A cégek a válság kezdete óta összesen 19 500 ember csoportos elbocsátását jelentették be, kétszer annyi dolgozótól akarnak megválni, mint tavaly ilyenkor. Az adat azonban csalóka lehet: az állami támogatás igényléséhez meg kell tenniük ezt a bejelentést, kizárólag akkor pályázhatnak pénzre a 87 milliárd forintos keretből.
Több vállalat tesz csoportos létszám-leépítési szándéknyilatkozatot, mint ahányan eljutnak addig, hogy ténylegesen meg is váljanak az alkalmazottaiktól. Ennek az az oka, hogy a munkahelymegőrző állami támogatás igényléséhez elengedhetetlen a bejelentés. Február első hetében közel kétezer, a másodikban háromezer, a harmadikban 3300, a hónap utolsó hetében pedig 7900 munkahely megszüntetéséről tettek szándéknyilatkozatot a cégek. Ez utóbbiak mintegy 80 százalékát valószínűleg a pályázat miatt tették.
A szándék nincs kőbe vésve
Ez az elbocsátási szándéknyilatkozat nem azonos a csoportos leépítési bejelentéssel. Az "első körben" közölt számok még nagyon képlékenyek: rendszerint jóval több dolgozóról nyilatkozik egy vállalkozás ilyen esetben, mint ahánytól tényleg meg kell válnia.
Ha a munkáltató csoportos létszámcsökkentést tervez, akkor konzultálnia kell az üzemi tanáccsal - vagy ha az nincs, akkor a szakszervezetek és a munkavállalók képviselőiből létrehozott bizottsággal, illetve a munkaügyi kirendeltséggel is. Ha a felek konszenzusra jutottak, a döntésről az érintett munkavállalót a felmondás előtt legalább harminc nappal a munkaadónak írásban tájékoztatnia kell.
Vannak olyan cégek, amelyek irreálisnak tartják azokat a kötelezettségeket, amiket be kell vállalniuk a támogatás megszerzése után. Ilyen például, hogy a támogatás mértékétől függően bizonyos ideig nem bocsáthatnak el egyetlen embert sem. Azt mondják ugyanis, hogy nem látják előre: fél vagy egy év múlva is lesz-e megrendelésük, ki tudják-e fizetni a dolgozók bérét. A másik visszatartó erő a pályázat elkészítésének bonyolult adminisztrációja, illetve a felhasznált összegről készítendő szigorú dokumentáció.
Már közel kétszázan pályáztak
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az FN kérésére összeállította a „Munkahelyek megőrzéséért” elnevezésű munkaerő-piaci programra március 11-ig érkezett pályázatok adatait. A vállalkozások eddig összesen közel 4,4 milliárd forint támogatást igényeltek. A rendelkezésre álló keret 87 milliárd forint.
Lap.hu-oldalak
Munkanélküli.lap.hu
Nehéz helyzete miatt állami támogatásra számít 189 pályázó munkáltató. A céljuk összesen 13 184 dolgozó munkahelyének a megtartása, illetve a csoportos létszámleépítés miatt álláskeresővé vált embereik újbóli elhelyezkedésének segítése.
48 programterv a Dél-Alföld, 15 az Észak-Alföld, kettő pedig a Közép-Dunántúl régióból érkezett, a fennmaradó régiókból három pályázatot küldtek be. A munkahelymegtartó bértámogatást főként ipari (gép-, építő-, élelmiszer- vagy könnyűipari) és kereskedelmi (építőanyag, élelmiszer, illetve gépjármű) vállalkozások kérték.
Az igényelt támogatások adatai
Újraelhelyezkedést segítő bérköltség-támogatás:
1 pályázat 97 munkáltató 1 014 fő 1 108 232 300 forint
1 pályázat 1 munkáltató 15 fő 18 038 000 forint
Munkahelymegőrzést célzó keresetkiegészítés csökkentett idejű foglalkoztatás esetén:
2 pályázat 2 munkáltató 8 745 fő 1 633 228 266 forint
Munkahelymegőrző bérköltség-támogatás:
64 pályázat 89 munkáltató 3 410 fő 1 575 920 842 forint
Ezerrel kevesebb embert érinthet
Februárban 63 cég jelentette be, hogy csoportos létszámleépítésre kényszerül, héttel többen, mint az előző hónapban. Ám ezek összesen kevesebb alkalmazottat érintenek: decemberben 5528 dolgozó állása került veszélybe, januárban, háromszázzal, februárban pedig már ezerrel kevesebbé, 4534-é.
bajban A feldolgozóipar
A megszüntetésre ítélt munkahelyek 74 százaléka feldolgozóipari, az elmúlt öt hónap alatt összesen 14 155 dolgozó állása ingott meg ebben a szektorban. Elsősorban a járműgyártók beszállítói kényszerültek a munkahelyek felszámolására. A legtöbben a csoportos elbocsátásokat a külföldi kereslet visszaesésével magyarázták.
A legtöbb csoportos leépítés Közép-Dunántúlon várható, Észak-Alföld régióból viszont csak egyetlen cég jelezte, hogy elküldené 94 dolgozóját. A recesszió kezdete, azaz október óta a Közép-Dunántúlon került utcára a legtöbb ember (6712), a legkevesebb pedig a Dél-Alföldön (831). Magyarország keleti régióit az eddigi leépítési hullám nem érintette annyira, a munkahelyek több mint háromnegyede a középső országrészben és a Dunántúlon szűnt meg.
A válság ellenére februárban 54 vállalkozás jelentette a munkaügyi szervezetnek, hogy 1600 állásra keres munkavállalót, mindegyikük tíznél több új dolgozót venne fel.
Figyelőnet
Publikálás dátuma: 2009.03.17.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ugyanabban a ruhában válogatnak már negyedik hete az X-Faktor mentorai – írja a Blikk. A világ legnézettebb műsorának kikiáltott tehetségkutatóban miért nem lehet másik ruhát adni a főszereplőkre? – teszi fel a kérdést a bulvárlap.
Geszti Péter szürke...

