Közúti balesetben meghaltak hárman Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Encsen hat ember sérült meg egy balesetben, míg Szegeden egy ittas sofőr autója két utasával egy tóban kötött ki. Vásárosnaménynál pedig halálos gázolás történt.
Közúti balesetben meghaltak hárman vasárnapra virradóan Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi a 32-es számú főúton, Jászfényszaru és Pusztamonostor között. A balesetnek egy súlyos sérültje is van.
Hat ember sérült meg abban a közlekedési balesetben, amely vasárnap hajnalban történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs belterületén, a Petőfi utca és a Bem utca sarkán. Két személyautó ütközött össze hajnali öt óra körül, a balesetben egy ember súlyosan, öten pedig könnyebben megsérültek.
Kidöntött egy oszlopot, majd egy tóban kötött ki egy ittasan vezető 28 éves mezőhegyesi férfi autója szombat este Szegeden; a balesetben ketten sérültek meg. A sofőrt a rendőrök előállították, ellene súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Tettéért akár három év szabadságvesztést is kaphat, vezetői engedélyét pedig már most elvették.
Vásárosnaménynál Halálra gázoltak egy gyalogost szombaton késő este. A nőt egy személygépkocsi ütötte el a 41-es számú főúton.(FN.hu)
Publikálás dátuma: 2009.03.15.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Remek utolsó 10 percet produkált a Debrecen csapata a Diósgyőr elleni hazai idénynyitón. Az előtte levő 80 perc során azonban hiába dolgozott ki nagy helyzeteket, nem tudott betalálni a Loki támadósora. Herczeg András azonban tudja, a lényeg az, hogy csapata 3-1-re győzött.
- Nem tudtuk játszani a...

A terhesség előtt és alatt adható védőoltások
[origo] egészség 2009. március 26., csütörtök, 16:35 Utolsó módosítás: 2009. március 26., csütörtök, 16:31 ELŐZŐ 1 2 KÖVETKEZŐ eszközök:
Melyek azok a fertőző betegségek, amelyeket megelőzhetünk a...

Tíz perccel a kezdés előtt még óriási volt az öröm és az izgalom, mindenhonnan Vamos Argentina kiáltások hallatszottak. Négy évvel ezelőtt, 2006-ban Németország megverte tizenegyesekkel Argentínát, ettől a meccstől várták, hogy mindezt visszafizetik. Ehhez képest...

Rózsák partja!
Sziklás tengerpartra alkonyat hull csendben.
Jeges szél kel, sikolt s tombol önfeledten.
Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel.
Nyirkos tengerparton a sziklák felé lépdel.
Hosszú idő óta itt jár minden éjjel.
Halvány, ifjú...

Vezess.hu
Dakar
Szalayék miatt büntették Palikékat
2009.01.17. - szombat
TesztHírektechABCGenfi autószalonMagazinForma 1TöréstesztekOlvasói tesztekPárizsi autószalonHasznált tesztekFórumGalériaDakarFrankfurti AutószalonKötelező biztosítás...

Előzetesben a megrontással gyanúsított rajztanár
Index/MTI - ugyelet@mail.index..hu
| 2009. 02. 04., 14:04 | Frissítve: 13 órája
A 45 éves férfit a szülők és a gyerekek is...

Az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Aktív Centrum (DAC) Baráti Kör szombat este megtartotta lassan már hagyományosnak mondható utcabálját, amelyet a Budapesti Operabál idejére szerveztek. Az ATTAC ilyen módon kívánta "felhívni a figyelmet a társadalom...

Sajóládon ezúttal nem a település melletti Sajó, hanem a kilométerekkel arrébb húzódó Hernád okoz problémát. Háromszáz házat vett körbe a víz, 15 házból kellett kiköltöztetni a lakókat, ők rokonokhoz mentek. A lakók, amit...

Nem telik el hét, hogy ne érkezzen a kontinensnyi országból mérgezésről szóló hír: most két tonna szennyezett metélőhagyma borzolja a kedélyeket és a bélodrokat. A China Daily napilap beszámolója szerint a keleti Qingdao város...

A megkérdezettek többsége szerint az új adószabályok tovább növelik a szegények és gazdagok közötti különbségeket - derül ki a Medián friss felmérésének eredményeiből, amelyeket a pénteki Népszabadság közöl. A...