A gazdasági válság hatása szinte azonnal érződött az ingatlanpiacon. Elemzők szerint most még többet lehet alkudni, és olyan színvonalas lakások valamint házak is elérhetővé válnak szélesebb körben, amik eddig soha
A tavalyi év végén 40%-kal kevesebb újlakást vásároltak, míg a használt ingatlanok piaca majdnem 30 százalékkal esett vissza. Egyfajta várakozás figyelhető meg az ingatlan piacon: aki teheti, inkább elhalasztja lakása eladását, de a vásárlást is.
A vevők az árak csökkenésére számítanak, az eladók azonban nem akarják ezt elfogadni, inkább kivárnak. A kínálati árak így hónapok óta ugyanazon a szinten stagnálnak, ugyanakkor jelentős alkura van lehetőség. Ingatlanforgalmazók tapasztalatai szerint az eladók 5-20, de akár 30%-ot is hajlandók elengedni az árból. Ez egyébként újdonságnak számít az elmúlt évekhez képest.
- A vevők inkább az olcsóbb ingatlanokat keresik, viszont a lakásméretből nem adnak alább. A lakás ára jóval fontosabbá vált, mint az állapota. Éppen ezért most az 1970-es években épült családi házak valamint a panellakások azok, amiket jó áron meg lehet vásárolni. Hogy csökkenek-e tovább az árak vagy esetleg néhány hónap múlva ismét emelkednek, azt most egyszerűen lehetetlen megjósolni. Az biztos, hogy színvonalasabb lakásokhoz olcsóbban lehet majd hozzájutni. Az átalakuló piac eredményeképpen pedig 2010-2011-re hiány lesz az új lakásokból – mondta az RTL Hírek.hu-nak Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője.
Az elemző hozzátette, hogy a tavalyi év minden szempontból trendforduló a lakáspiacon. Megjelentek a készpénzes vevők, ugyanakkor eltűntek a külföldi vásárlók és bérlők. Ismét a kisebb - másfél, két szobás - lakásokat keresik, és aki teheti, még vár a vásárlással, ezért rövid időn belül a lakásbérlések is megnövekedhetnek.
Fejlesztések és befektetések szempontjából a főváros és a Balaton környéke a kedvező, az úgynevezett problémás területek pedig azok, ahol egyre magasabb a munkanélküliség. Nem keresik a több évtizedes, elavult panelrengetek lakásait sem.
Publikálás dátuma: 2009.03.18.
Szerző: Jim Beam
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Az Egészségügyi Világszervezet az "1000 város, 1000 élet" elnevezésű kampányával szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a városiasodás milyen negatív hatással van az ott lakók életére.
A mottó és a téma rendkívül...

Visszaküldte a földre első fényképét a Google szponzorálta GeoEye-1 nevű műhold, jelentette az AFP csütörtökön.
Ezzel sikeresen letesztelték az űreszköz kameráját, amely a jelenleg kereskedelemi felhasználásra elérhető legjobb minőségő műholdképek...

Nem csak a húszévesek csetszexelnek!
2008.12.14. | Ötvenentúl.hu
Az ember azt hinné, az online világban szerzett szexuális élmények, tapasztalatok csak a fiatalok fantáziáját izgatják. Egy ausztrál felmérés szerint azonban a negyvenes-ötvenes nők is igen...

var sysuri = "/sport/focivilag/20090124-ac-milan-massa-is-kaka-maradasaert-lobbizott.html"
var logoText = ""
var logoLink = ""
var logoImg = "none"
function SendToFriend() {
var MyTemp;
var MySysuri;
if (location.href.indexOf('http://origo.hu/') > -1 || location.href.indexOf('http://www.origo.hu/') > -1) {
MySysuri = sysuri;
...

A csokoládénak van egy, mondjuk úgy, objektív története, és persze mindenki fejében él egy privát csokitörténelem. Amikor én gyerek voltam, olyan nagy márkák voltak a piacon, mint a Pityu, a Marika, a Sport vagy a Kedvenc csokik, és a csúcsminőséget az Ezüst és...

Egy 20 éves magyar G.Péter nyerte meg a 2008-as pokerpartit Bécsben tegnapelött.Minden nagymenőt magamögé utasitva nagy játszmában.A nyereményt megérdemelve .

Bármit mondasz magadról beszélsz, uralkodsz és elítélsz még úgyis ha dicsérsz bárki szól csak részigazságokról szónokol....tudod a pokolban bírónak lenni hát az is csak pokol!!
Bármit mondasz magadról beszélsz, uralkodsz és...

Kínában 2004 óta folyamatosan nő az aranytermelés. A tavalyi új rekord mintegy 8 százalékkal szárnyalja túl a 2009-es 313,98 tonnát, amely akkor szintén rekord volt 2008-hoz képest. Kína 2007-ben hódította el a világ vezető aranytermelője címet...

Melyik a gonoszjáró nap? Mit jósolnak a napok, a természeti jelenségek? Mit jelent, ha megszólal a pacsirta?
Őseink sok-sok megfigyelését, tapasztalatát már-már elfeledjük, ezért új rovatot indítottunk a Jósda.hu jobb oldalán, a második oszlopban: a Népi...

Egyelőre nem indul műsora a humoristapárosnak a TV2-n, szerződésüket nem hosszabbította meg
"A TV2 erre az évre vonatkozóan még nem találta ki a pontos feladatunkat, ezért abban maradtunk a csatorna vezetőségével, hogy amíg ebben nem jutottak előrébb, addig...