Negyed órát váratták a román határőrök a Sólyom Lászlós köztársasági elnököt szállító konvojt. Elkérték az államfő útlevelét, és az összes autót ellenőrizték. A román hatóságok előzőleg nem visszavonták a köztársasági elnököt szállító repülőgép leszállási engedélyét, ezért ment autóval.
A román oldalon mintegy negyed órán át tartott Sólyom László köztársasági elnök átléptetése, a román határrendészek a konvoj minden gépkocsiját külön-külön ellenőrizték, beleértve az elnöki autót is - értesült az MTI. Az államfő reggel Borsnál gépkocsival átlépte a román-magyar határt, útban a székelyföldi Nyergestető felé, ahol délután részt vesz egy kopjafaavatáson.
A magánlátogatásra utazó Sólyom László köztársasági elnök és kísérete minden tagjától egyenként kérték el az úti okmányokat ellenőrzésre.
Az államfő eredetileg vasárnap utazott volna Erdélybe, hogy Nyergestetőn részt vegyen egy kopjafaavatáson, majd Csíkszeredában az ottani március 15-i ünnepségen.
Gépe Marosvásárhelyen szállt volna le, onnan utazott volna tovább az említett helyszínekre. A román légügyi hatóságok azonban visszavonták a köztársasági elnök gépének leszállási engedélyét. Előzőleg a román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát az államfő március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt.
Emiatt Sólyom László nyergestetői programját szombatra tette át, gépkocsival utazik az ünnepség helyszínére, majd még szombaton elindul vissza Budapestre.
forrás: zoom.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.15.
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Takács néni
Csak nehogy Takács néni beszélni kezdjen....
Egy ügyvédnek sosem szabad megkérdeznie a tanút, ha nincs felkészülve a
válaszra. Egy kisvárosban zajló perben az ügyész behívta első tanúját, egy
idős nagymamát. Odalépett a...

Amint a világon valamelyik iskolában lövöldözés történik, sok szakember azonnal a számítógépes és videojátékok felelősségét kezdi el firtatni.
Az elmúlt években sajnos igencsak sok iskolai lövöldözésre került sor. Szinte nem volt olyan eset,...

Edelényben a megáradt Bódva ledobta a homokzsákokat a töltés tetejéről, ezért életbe lépett a kiürítési terv, két utcából iskolákba költöztetik a lakókat. Reggelig 550 ember hagyta el otthonát, két idős embert azonban nem tudtak meggyőzni a...

Szülei hiszik, hogy a fiuk a túlvilágról üzen nekik
2008.11.12. 08:30
Tizennyolc évig futballozott Bánka Kristóf. 2006. február 5-én,...

if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]

Nemcsak az émelygéssel kellett megküzdenie második terhessége alatt Sarka Katának - nemrég ismét kórházban kötött ki, mert többször is begörcsölt, és az orvosok figyelmeztették, ne emelgesse több mint tíz kilós kislányát, mert abból baj...

Tűz ütött ki kedden egy épülő moszkvai mélygarázsban, legalább hét ember életét vesztette, közölte Moszkvában a rendkívüli helyzetek minisztériumának egy szóvivője.
Tíz ember tartózkodott a tűz fellobbanásakor az orosz főváros...

Rózsaszínű elefántborjút kapott lencsevégre egy természetfotós Botswanában, az Okavango-folyó deltájában.
A szakértők szerint a kiselefánt, amely egy körülbelül 80 egyedet számláló elefántcsorda tagja, feltehetően albínó, s így...

A Fidesz helyettes szóvivője szerint miközben Európában adócsökkentéssel, a gazdaság növekedésének serkentésével küzdenek a válság ellen, aközben Magyarországon a kormány hadat üzen...

Tim Prophit ingatlanügynök a BBC-nek nyilatkozva elmondta: több házat árusítanak 100 dollárért, de lassan a 10 dollárt is elfogadnák a bankok. A Prophit által említett ingatlan Detroit rossz hírű részén található, amelyet a 8 mérföld című filmből ismerhetünk,...