Aki elfáradt, a meccsek közt lefeküdt aludni
A suliban éjszakáztak péntekre virradóra a Gáspár András középiskola kosarasai. Ismét megrendezték az egynapos kosárlabda tornát. Huszonnégy csapat ostromolta csütörtök déltől péntek délig a palánkot. Még a tanárok is beszálltak a monstre versenybe
Színes seregszemle volt, szinte mindegyik együttesben voltak vendégjátékosok, testvérek, unokatestvérek, vagy épp barátok és barátnők próbáltak segíteni a diákjainknak. A lényeg az volt, hogy minél több gyerek megismerje, megszeresse a kosárlabdát, ráébredjenek, hogy a focin kívül más sport is létezik – összegezte a kimerítő 24 óra élményeit Geráné Tapasztó Ágnes, aki a főszervezői teendői mellett még a házigazdák csapatát is erősítette
A résztvevők kizárólag a játék öröméért vállalták az éjszakázást, érmeket nem osztottak. A csapatok jutalma az volt, hogy péntek délután elmehettek végre aludni.
– Rangsort ilyen versenyen lehetetlen összeállítani, a teljesítményeket nem lehet összemérni. Sok olyan gyerek játszott most, akik talán életükben először fogtak kosárlabdát a kezükben. Látszott, hogy egyesek még a szabályokat sem ismerik. A másik véglet pedig az igazolt kosarasok voltak, akik ebben a mezőnyben profinak számítanak. Aztán itt voltak a vegyes csapatok, akik mindig azzal magyarázzák a vereséget, hogy sok köztük a lány. Épp ezért csak egyetlen célt tűztünk magunk elé: csúcsot dönteni a dobott kosarak számában. Sajnos azonban ez nem jól sikerült, az elmúlt egy napban csak 2098 pontot dobtunk – sorolta a tanárnő.
A pályán tízpercenként váltották egymást a csapatok. Egy-egy gárda összesen 11 mérkőzést játszott, a tanárok pedig mindegyik csapattal megküzdöttek.
A zene folyton szólt a sportcsarnokban, a büfé hosszabbított nyitva tartással segített a kalória pótlásában. Éjszaka megteltek az öltözők és a birkózószőnyegek. Egy-egy meccs közben mindenki ott aludt, ahol jutott hely
Publikálás dátuma: 2009.03.23.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Dr. Zacher Gábor toxikológus orvos:
Van egy GHB nevű szer (valami gamma hidroxi stb.) szintelen, szagtalan,
íztelen, festéklemosó szer, 3000 Ft-ba kerül egy üveg, bárki szabadon
megvásárolhatja boltban és rendelheti a neten.
Pár csepp...

1.
30 éves házassági évfordulójukon a pár végiglátogatja a régi helyeket. Elhaladnak egy kerítés mellett.
Feleség: - Drágám, csináljuk azt, amit 30 éve.
A feleség nekidől a kerítésnek, és nagyot szeretkeznek.
Férj: - Ez...

Helyi idő szerint vasárnap reggel egy fényes meteornak látszó test húzott át az amerikai Texas állam területe felett. Hírügynökségi jelentések szerint sokan hívták a hatóságokat, lezuhanó törmelékekről beszámolva.
"Nem tudjuk, mi...

Rágcsálók2008. október 28. 17:39, Kedd - Balázs Richárd
on végzett kísérleteik során egy amerikai orvosi egyetem tudósainak sikerült szelektíven és biztonságosan törölniük új és régi emlékeket. Ehhez egy, az agy...

Pénteken a többnyire erősen felhős ég mellett főként a keleti megyékben lehet továbbra is csapadékra számítani. Délelőtt nyugaton átmenetileg elvékonyodik a felhőzet, helyenként a nap is előbújik. Délután nyugat felől újabb felhősödés kezdődik,...

Hack Péter szerint megosztó az új alkotmány bevezető része.
Az a baj az új alkotmány bevezető részével, a hitvallással, hogy teljes mértékben megosztó – erről Hack Péter beszélt az Egyenes Beszédben. Az alkotmányjogász hozzátette: az államot...

Napi 1 millió számítógépet fertőz meg a legújabb féreg
Naponta 1 millió számítógépet fertőz meg a Conficker Kido számítógépes vírus.
sas_pageid='7186/45773'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
...

TENISZ. Az olasz Francesca Schiavone az első játszmát ugyan megnyerte, ám ezután már a magyar játékos akarata érvényesült
Szávay Ágnes döntő szettben győzött az első meccsén Miamiban
Szávay Ágnes első mérkőzésén 2:6, 6:4, 6:2-re nyert az olasz Francesca...

50-60 fős tömegverekedéssé fajult egy vita, ami két család tagjai között pattant ki csütörtök este a Fejér megyei Ercsiben. A két család a Gárdonyi utcában ugrott egymásnak, a szóváltásba mindkét társaság részéről egyre többen...

A soroksári Auchan-ban vetkőztetik a pénztárosokat, ha kasszahiány van
Az Auchan szóvivője szerint "ez nem rendszeres gyakorlat" és az őrök "csak megkérik a dolgozókat"
Az Auchan soroksári áruházában kell levetkőznie a pénztárosoknak, ha a műszak...