Az elsődleges szakértői vélemény szerint halva született az a csecsemő, akinek a holttestét guberálók találták meg egy szemetesben Kiskunhalason szerdán.


 


A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.


A konténernél késő estig helyszíneltek a nyomozók, olyan nyomokat kerestek, amelyből következtetni lehet a csecsemő édesanyjára. Emiatt a rendőrök már felvették a kapcsolatot a környező kórházakkal és a védőnői szolgálattal is, bár gyanítják, hogy a csecsemő eltitkolt terhességből születhetett.


A nyomozók a lakosság segítségét is kérik, olyan nőt keresnek, akiről gyanítható, hogy az elmúlt hónapokban terhes lehetett, majd megszült, de az újszülöttet még senki sem látta -mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.