Huszonhét évet ült ártatlanul egy brit férfi
Sean Hodgsont egy 1979-es gyilkosságért ítélték el. Először magára vállalta, de csak feltűnést akart kelteni. Nem az ő spermáját találták meg a helyszínen.
Huszonhét évet töltött ártatlanul rács mögött egy brit férfi, akinek életfogytig tartó börtönbüntetését szerdán semmisítette meg a londoni fellebbviteli bíróság.
A most 57 éves Sean Hodgsonra 1982-ben rótták ki a legsúlyosabb büntetést, azzal a váddal, hogy három évvel korábban megerőszakolt és megfojtott egy fiatal nőt.
A 22 éves Teresa De Simone hiányos ruházatú holttestét 1979 decemberében találták meg a dél-angliai Southampton egyik pubjának elhagyatott hátsó parkolójában.
A per idején még nem ismerték azokat a DNS-vizsgálati módszereket, amelyek azóta minden hasonló ügyben döntő jelentőségű bizonyítékként szolgálnak. A helyszínen talált nyomokból akkoriban csak annyit állapítottak meg, hogy a tettes az A vagy az AB vércsoportba tartozik.
Ez illett Hodgsonra is, de illik a brit férfilakosság egyharmadára, vagyis ez a bizonyíték távolról sem szűkíthette le a lehetséges tettesek számát egyetlen személyre.
Azóta azonban a DNS-tudomány olyan fejlődésen ment át, amely ezt már lehetővé teszi, és az ennek segítségével elvégzett újabb vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a súlyos bűncselekmény helyszínén talált spermanyomok nem eredhettek az elítélttől.
Mivel az ügyészség annak idején azzal érvelt, hogy a fiatal nőt ugyanaz ölte meg, aki előzőleg megerőszakolta, a londoni fellebbviteli bíróság szerdai végzése szerint a nemi erőszak vádjának megdőlésével megdőlt a gyilkosság vádja is.
A helyzetet a tárgyalás idején bonyolította, hogy Hodgson egy papnak és a rendőrségnek is elismerte a bűncselekmény elkövetését; beismerő vallomása az esküdtszéki határozatban komoly súllyal szerepelt.
Az elmekórtani vizsgálatok azonban megállapították, hogy a csaknem három évtizede ártatlanul rács mögé küldött férfi kóros nagyot mondó, aki feltűnéskeltés céljából kész bármit magára vállalni. Hodgson azonban már a vizsgálati fogság idején visszavonta beismerő vallomását, és az ítélet után is folyamatosan hangoztatta ártatlanságát.
Ez az ügy egyik legsúlyosabb igazságszolgáltatási tévedés a brit kriminalisztika történetében.
A területileg illetékes Hampshire grófság rendőrsége bejelentette: újra megnyitják a nyomozati aktát, és a most már rendelkezésre álló DNS-bizonyíték alapján megpróbálják azonosítani a harminc éve szabadlábon lévő valódi tettest.
Publikálás dátuma: 2009.03.19.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Provance-i pulykamell csőben sült karfiollal egybesütve. recept
Hozzávalók:
1.2 kg. pulykamell,
1 kg. karfiol,
15 dkg. trappistasajt,
4-5 dl. tejföl,
2 tojás,
olaj,
provance-i csirke, fűszerkeverék
bors, só
őrölt 1 kk.szerecsendió
...

100 g sovány túró
1-2 evőkanál tej
folyékony édesítő (ízlés szerint)
folyékony vanília aroma
Elkészítés:
Először a tejjel össze kell keverni az édesítőt és az aromát, majd a villával tört túrót. :)...

nyuszilány nyuszi nélkül
Tragikus! Meghalt Bódi Sylvi barátja
2009. 01. 30. 14.09 Hírextra
Hét év hűséges kapcsolat után eltávozott Bódi Sylvi barátja. A leghűségesebb társ tragikus halálhíre Thaiföldről hazaérve fogadta a...

VV Lacit már nemcsak a villában uralkodó parázs hangulat nyomasztja, hanem az is, hogy megfelelő felkészülés hiányában lecsúszott a számára sokat jelentő ötödik danvizsgájáról.
A ValóVilág terminátora a minap jakuzzizás közben elárulta...

Beperli a kórházat Roland (21) családja, mert nem segítettek időben a fiún.
ABONY — Szerelme kezét szorítva halt meg a szolnoki Hetényi kórházban Huszárik Roland (†21). A fiú és Zsemlye Henrietta (22) pár hete még a jövőjüket tervezgette, saját otthont,...

Anyatejjel szívja az ember a versenyszellemet, vagyis szeretjük megmérettetni tudásunkat és fura vagy éppen extrém képességeinket. Legnagyobb nyilvánosságot kísérleteinknek nem is adhatna más, mint maga a Guinness Rekordok Könyve. Íme hát néhány ínyenc az...

Nemrég egyedülálló televíziós sorozat indult az amerikai csatornákon, melyben népszerű sztárok reméltek segítséget. Közös volt a céljuk: jelentős túlsúlytól szerettek volna megszabadulni. A Celebrity Fit Club című műsor...

Csillagászati szempontból nézve azért fontos Szent Iván napja, mert ekkor a legmagasabb a Nap állása, vagyis az évnek ezen az egyetlen napján a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjjel. Ez szolgáltatta a keresztényeknek a Szent Iván éji ünneplést, hiszen mint a...

Családi tragédia történt Miskolcon, a Vörösmarty úti lakótelepen szerda este: egy 48 éves férfi lezuhant, vélhetően kivetette magát egy tízemeletes ház egyik felső szintjéről és a helyszínen meghalt. A lakásban pedig holtan találták 44 éves...