Már megint egy jelenség, amelyet a túlzott szexuális szabadsághoz kötnek. Ennek a szexuális szabadságnak része a párhuzamos kapcsolat, a szüzesség egyre korábbi elvesztése, a szexpartnerek gyakori váltogatása. Ám mindettől valaki még nem feltétlenül nevezhető szexfüggőnek. Mint ahogy attól sem, hogy megnézi a miniszoknyás pincérnőt vagy jó bulinak tartja a szexshopokat.
Korábban főleg a férfiakhoz társították a szexfüggőséget, vagyis a promiszkuitást, de a nők ugyanúgy szenvedhetnek benne, azzal a különbséggel, hogy – mint ahogy a kutatók egyöntetűen állítják – még mindig válogatósabbak a partnerválasztás terén.
Veszélyben a párkapcsolat
Sok párkapcsolat bukik el a szexfüggőségen, hiszen az érintettek egy idő után már semmi másra nem tudnak gondolni, és ha nem jutnak szexhez, rosszkedvűvé, feszültté válnak.
A szexfüggő agyában termelődő anyagok egy része – más funkciók mellett – a hangulatot és az örömérzés elérésének fokát határozza meg, illetve segíti elő. A függőségben szenvedők ezek nélkül egy idő után már nem is képesek boldogságra.
A háttérben gyermekkori traumák vagy korábbi szexuális bántalmazás is állhat, de olykor elég egy rideg anya is, aki sosem volt képes kimutatni a szeretetét.
Sokszor megesik, hogy a szexuálisan lanyha emberek az aktívabbakat már „szexmániásnak” titulálják, pedig bárki életében előfordulhat olyan időszak, amikor a szex különösen előtérbe kerül.
Még veszélyes is?
Ha egy szexfüggő nem jut igényeinek megfelelő partnerhez, szexuális segédeszközökkel igyekszik segíteni magán. Ez esetben azonban előfordulhatnak a nem megfelelő használatból adódó sérülések, valamint a higiéniás problémákból származó fertőzések kockázata is nagyobb. Azok pedig, akik nem a számukra megfelelő partnerrel kezdenek, és a gyakori együttlétek ellenére is ritkán jutnak el a kielégülésig, alhasi vérpangás miatt kismedencei fájdalmakat tapasztalhatnak.
A gyógyulást legtöbbször csak a terápia hozhatja meg, és mivel ez a probléma többeket érint, mint gondolnánk, nem szabad pusztán azért elutasítani az orvosi segítséget, mert ciki a szenvedély felvállalása. Mint a legtöbb szenvedélybetegnek, a szexfüggőnek is keményen meg kell dolgoznia azért, hogy újra úgy érezhesse: ura önmagának, ura a testének.
Nimfománia vagy szexfüggőség?
Sokan rokon fogalmaknak tartják őket, pedig nem azok. A nimfomániát a súlyos női pszichiátriai betegségek egyik szextünetének tartják. A betegnek nem sikerül elérnie a vágyott örömöt, ezért valósággal hajszolja az orgazmus elérését, aktív, olykor extrém mértékű szexuális életet él, és különböző kalandokba keveredik az örömszerzés érdekében. Ezek a nők általában labilisak, elégedetlenek párjukkal és a nőiességükkel. Ez a szexfüggőknél is előfordulhat, de ők éppen azért hajszolják a szexet, mert örömöt jelent nekik, sőt gyakran az egyetlen örömöt az életükben. Az utóbbiak esetében azonban az is igaz, hogy úgy érzik, nincs választási lehetőségük, hiszen ahhoz, hogy jobban érezzék magunkat, mindenképpen szexhez kell jutniuk.
Forrás:Nők lapja
Publikálás dátuma: 2008.10.31.
Szerző: Pitty
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Rendőr viccek
Egy rendőr elmegy a másikhoz látogatóba és elkezdenek beszélgetni.
Te Béla a fiam olyan hülye, hogyha azt mondom neki, hogy nézze meg hogy a sarkonvagyok-e lemegy a telefonfülkéig a sarkon és csak akkor jön rá, hogy nem vagyok ott.
Tényleg hülye a fiad Jani. Telefonon is...

Az esti meccsek ellen tiltakoznak a focisták
2009. január 11. 08:46 | Forrás: MTI
Az olasz labdarúgók szakszervezete (AIC) tiltakozását fejezte ki a bajnoki mérkőzések késő esti kezdési időpontja ellen.
//
"Különösen télen, a hideg...

Márkanév lesz Recep Tayyip Erdogan török kormányfő nevéből: maga a politikus kért védelmet az RTE rövidítésre. A miniszterelnök ügyvédjén keresztül kérelmezte a nevének kezdőbetűiből álló rövidítés védelmét. Az 56 éves...

Szakhatósági engedélyek, biztonsági terv, évente minimum 3 ellenőrzés és végzettséghez kötött szervezés – egyebek mellett ezeket tartalmazza a már hatályos zenés-táncos rendezvényekről szóló kormányrendelet. A szakmai szervezetek szerint betarthatatlan...

Gyengült a forint csütörtök estére a reggeli, de erősödött a csütörtök délutáni szinthez képest az euróhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon.
Röviddel 20 óra előtt 284,45 forint ért egy eurót. Reggel 283,95 forinton, délután negyed ötkor 284,80...

Elméletileg - gyakorlatilag
---------------------------
Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi:
- Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"?
Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi:
- Mondja, Mama, mit csinálna, ha egy...

A Bocskai-felkelés nem válhatott szabadságharccá
2009. március 27. 11:12
Magyarország 1604-1606-ban nem kívánt szakítani a Habsburg Monarchiával, és a legtöbben nem támogatták Bocskai István mozgalmát. A felkelés legjobb esetben is csupán új, török...

Három ügynök, egy amerikai, egy német és egy magyar egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak. Az amerikai megméri...

Délelőtt fokozatosan felszakadozik a felhőzet, délután azonban még gyenge eső, futó zápor előfordulhat.
Az esti órákban nyugat-északnyugat felől egy hidegfront érte el hazánkat, hatására többfelé fordult elő eső, záporeső hajnalban. Délelőttig a délnyugati...

- Isten őrizz. Megkaptam ugyan 2006-ban a lovagkeresztet, de attól még cigányprímás maradtam. Az üzletben (a Mátyás Pincében - a szerk.) még mindig Sanyikának hívnak. Igaz, most már a fiam vezeti a zenekart, a megszólítást is örökölte. Nem panaszkodhatom rá,...