Rágcsálók2008. október 28. 17:39, Kedd - Balázs Richárd
on végzett kísérleteik során egy amerikai orvosi egyetem tudósainak sikerült szelektíven és biztonságosan törölniük új és régi emlékeket. Ehhez egy, az agy sejtkommunikációjában kulcsfontosságú szerepet játszó protein segítségét használták fel. "Bár az emlékek nélkülözhetetlenek a tanuláshoz, a túléléshez és az alkalmazkodáshoz, az akadályozó emlékek, mint a poszttraumás háborús emlékek, vagy az egyéb nem kívánatos félelmek szelektív eltávolítása sok embernek teheti jobbá az életét" - magyarázta dr. Joe Z. Tsien, a Georgiai Orvosi Egyetem Agy- és Viselkedéskutató Intézetének társigazgatója.
Tsien a Neuron szaklapban írja le, hogyan talált rá a kizárólag az agyban előforduló aCaMKII-re, ami az NMDA (N-methyl D-aspartate) receptorok egyik fő jelző molekulája. Az NMDA receptorok az idegsejtek sejtfalába épült fehérjék, amik más neuronoktól fogadnak üzeneteket, vagyis jelfogó fehérjék. Tsien felfedezte, ha az aCaMKII esetében túltermelődést idéz elő, miközben egy emléket visszaidéztet, az emlék kitörlődik. Tsien a sejtek bejárati ajtajának nevezte az NMDA receptorokat, melyek egy nyílást biztosítanak a jelző molekulák, mint a kalcium számára. Két sejt között a szinapszisok jelentik a kommunikációs pontot, az NMDA receptorok pedig az üzenet fogadó végén helyezkednek el.
Egy emlék létrehozásához az NMDA receptor aktiválódik, ami AMPA (alpha-amino-3-hydroxy-5-methyl-4-isoxazolepropionic acid) receptorok beékelődését eredményezi a fent említett szinapszisokba, melyek megerősítik a több százezer neuron közötti szinaptikus kapcsolatot. A tudósok szerint az aCaMKII fontos szerepet játszik a tanulás során az AMPA receptorok szinapszisokba történő bejuttatásában, és a neuronok közötti kapcsolatok erősítésben.
Az emléknek négy jól elkülöníthető szakasza van: a tanulás, a megszilárdítás, a tárolás és a felidézés. Mivel a kutatóknak nem állt rendelkezésükre olyan technika, amivel gyorsan manipulálhatnák a proteineket, elég nehéz volt a szakaszok molekuláris mechanizmusainak a boncolgatása. Tsien csapata kifejlesztett egy hatékony kémiai-genetikai módszert, ami lehetővé teszi számára, hogy egy inhibitorral - egy a vegyi folyamatok lefolyását gátló anyaggal - azonnal ki- és bekapcsolja az aCaMKII-t egy genetikailag módosított egérben, amiben túltermelődnek a jelző molekulák. Így pontosan tanulmányozható, hogy mi történik, ha felborul a természetes egyensúly az emlékfelidézési szakaszban.
Akárcsak egy ember, akit traumás sokk ért, az egerek is képesek rendkívül hosszan tartó érzelmi emlékek létrehozására egy bizonyos helyről, ha például egy enyhe áramütést szenvednek el az adott területen. A kutatók bebizonyították, ha túltermelik az aCaMKII-t, az amúgy erőteljes emlék gyorsan törlődik amikor az állat megpróbálja felidézni, miközben más emlékei sértetlenek maradnak. Hasonló módon töröltek a tárgyfelismerő memóriából is. Az egereknek több játékot adtak, majd az egyiket kitörölték az emlékezetéből. "Minden alkalommal úgy érzi, hogy egy új játékkal találkozik" - mondta Tsien.
Bár a szelektív emlékek gyors törlése sokakat izgat, Tsien figyelmeztet, hogy még nagyon sok kutatómunkára lesz szükség, mielőtt a módszert embereken is alkalmazhatják.
Publikálás dátuma: 2008.10.30.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ittas rendőr gázolt el két nőt a Nógrád megyei Somoskőújfalun még január 24-én. A sofőr megállás nélkül továbbhajtott a baleset helyszínéről, őt rövid idő elteltével a rendőrök a lakásáról állították elő. Az ellenőrzés...

Rajongók vették körül a héten még száműzött celebnőt a szigethalmi fogathajtó versenyen, ahol a nagytiszteletű showman is csak magányosan álldogált. Tüncinek valóságos gyógyír volt az ünneplés, meghatottan fogadta, hogy kiállnak mellette az emberek.
...

Telepítse velünk az új Explorert!
Straub Ádám2009. 03. 19., 14:55Utolsó módosítás: 2009. 03. 19., 21:44Címkék:webböngésző, Internet Explorer, letöltésajánló, ingyenszoftver, Microsoft
eszközök:
Még mindig 6-os Internet Explorert használ? Netán...

Harlekinkatica: pusztítsa el, és adja fel postán
Egy új katicafaj jelent meg hazánkban, mely veszélybe sodorhatja a nálunk élő katicafajokat, többek között a hétpettyes katicát is. Az ázsiai harlekinkaticát biológiai védekezés céljából hozták be...

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
kirakom, MERT IGEN EGYETÉRTEK VELE:
Az egyik baratnom irta a faliujsagra ezt uzenetet, mert egyetert vele. Csatlakozom hozza, en is egyetertek!
"Hétvégén megkéseltek a romák egy magyar férfit. Annyit kérdeztek, hogy gárdista-e, de a választ már nem várták meg. Szúrtak! Erről mennyit...

Eszenyi Enikő lesz februártól a Vígszínház új vezetője - erről döntött egyhangú szavazással csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága. A bizottság döntött Operettszínház és a Thália Színház új...

Árcsökkenés előtt az iPhone
2009.02.18. 11:47 - Index
Nyáron, a mindenki által biztosra vett újgenerációs iPhone-modell bemutatkozása mellé erős árcsökkenés várható - állítja [1] a Bernstein Research elemzőcég szakértője, Toni Sacconaghi egy csúcsszintű...

A Japánból érkező ijesztő hírek az éjszakai órákban hatalmas részvénypiaci zuhanást okoztak a Távol-Keleten és a nyitás után az európai piacokon is. A pánik egyértelműen kedvezett a svájci franknak és a dollárnak. A forint eközben a második...

Három hónappal Daróczi Dávid öngyilkossága után megszólalt a Hot! magazinnak a volt kormányszóvivő néhány barátja. Elmondták, hogy tudtak Daróczi depressziójáról és arról is, hogy december óta járt pszichiáterhez. Valamint...