Magyarország a reménytelenség országa
A mai Magyarország sokak számára a reménytelenség országa - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szombaton este Veszprémben, a Színházkertben lévő Petőfi-szobornál rendezett ünnepségen, mintegy 300 résztvevő előtt.
Sokan nem látják ma a jövőjüket, csüggedtek és úgy gondolják, hogy a "hétköznapok rosszkedve, kilátástalansága tartósan velünk marad" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Hangsúlyozta ugyanakkor azt, hogy 1848. március 15-e a reményt jelentette a magyarság számára, annak a reményét, hogy hétköznapi életük részévé válhatnak az olyan eszmények, mint a szabadság, az egyenlőség és a testvériség. Mindez megtalálható a márciusi 12 pontban, s "ez adja mind a mai napig a politikai programunkat" - mondta a szónok, hangsúlyozva ugyanakkor azt is: 161 évvel később az látható, hogy "sok szempontból ez a politikai program beteljesületlen".
Navracsics Tibor szerint nem elég, hogy sokan csüggedtek, de "sokan vannak, akik csüggeszteni akarnak minket". Sokan meg akarják magyarázni, hogy jól van ez így, "tanuljunk meg kicsik lenni, nem kell a magyarságunkat hangsúlyozni, törődjünk bele abba is, hogy fogyunk". Szerinte "minden nap demokráciából, toleranciából és általában politikai tisztességből is kioktatnak minket, mintha nekünk még tanulni kellene a demokráciát".
A polgári politikus hangsúlyozta: "a mi politikai programunkat a márciusi ifjak írták: 1848 március 15-e jelölte ki a törekvéseinket".
Olyan Magyarországot akarnak, ahol az emberek szabadok, ahol szabadon véleményt nyilváníthatnak, szabadon hozhatnak létre társaságokat és szabadon ünnepelhetnek, olyan társadalmat akarnak, ahol nem csak jogi értelemben van szabadság, de létezik az anyagi jólét nyújtotta szabadság is - mondta.
Szorgalmazta az egyenlőséget a közteherviselésben, hogy ne lehessen kibújni alóla csak azért, mert valaki "jó időben, jó helyen volt"; a jogegyenlőséget, mert "a Magyar Köztársaságnak meg kell védenie minden törvénytisztelő polgárt és meg kell büntetnie mindenkit, aki megszegi a törvényeket".
Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy megvalósítják 1848. testvériségét". "Soha nem tagadhatjuk meg a határon túli magyarokat", a velük való közösséget - fogalmazott.
"Mi a polgári Magyarország örökösei vagyunk, nekünk újra és újra fel kell emelnünk ezt az országot a mélyből" - mondta a Fidesz politikusa
Publikálás dátuma: 2009.03.15.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
google_protectAndRun("render_ads.js::google_render_ad", google_handleError, google_render_ad);
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Nők milliói éltek-haltak értük, mára azonban...

Az egyik romához kimegy az adóellenőr, és kérdi, hogy a segélyből hogyan telik kisebb palotára meg két luxusautóra. - Hát.. elmentem pecázni, kifogtam az aranyhalat, oszt kívántam. - És mivel tudja ezt bizonyítani? - Itt van a palota meg a két verda, nem?...

Hozzávalók (-):
50 dkg liszt
1 Rama
pici só
1 tejföl
Elkészítése: A hozzávalókat összegyúrjuk, és 4 cipót készítünk, elnyújtjuk és megkenjük zsírral vagy sütőmargarinnal....

A saját autója okozta egy 42 éves férfi halálát szombaton este a Tolna megyei Szakályban, a sérült a helyszínen életét vesztette - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
...

STD, genitalis herpes
Azok a páciensek, akik régóta egy partnerrel élnek, és frissen észlelt genitális (a nemi szerveket érintő) herpeszvírus-fertőzéssel jelentkeznek, gyakran teszik fel a kérdést: „Megcsal a párom?” Sokszor olvassák valahol az interneten, hogy a tünetek az...

Félidejéhez érkezett a Magyar Kerékpárosklub kerékpáros forgalomszámlálójának adománygyűjtő akciója, amelyet a héten Till Attila hirdetett egy látványos demonstráció keretében. „Szeretnénk adományokból itt a kiskörúton egy...

Ha az LMP által kért garanciális feltételek teljesülnek, akkor a párt visszatér az alkotmányozási folyamatba - jelentette ki az MTI kérdésére keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján a frakcióvezető. Schiffer András elmondta azt is, hogy kéréseiket...

Így kezeld a párkapcsolati konfliktust! - A szakértő tippjei
Tévhit, hogy a jó párkapcsolat jellemzője a viták hiánya. Ha megtanultok kedveseddel konfliktust kezelni és megfelelően vitatkozni, az segíti a kapcsolat fejlődését, személyes szabadságotok kiteljesedését. Csak...

Talán különös szokásai miatt gondolták azt róla, hogy baj van...
– Nem vagyok pánikbeteg, csak van néhány vicces és idegesítő szokásom, de ezeket kizárólag otthon csinálom. Például nem szeretem, ha a...

Nem régiben született meg egy nagyon remek cég ,akinek a vezetői arra megálapításra jutottak,hogy a mai igenis szomorúsággal teli Országban változtassanak még ha egy kicsit is tesznek a közösségért de legalább jó kedvű embereket láthatnak a műsorok idelye alatt!
Ez a...