Testnevelés órán halt meg a 15 éves fiú
Abban az iskolában esett meg a család számára horrorisztikus eset, ahol az anya is tanít.
Borzasztó tragédia történt Nagy-Britanniában, Lincolnshire-ben. Egy 15 éves fiú, Sam Broderick elájult a testnevelés óráján, majd fél órával később meghalt a kórházban. (Néhány futballista érthetetlen halálát a diclofenac hatóanyagú fájdalomcsillapítók rendszeres szedésével még lehet indokolni, de itt most szó sincs ilyesmiről.)
Sam életerős gyerek volt, rengeteget sportolt, bár versenyszerűen nem foglalkozott egyik ágazattal sem, mindenbe belekóstolt, és a barátok elmesélése alapján, ügyes volt.
Ájulása előtt pár perccel egy minden testrészt megmozgató kondigéppel gyakorolt, majd „felállt, váltottunk pár szót az előző órán abszolvált biológia dolgozatról, amikor hirtelen szemeiből eltűnt a fény és összeesett” - mesélt a tragédia pillanatairól a fiú egyik osztálytársa.
Nem érti
A testnevelő tanár rögtön hívta a rohammentőket, akik két-három perc alatt kiértek a helyszínre. Ez idő alatt Sam édesanyja, aki ugyanebben az iskolában pedagogizál történelmet, békésen tartott órát két emelettel feljebb. Nem is gondolta, hogy a szirénázás és jajveszékelés éppen az ő gyermeke miatt van.
„Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan, ami történt. Egyszerűen képtelen vagyok többet mondani, nem értem, mi ez az egész” – nyilatkozta a helyi lapnak Mrs. Broderick.
Sam iskolatársai számtalan üzenetet hagynak a fiú Facebookján, amikből az derül ki, hogy egy jó humorú, segítőkész, kedves és intelligens gyereket vesztett el a közösségük.
www.5perc.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.22.
Szerző: marcsi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Fűszeres pogácsa
Hozzávalók (-):
5 dkg élesztő
5 dl tej
1 kg liszt
40 dkg zsír vagy sütőmargarin
2 tojás
só
1 mokkáskanál bors
1 tojás a tészta kenéséhez
...
Fűszeres pogácsa
Hozzávalók (-):
5 dkg élesztő
5 dl tej
1 kg liszt
40 dkg zsír vagy sütőmargarin
2 tojás
só
1 mokkáskanál bors
1 tojás a tészta kenéséhez
...
Rohanó világunkban, amikor a nők is egyre többet dolgoznak, szinte hihetetlennek tűnik az a tény, hogy egy háziasszony kifejezetten rajongjon a takarításért.
Amint azt tudjuk egy alapos takarítás fárasztó, ráadásul rengeteg időt igényel és jó néhány...

Akik 1980 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi, mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!
Gondolj csak bele, az 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági...

Mindannyian őrzünk feledhetetlen emlékeket - szép pillanatokét és fájó sebekét is -, de ha eszünkbe jutnak is olykor (az idő múlásával mind ritkábban), a mindennapokat kevéssé befolyásolják. Jó esetben. Mert vannak szerelmek, amelyek állandóan...

Gyorshír a drámáról! Lelőttek két embert egy csepeli iskolában
2009. 01. 07. 08:42 MTI/Hírszerző
Betűméret:
18 óra 40 perckor egy símaszkos fegyveres rontott be Csepelen a Széchenyi utcai iskolába, ahol két férfit fejbe lőtt, az iskola gondnokát pedig kézen lőtte....

_uacct = "UA-776778-2";
urchinTracker();
function openGallery(id)
{
newWindow = window.open("/gallery/" + id + ".aspx", "_blank", "width=625,height=545,scrollbars=auto,resizable,screenX=150,screenY=10,status=0").focus();
return;
}
function openCartoonSelector()

ELEM NEVE: Nő
VEGYJELE: Fm
FELTALÁLÓ: ÁDÁM
ATOMTÖMEGE: Optimálisan 54 kg, de változó, 40-200 kg között
FELLELHETŐSÉGE: Nagy mennyiségben található városi környezetben
FIZIKAI TULAJDONSÁGAI:
a felülete általában színes mázzal...

Legutóbb a kormánytagok balatonőszödi korcsolyázási lehetőségére való felhívás miatt háborgott a Fidesz, mondván miközben emberek fagynak meg, a kormánynak nem szabadna korcsolyázgatni. Most amiatt hívott össze sajtótájékoztatót a legnagyobb...

Elméletileg - gyakorlatilag
---------------------------
Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi:
- Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"?
Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi:
- Mondja, Mama, mit csinálna, ha egy...

Korallzátonyok
A trópusi tengerekben honos korallok a virágállatok közé tartoznak. A megtermékenyített petéikből kikelő lárvák, alkalmas felülethez tapadva, a vízből meszet választanak ki, amiből házat építenek. Házaik sokasága pedig lassan egymáshoz nő. Az...