BMW X6 rivális érkezik a Hondától?
március 17. 12:36
–Hírszerkesztő
Kupétetejű hobbiterepjárójával a BMW eddig egyedül volt a maga teremtette piaci szegmensben, de úgy néz ki, már nem lesz így sokáig. A Honda luxusmárkája, az Acura állíthatja az első kihívót az X6-os számára.
Az Acura új modelljét a New York Auto Show-n állítják ki, valószínűleg még csupán tanulmányautóként, de már most láthatunk róla néhány, előzetesnek szánt sötét fotót, amelyeken az autó körvonalain és néhány részletmegoldásán kívül más nemigen látható. Ezekből csupán annyi derül ki, hogy a Honda tervezői sikeresen reprodukálták az X6-os arányait, ugyanakkor a részletek a Honda újabb modelljeinek stílusát tükrözik. Az autó műszaki megoldásaival kapcsolatban egyelőre csak a pletykákra támaszkodhatunk: ezek szerint a Honda legerősebb szériamotorja, egy 300 lóerős 3,7 literes V6-os kerülhet az autó orrába a Legendből már ismert SH-AWD összkerék-hajtással kombinálva. Egyes feltételezések szerint a későbbi szériamodell akár V8-as motort is kaphat, bár korántsem biztos, hogy a Hondánál valóban elkészül a korábban beígért nyolchengeres, mivel a cég a gazdasági válság hatására sok hasonló fejlesztését felfüggesztette.
A tanulmány-változat bemutatóján, április első felében nyilván több részlet is kiderül majd az új típusról, amelyet elsősorban Észak-Amerika számára fejlesztenek, bár az sem kizárt, hogy később - Honda márkajelzéssel - a világ más tájain is felbukkan a típus.
www.totalcar.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.18.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A TV2 Mokkájában beszélgetett Kamarás Iván ügyvédje, Mester Csaba Liptai Klaudiával. Elmondta, azért áll Tormás anyja testvérének gondozása alatt, mert Kamarás nincs itthon. Egyébként a gondozás nem egyenlő azzal, hogy a színész lemondott volna a...

Szexhirdetéssel álltak bosszút egy kiskunfélegyházi páron
2009.01.29. 19:15 - suze
Egy kiskunfélegyházi házaspár nevében adott fel valaki szexhirdetést az interneten. Mindkettőjüket külön oldalon regisztrálták. Az asszony hirdetését hetero, míg a...

banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
banner( 8300, 1522, 160, 290, 10, 10 )
hvtm...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
banner( 8300, 1522, 160, 290, 10, 10 )
hvtm...
Szavazategyenlőség miatt nem született döntés a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az önkormányzat feloszlatásáról. A Fidesz-KDNP-MDF kezdeményezéséről név szerinti szavazással döntöttek.
A feloszlatást a kezdeményezők 33...

A héten mutatja be a Vatikán azt a Facebook közösségi oldalt, amelyet II. János Pál pápa közelgő szentté avatásának szentelnek.
Az oldalon a május elsején tartandó szentté avatás eseményeit kívánják a lehető legszélesebb körben bemutatni,...

A javában zajló NHL-rájátszásból egyre-másra pottyannak ki a csapatok, a kiesettek keretéből több játékos is a svájci világbajnokságon köthet ki: a kanadaiak és az oroszok jelentősen erősödhetnek a folytatásra. Lesz újabb Nash-Ovecskin összecsapás?
...

Lovaskocsival ütközött egy autó Budapesten a Petőfi híd budai hídfőjénél csütörtök este, a balesetben a hajtó megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A hídon két sávot lezártak a forgalom elől, mert a lovaskocsi darabjai...

Országos szexuális felvilágosító kampány indult Kínában. A program célja a hagyományos tabuk megdöntése és a nemi úton terjedő betegségek veszélyeinek tudatosítása.
Kínában a nők hét, a férfiak kicsit több mint nyolc...

Sajnálattal halljuk Pősze Lajos jobbikos szakpolitikus legújabb botrányát, (…) miszerint feljelentette Toroczkai Lászlót, a HVIM tiszteletbeli elnökét becsületsértésért, mert Toroczkai rávilágított Pősze visszásságaira”- írja a Jobbik Százhalombattai...

Az MSZP elnöke a Jam című műsorban úgy fogalmazott, a Fidesz, bár a választók nagyon
nagy támogatottsággal juttatták kormányra, azért az 52% mégsem 100% és nem jó, ha azt
hiszik, hogy még csak vitára sem kell engedni a másik 48% nézeteit.
Kétharmaddal nem...