Házibuliból fogdába - az ombudsman egy előállítást vizsgált
Túlságosan hangos volt a buli. A csendháborítás miatt rendőröket hívtak. Az biztos, hogy a rendőrök az egyik vendéget előállították. A többi csupa ellentmondás. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a tisztességes eljárás jogának érvényesítésére figyelmeztet
Az előállítás körülményeit Szabó Máté ombudsman hivatalból vizsgálta, előbb egy blogbejegyzés, majd a rendőrségi jelentések alapján. A blog szerint a rendőrök azzal indokolták intézkedésüket, hogy egyiküket a bulizó megütötte.
Az internetes naplóban az is olvasható, hogy az előállított nem léphetett kapcsolatba az ügyvédjével, nem hallgatták meg, nem volt lehetősége, hogy panaszt tegyen, és bár végül elengedték, az előállításról semmilyen igazolást sem kapott.
A rendőri jelentés az intézkedés jogalapjaként azt jelölte meg, hogy az illető nem hagyott fel a szabálysértéssel. A kapitányságvezető tájékoztatása szerint ezzel szemben az ok a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség, azaz hogy az érintett nem volt hajlandó igazolni magát. Egyetlen iratból sem derül ki azonban, mit, mikor és hogyan tett a rendőrség a személyazonosság megállapítására.
Az ombudsman eszközei korlátozottak, ezért a blogbejegyzés és a rendőrségi iratok közötti ellentmondásokat sem sikerült minden esetben feloldani. Annyi kiderült, hogy az előállítottat – kifejezett kérése ellenére – a meghallgatásáig 5 óra hosszat váratták, amit az igazoló jelentések az előállított személy ittasságával magyaráztak. A biztos kétségesnek tartotta, hogy a rendőri jelentés és a többi dokumentum alapján minden részletre kiterjedően reprodukálni lehetne az intézkedést megalapozó tényállást, a rendőrök eljárását, valamint megállapítható-e az előállítás igazi jogalapja. Az ilyen intézkedés szükségessége is kérdéses, és arról sincs adat, hogy az ügyben bármilyen szabálysértési eljárás indult volna.
Az ombudsman rámutatott, hogy megfelelően szabályozottak az előállítás, mint személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásának feltételei, ezért az soha nem lehet előrehozott büntetés és "nevelő célzattal" sem alkalmazható. Az állampolgári jogok biztosa ezért megállapította, hogy a XIII. kerületi rendőr-kapitányság eljárásával a jogállamiság elvével, valamint a személyes szabadsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott.
Pontos dokumentumok híján nem tisztázható - mert nem foglalták írásba - hogy az előállított nyilatkozott-e vagy sem, hogy ügyvédet hívna. A biztos szerint nem lehet vitás, hogy sérül a védelemhez való jog, amennyiben valaki akarata ellenére nem tudja felvenni a kapcsolatot védőjével, hozzátartozójával. A nyilatkozat dokumentálása – magától értetődően, kifejezett törvényi kötelezettség nélkül is – elengedhetetlen a védelemhez való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének megelőzéséhez.
Az ombudsman a hasonló visszásságok megelőzése érdekében az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.
Publikálás dátuma: 2009.03.18.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hozzávalók:
35 dkg liszt
30 dkg cukor
17 dkg vaj
1 tojás
3 gerezd tejcsokoládé
1 csapott teáskanál kakaópor (nem cukrozott)
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
Elkészítés:
A vajat a cukorral egy mély tálba tesszük, és...

1) Nővérke
----------
- Nővérke! Hagy adjak egy csókot magának!
- Nem lehet!
- De nővérke! Hagy adjak egy csókot!
- Nem lehet! Már az is szabályellenes, hogy meztelenül fekszünk egymáson az ágyban!
---------------
2) Örök vesztes
---------------
- Hogy hívják az...

DVD-lejátszót lopott el egy lakásból egy betörő Kínában, ám elfelejtette a készülék távirányítóját is elvinni, ezért két héttel később újra betört ugyanabba a házba. Másodjára azonban lebukott, mert otthon volt a ház...

Térdtől lefelé amputálták szombaton Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát - jelentette be a műtétet elvégző kórház. A Mount Everestet elsőként meghódító magyar múlt szombaton szenvedett súlyos sérülést, amikor két társával elsodorta egy...

Eltűnt egy 13 éves lány Zalaegerszegen
2009.01.15. 16:43 - bry
Eltűnt egy 13 éves lány szerda reggel Zalaegerszegen, a rendőrség információkra számít a felkutatásához - közölte csütörtökön a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Molnár Klaudia...

Két éve beültetett, de azóta elhasználódott csípőprotézise miatt műteni kellett Schubert Évát - írja a Blikk. A 80 éves színművésznő emiatt segítség nélkül fel sem tud ülni, napok óta kórházban van. "Utálom ezt, hogy nem tudok...

Így spórolunk a konyhában
Női Lapozó
2009. I március I 26.
3 komment
A gazdasági válságot házi sportszelettel és kuktával ugyan nem tudjuk megoldani, de saját pénztárcánkon sokat segíthetünk. Tippeket és trükköket adunk arra, hogy a válság...

Biztosíték nélküli hitelek, szorgalmas spórolás, erőteljes maszekolás - a Fidesz-frakció pénzügyei.
Mindegyik, a nép képviseltére választott honatya igazat mond – ebből indul ki az atv.hu a vagyonbevallások összegzésekor. Először a Fidesz publikus...

Mi a csók?
- Kopogtatás az emeleten, hogy a földszint kiadó-e.
Miből tudhatod meg, hogy a férjed el van hízva?
- Amikor reggel munkába megy, a fenekére csapsz, és még rezeg, mikor hazaér.
- Miért jobb az uborka a férfiaknál?
- Egy átlagos uborka legalább 20 cm-rel hoszabb.
-...

13. havi fizetést számító program
Első lépésben, kérünk válaszolj a következő kérdésre:
Munkád alapján megérdemled-e az idén a 13.havi fizetést?
Tovább
Akkor még egyszer megkérdezzük:
Megérdemled a 13. havi...