Bevásárlás után hunyt el a négyéves lány, akit elütött a parkolóban egy autó.

Sajnálatos tragédia történt az egyik angol Tesconál. Amíg a szülők bepakoltak a bevásárlókocsiból az autójuk csomagtartójába, négyéves kislányukat elütötte egy jármű, és röviddel ezután meghalt.
„Az egyik pillanatban még ott állt mellettem, és fogta a kocsi rácsát, majd a következőben már csak a fékcsikorgást, sikítást és csattanást hallottam” – elevenítette fel a dráma másodperceit a gyászoló anya.
Ellie Barber súlyos fejsérüléseket szenvedett, koponyája betört, belső vérzése volt, a kórházban vesztette el az életét.
„Ő volt az a kislány, aki sosem volt szomorú. Mindig nevetett, vidám volt, és egyáltalán nem hisztizett, sírni is csak nagyon ritkán sírt.”
A rendőrség eljárást indított a napokban történt incidenssel kapcsolatban. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy Ellie hirtelen ugrott ki az útra, viszont még vizsgálják az autó sebességét, mert ha a megengedettnél gyorsabban hajtott, akkor talán akár elkerülhető lett volna a tragédia.
5perc.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.23.
Szerző: OrssMria
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
310 fölött adták az eurót
Újabb mélyponton a forint. Szerda délelőtt 312 forint volt egy euró - tavaly nyáron pedig még csak 240. Ráadásul a lengyel zlotyi és a cseh korona szerdán erősödött. A forintot az is gyengítette, hogy délelőtt öt...

Lezuhant szombaton a Lech Kaczynski lengyel elnököt szállító repülőgép Oroszországban - közölte a lengyel külügyi szóvivő. A gép leszállás közben szenvedett balesetet Szmolenszk városában. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség közlése szerint 87...

Senki sem csodálkozott, amikor kiderült, hogy a realityt Sebestyén Balázs vezeti, azon annál inkább, hogy a társa nem egy csinos nő, hanem egy kopasz fiatalember. A Celeb vagyok, ments ki innen! című sorozat másik műsorvezetője, Vadon János lett, aki aránylag korán nősült.
"38 éves...

Bár Robert Fico jelenlegi kormányfő kijelentette, hogy kész kormányalakítási tárgyalást indítani, erre várhatóan nem lesz módja. A miniszterelnök vezette szociáldemokrata Smer hiába ért el ugyanis több mint 34 százalékos eredményt, csak Ján Slota...

Tizenöt horgász sodródik egy jégtáblán az Ohotszki-tengeren Oroszország távol-keleti részén, Szahalin partjainál - közölte szombaton a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi részlege.
A tájékoztatás szerint Makarovszk...

Égő lakásukból mentette ki nyolchónapos húgát egy négyéves kisfiú a kelet-ukrajnai Krivoj Rogban, bátor tettéért életmentő kitüntetést kap.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a...

JÁSZBERÉNY–BUDAPEST – Gyászba borult a jászberényi Belvárosi Általános Iskola: belehalt rejtélyes betegségébe F. Péter (†13), aki múlt pénteken esett össze tornaóra közben, és azóta sem nyerte vissza eszméletét.
...

banner( 726, 1365, 550, 40, 0, 0 )
cont = document.getElementById( "uniq5548144" ).parentNode.parentNode; if ( cont.id == "microsite" ) { cont.style.width = "550px"; cont.style.marginLeft = "-55px"; }
<a href="http://rehs.index.hu/rd?lc=726"><img src="http://rehs.index.hu/ad?lc=726" border="0" title="Hirdetés"...

Dopeman - eredeti nevén Pityinger László - az egyik bulvárlapnak adott interjújában bírálta az új médiatörvényt. Azzal egyetért, hogy szükség van az ellenőrzésre, de véleménye szerint a törvény nem fogalmaz pontosan: " Nem ellenzem, hogy kell a kontroll,...

Horváth Éva luxuskocsit kapott milliárdos párjától
Horváth Éva milliárdost szeret. Az RTL Klub szemrevaló műsorvezetője mindent megtesz, hogy elrejtse a nyilvánoság előtt dúsgazdag párját, akivel információnk szerint már össze is költözött. A...