Ki hallott már ilyen furcsa esetet, pedig mégis igaz, mert napjainkban megtörtént ,akármennyire kételkedünk benne.
Mind köztudott, hogy a medvék nagyon szeretik a lépes mézet,ezért a mackó naponta meglátogatta az erdő szélén lakó méhészt. Mivel a torkossága...

a Tökéletes Feleség
"Frappáns ötlet volt drágám, hogy a koszos zoknidat az asztalon tárolod. Így mindig szem előtt van, és biztosan nem felejtem el kimosni."
"Milyen kedves Tőled, hogy felhajtva hagyod a WC ülőket, így megspórolsz nekem egy mozdulatot, amikor ki akarom sikálni."
...

Göncz Kinga külügyminiszter május 1-vel lemond posztjáról, mert ő vezeti az MSZP európai parlamenti listáját - jelentette be Gyurcsány Ferenc. Az MSZP határozott és offenzív kampányra készül.
Az MSZP választmánya és az országos elnöksége által...

A pletyka természeténél fogva nem csak rosszindulatú lehet. Előfordulhat, hogy egyszerűen csak informatív jellegű, abban az esetben, ha valamilyen újdonságon, érdekességen alapul, s az információ hasznos lehet a közösség számára.
Közösség formáló...

Bár a nevek memorizálása sok embernek gondot jelent, az arcokra azért a legtöbben jól emlékezünk. De valójában mi alapján ismerjük fel az arcokat? Maga az arcfelismerés annyira automatikus folyamat, hogy nem is gondolunk bele, agyunk pontosan hogyan képes beazonosítani az ismerős arcokat....

Egészséges ajándékok? Esetleg saját kezűleg? Íme néhány kreatív ötlet.
Ha a linkekre kattint, kényelmesen, otthonról meg is vásárolhatja a termékeket, nem kell a tömegben lökdösődni és keresgélni. A csomagot házhoz szállítjuk, és...

ANYÓS Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi: - Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"? Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi: - Mondja,...
ANYÓS Pistike odamegy az apjához, és megkérdezi: - Apa, mi a különbség aközött, hogy "elméletileg" és "gyakorlatilag"? Erre az apja odamegy az anyósához, és azt kérdezi: - Mondja,...
Navracsics Tibor szerint öt év európai uniós tagság elteltével azt érdemes újragondolni, hogy Magyarország képes volt-e élni az EU adta lehetőségekkel - a Fidesz frakcióvezetője erről az MTI-nek nyilatkozott szerdán.
Ajpek Orsolya
Azt mondta: kedden egy miskolci fórumon...

Kolompár Orbán a Magyar Gárda per legfontosabb napján (perbeszédek, ítélethirdetés) nem vett részt a tárgyaláson és még képviselőt sem küldött az Országos Cigány Önkormányzat részéről. Ezzel szemben a vidéki vezetőket saját...