüket: Terence Hill 1973-ban Henry Fondával forgatta a Nevem: Senki című akcióvígjátékot, amelyet Sergio Leone rendezett. 1985-ben 15 közös film után barátságban váltak el útjaik Bud Spencerrel, de kilenc év múlva ismét együtt komédiáztak és pofozkodtak a Karácsonyi bunyó című moziban. Hill 1990-ben rendező-színészként filmre vitte a Lucky Luke-sorozatot nyolc részben, a 2000-ben forgatott Don Matteo-sorozat, amelyben egy papot játszik, Olaszországban több mint kilencmillió nézőt tudott lelkesíteni.
Hiába varázsolt el sok női nézőt Terence Hill vakítóan kék szeme, csibészes tekintete, ő évtizedek óta boldog házasságban él feleségével egy amerikai farmon. Megvalósították közös álmukat: kertészkednek, állatokat tartanak, szinte remeteéletet élnek.
MTI
Publikálás dátuma: 2009.03.28.
Szerző: Babszem
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Előzzük meg a rákot!
***Fotó: profimedia ***
Manapság sajnos már mindenkinek van olyan ismerőse, családtagja, akit valamilyen módon érint a szörnyű kór, a rák. Európában a betegség minden negyedik...
Előzzük meg a rákot!
***Fotó: profimedia ***
Manapság sajnos már mindenkinek van olyan ismerőse, családtagja, akit valamilyen módon érint a szörnyű kór, a rák. Európában a betegség minden negyedik...
Az egyiptomi alkotmányozó bizottság szombaton bemutatta az új alkotmánytervezet szövegét az országot Hoszni Mubarak elnök távozása után irányító katonai tanácsnak. A szakértőkből álló panel kétszer négy évben korlátozná az...

Kézilabdás-gyilkosság: miből gazdagodott meg ennyire Sztojka Iván?
Vagyonosodási vizsgálatot kért a rendőrség az APEH-től Sztojka Iván és más gyanúsítottak ellen. A rendőrfőkapitány szerint okkal feltételezhető róluk, hogy kizárólag bűncselekményből...

document.write('');
HáziPatika.com
A szüzesség elvesztése
A felnőtté válás legizgalmasabb része a nemi élet rejtelmeinek felfedezése. A felejthetetlen első alkalom, és amiről beszélni nem könnyű, de érdemes.
Bródy János: Mit tegyen egy kislány?
"......

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
Hamvasztás (Anyós viccek)
A férfi bemegy a temetkezési vállalkozóhoz:
- Szeretném elhamvasztani az anyósomat.
- Semmi gond, holnap ideszállítjuk.
- Nem kell, itt áll a kapuban.
...
Hamvasztás (Anyós viccek)
A férfi bemegy a temetkezési vállalkozóhoz:
- Szeretném elhamvasztani az anyósomat.
- Semmi gond, holnap ideszállítjuk.
- Nem kell, itt áll a kapuban.
...
Két embert megölt, egy harmadikat pedig megsebesített egy nő Philadelphiában. A hölgy a Kraft Foods élelmiszergyárban dolgozott egészen csütörtökig, amikor is felfüggesztették az állásából. Miután kikísérték a munkahelyéről, tíz perc...
Két embert megölt, egy harmadikat pedig megsebesített egy nő Philadelphiában. A hölgy a Kraft Foods élelmiszergyárban dolgozott egészen csütörtökig, amikor is felfüggesztették az állásából. Miután kikísérték a munkahelyéről, tíz perc...
document.write('');
HáziPatika.com
Az önismeret kihívása
Azt, hogy milyen szeretők vagyunk, általában mindenki magánügyként kezeli, annak ellenére, hogy a férfiak és nők között a leggyakoribb beszédtéma a szex. Önmegismerési praktikákkal tovább...

A tettek mezejére lép Drávapiski polgármestere
Ismeretlen tettes ellen, több emberen bűnszövetségben elkövetett uzsora bűntett miatt tesz feljelentést a siklósi rendőrkapitányságon Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere. A polgármester a Független...

Michael Jackson mai búcsúztatására rajongók millióit várják a Los Angeles-i Staples Center arénába.
Michael Jackson már életében legenda volt, váratlan halála hatalmas megdöbbenést váltott ki. Az énekest emberek milliói gyászolják. Los...