A pletyka természeténél fogva nem csak rosszindulatú lehet. Előfordulhat, hogy egyszerűen csak informatív jellegű, abban az esetben, ha valamilyen újdonságon, érdekességen alapul, s az információ hasznos lehet a közösség számára.
Közösség formáló erő
Brit karrierkutatók szerint a munkahelyi pletykálkodás nem szükségszerűen rossz dolog. Vizsgálódásaik alapján arra a megállapításra jutottak, hogy egy vállalat arculatát sokkal inkább a folyosói pletykák határozzák meg, mint a hivatalos közlemények. Az eredményeket talán kissé túlzónak érezzük, az azonban bizonyos, hogy a közös suttogások, az információk megosztása a „tagjai vagyunk egy kollektívának”, „összetartozunk”, „közösek az érdekeink” – érzést erősítik a kollégákban, s képesek csapattá formálni a társaságot. Abban az esetben persze, ha nem kizárólag rosszmájú pletykákra kerül sor a munkahely falai között. Ezen kívül a pletykálkodás jobb teljesítményre ösztönzi a dolgozókat, fokozza a kreativitást. De tény, hogy sokféle pletyka létezik. Hogy mi mindenre terjedhetnek ki a munkahelyi pusmogások? Lássuk a főbb típusokat!
„Navigációs pletyka”
Általában az új munkatársak érkezésekor kerül elő. A kollégák ilyenkor az új munkatársat tájékoztatják a cégkultúráról, hierarchiáról, szokásokról, helyi erőviszonyokról. Pusztán segítő szándékkal. No, persze mindeközben alaposan megfigyelik az új csapattárs reakcióit, válaszait, hogy aztán a róla begyűjtött információk birtokában az új játékost könnyen elhelyezhessék a pályán.
„Portrépletyka”
A másik gyakori irodai pletykafajta, az ún. „portrépletyka”. Ez a típus voltaképpen nem több, mint egy harmadik – jelen nem levő – munkatárs kidumálása. A beszélgetés pedig leggyakrabban a munkatárs kompetenciája, stílusa, fizetése, esetleg vélt vagy valós alkoholizmusa köré fonódik.
„Gyógypletyka”
„Nem baj Gizikém! Ha tudnád, hogy Kovácsné ennél jóval nagyobb bakot lőtt a múlt hónapban...” Ebben a szituációban az egyik fél jellemzően valamilyen munkahelyi, szakmai kudarcélményét hozza fel, mire a beszélgetőpartner válaszul saját, vagy mások szakmai életéből vett hasonló élmény említésével reagál a hallottakra. Ez a fajta munkahelyi pletyka egyrészt segít oldani a frusztrációt, másrészt pedig a „legszebb öröm a káröröm” – elve alapján lehet egy jót röhögni. Végre valaki máson.
A pletykafészek motivációja
Mindnyájan ismerünk egy-egy olyan figurát munkahelyünkön, aki már rég túl van a pletykálkodás egészséges keretein, s napi teendőinek nagy részét az „információ áramoltatás” teszi ki. S, hogy őt mi motiválja erre a „távirati iroda” – szerepkörre? Jutalma nem más, mint a nyílt vagy leplezni próbált meglepődés a kollégák arcán. Érdemes megfigyelni, milyen kielégült vigyor ül ki ezekben a másodpercekben a közlő arcára. Ilyenkor nyugtázza boldogan: „Igen, sikerült újat mondanom!” Egyébként is, a jó pletykálkodás már-már művészet – különösen a mai semmire sem ráérő világban. A tevékenység a pletykafészektől megköveteli az alaposságot, kreativitást, no meg a kiváló kommunikációs készséget. S, ha igazán tökélyre akarja fejleszteni munkahelyi ténykedését a „főpletyós”, az csaknem teljes embert kíván.
S, hogy még ennél is továbbmenjünk: Szvetelszky Zsuzsanna Pletyka című, összefoglaló jellegű monográfiájában a pletykát egyenesen társadalom- és kultúraformáló tevékenységnek írja le, sőt az egyik legősibb viselkedésformának, úgyszólván a társas lény alapvetően közösségformáló ösztönének, biológiai funkciónak nevezi.
donna
Publikálás dátuma: 2009.03.22.
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A Budapesten eltűnt francia lány édesapja azt állítja, a lányát elrabolták - írja a Blikk. A rendőrség szerint semmi sem utal rá, hogy emberrablás történt volna, továbbra is eltűnés ügyében nyomoznak.
Az egy hónapja a budapesti Lánchídon eltűnt francia...

Egy nemrégiben közzétett tanulmányból kiderült, hogy a hétvégi ágyban heverészés serkenti az agymûködést. Az alábbiakban tíz olyan módszert sorolunk fel, amelyekkel szintén élesíthetjük elménket.
AJÁNLAT
A szív...

Folyamatos az ágyútűz Bengáziban
A The Daily Telegraph tudósítója Bengázi széléről jelentkezett be. A riporter szerint folyamatosan hallani a tüzérségi gránátok becsapódását. A twitter üzenetben felteszi a kérdést, hogy hol vannak a NATO gépek. Ezzel...

_uacct = "UA-776778-2";
urchinTracker();
function openGallery(id)
{
newWindow = window.open("/gallery/" + id + ".aspx", "_blank", "width=625,height=545,scrollbars=auto,resizable,screenX=150,screenY=10,status=0").focus();
return;
}
function openCartoonSelector()
...

Kisebb motorok lesznek a csúcs-Audikban
március 13. 10:32
Kockázatos lépésnek tűnik az Audi választása; úgy döntöttek, az S5-ösbe nem a V8-as blokkot szerelik, hanem egy kompresszoros V6-ost. A kisebb blokk természetesen könnyebb, ami mind az autó össztömege, mind a...

Tovább vastagszik, növekszik a felhőzet, és délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, zápor. Éjszaka jobbára borult lesz az ég sokfelé ismétlődő esővel, záporral, jelentős mennyiségű csapadékkal.
Vasárnap délkeleten, keleten elvékonyodik,...

Orvosai szerint napjai lehetnek hátra Gábor Zsazsának. A 93 éves magyar származású hollywood-i színésznőt csipőprotézis-műtétje után kedden szállították ismét kórházba, miután rosszul lett. Férjével közösen most úgy...

Hozzávalók:
• 4 db zsömle
• 25 dkg tehéntúró
• 2 dl tejföl
• só, bors
Elkészítés:
A túrót kikeverjük a tejföllel, arra vigyázzunk csak, hogy ne legyen túl híg. Sóval, borssal ízesítjük. A zsömlék tetejét...

Ifj. Vezekényi László a Tv2 Aktív című műsorában azt állította, hogy díjat nyert egy számítógépes játék világbajnokságán, majd a jutalmul kapott programokkal kiváló animációkat kedzett késízteni. Olyannyira, hogy Lady Gaga...

Testképünk és a környezetünkkel való kapcsolatunk kölcsönhatásban áll egymással: ha csúnyának neveznek, annak is érezzük magunkat, ha pedig annak érezzük magunkat, nehezebben is érvényesülünk. A probléma a nőket jobban érinti, míg ugyanis a...