Elsodorva két fát, ledöntve a ház utcai falát a hálószobában állt meg egy nyerges vontató péntek délután a dél-bácskai Futakon. Szerencsére a házbeliek közül senki sem tartózkodott az utcai szobákban, így sérültje sincs a nem mindennapi közlekedési balesetnek.
Szemtanúk elmondása szerint a Bácspalánka felől érkező teherautó vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, amely lefutott az úttestről mindent tarolt maga előtt. Miután leszakad róla a pótkocsi a jármű egy családi háznak üközött ledöntve a teljes tartófalat, végül a hálószobában állt meg a vezetőfülke teljes hosszában.
„Az udvaron ültem, s gyümölcsöt hámoztam, amikor hallottam a robajt. A nagy porfelhőből tudtam, hogy kamion ütközött a házamnak” - mesélte a Dnevnik újvidéki napilapnak a ház gazdaasszonya. Könnyek között mondta el, hogy nem először történik ez vele. Tavaly májusban ugyancsak teherautó ment a házának, akkor a villanyoszlopot, a téglakerítést és a kaput is elsodorta.
Forrás: HírTV
Publikálás dátuma: 2008.10.04.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Meglehetősen hideg időben sikerült Magyarországra érkeznie az első 2009-es gólyának. Az egész országban havazik, a Veszprém megyei Tüskevárra érkező madár azonban láthatóan egészséges, csak a hosszú út merítette ki, írta meg [1] a Népszabadság.
A...

A WHO tíz éven át vizsgálta a vitatott kérdést tizenhárom országban, s az eredmény riasztó: átlagosan napi fél óra mobilozás tíz éven át határozottan növeli az agydaganat kockázatát....

Többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelet vádat az ügyészség dr. V. Attila, dr. F. István és társuk ellen. Az orvosok egyenként 50 és 400 ezer forintot csaltak ki nőktől olyan ellátásokért, amit egyébként az...

A 33 éves Renate Kaisert majdnem felfalta egy tigrispiton. Szerencséje volt: meleg víz és lélekjelenléte segítségével kiszabadították.
Csodával határos módon menekült meg egy német állatkerti alkalmazott. Éppen takarította a tigrispiton-kifutót, amikor az...

--------------------------------------------------------------------------------
A plasztikai sebész kitalált egy új módszert az arcbőr feszessé
tételére. Magyarázza a páciensnek:
- Egy rejtett csavart operálok a feje tetejére. Amikor úgy érzi, hogy a bőr egy kicsit ráncosabb, csak egy apró...

Kövérségük miatt nem engedtek Afganisztánba repülni csapatlátogatás végett két brit parlamenti képviselőt: nem találtak nekik megfelelő méretű védőruhát. Az egyik honatya, a 72 éves Ken Maginnis zokon vette a dolgot, mert - mint mondta - két éve kövérebb volt,...

14:19
Kinevezték a kormányt
Immár elkezdte működését az új hatalom, Szózat.
14:18
A két helyettes
Aztán a két miniszterelnök-helyettesre kerül a sor, akik ugyan végig harcolták az utóbbi nyolc évet, mégsem vesztették el a fejüket. A...

Rubint Rékának elege lett a vádakból és kitálalt
Rubint Réka nem hagyja szó nélkül az őt ért vádakat a múlt heti, Hal a tortán című műsorban tett kijelentései, illetve viselkedése miatt – és írásban reagált az őt ért sérelmekre....

Súlyos baleset történt a német közszolgálati tévé szombati élő showjában: megsérült az egyik fellépő a ZDF-en futó Wetten, Dass... (magyarul: Fogadjunk...) című műsorban. A vasárnapi tudósítások szerint a 23 éves Samuel Koch egy görkorcsolyás...

Az osztrák bankokon kívül egyre több magyarországi kliensre tesznek szert a szlovákiai bankok – tájékoztat csütörtöki számában az Új Szó.
A napilap érdeklődésére az osztrák Raiffesen szlovákiai lányvállalata, a Tatra Banka nyilatkozott...