"A Fidesz a következő nyilatkozatokat tette az elmúlt napban:
1. Nem szavazza meg a Nemzetközi Valutaalap segítségcsomagját annak
ellenére, hogy annak kamatterhe kevesebb lenne, mint a piaci teher
fele!
2. Miközben a piaci bizalomromlást, devizánk sebezhetőségét és az
állampapírpiac befagyását a költségvetési és fizetési mérlegünk
egyensúlytalansága idézte elő, és minden külső segítség (IMF, EU)
feltételéül a költségvetési kiadások csökkentését kötötték ki, a
Fidesz még mindig teljesen elutasít bármiféle megszorítást,
költségvetési stabilizációt.
3. Miközben a nemzetközi válsághelyzetre tekintettel az adócsökkentési
igényeikről már maguk a vállalkozók, illetve a munkaadók
érdek-képviseleti szervei is lemondtak, a Fidesz még mindig radikális
adócsökkentéseket szorgalmaz. Egyáltalán nem zavartatják magukat
attól, hogy ez további tőkekivonulást és államkötvényhozam-emelkedést
váltana ki, mely a költségvetési kiadások emelkedését okozná.
4. Miközben még maga a Fidesz is azt javasolta eddig, hogy az állami
bürokrácián spórolni kell, most, amikor ténylegesen ezt javasolja a
Kormány, akkor populista módon ellenzik ezt, mondván, hogy "nem a
közszolgákkal kell kifizettetni a válság számláját".
5. Miközben mindenki számára a napnál is világosabb, hogy egy ilyen
válságos helyzetben a legfontosabb a pénzügyi és politikai stabilitás,
és a piacok bizalmának visszaszerzése, a Fidesz nemcsak a
költségvetést nem kívánja megszavazni, hanem még mindig Gyurcsány
Ferenc lemondását és az előrehozott választásokat követeli. Ez
brutális pénzügyi összeomlással járna a jelenlegi helyzetben.
6. A Fidesz még mindig a "szuverenitás megőrzéséről" és a gazdaság
belső keresletének élénkítésén keresztüli növekedéspolitikáról beszél.
Valójában egy olyan kis-nyitott gazdaságban, mint amilyen a mienk, a
belső kereslet élénkítésén alapuló gazdaságpolitika teljesen
hatástalan. Sőt, káros! Minél kisebb egy gazdaság, annál kevesebb
típusú terméket tud a belső piacán előállítani, és annál több típusú
terméknél szorul importra. Ezért, a belső kereslet élénkítése annál
nagyobb arányban a külföldről importált termékek keresletét növeli.
Magyarország egy kicsi és nyitott gazdaság, ezért a belső kereslet
élénkítése csak nagyon kis részben hat a gazdaság növekedésére, és
nagyon nagy részben a külkereskedelmi mérlegünk és folyó fizetési
mérlegünk romlását generálja. A belső kereslet mesterséges
felpörgetése tehát csak a külső és belső egyensúly további szétverését
eredményezné, ami államcsődhöz és soha nem látott méretű pénzügyi
válsághoz vezetne.
7. Teljesen ledöbbentem Varga Mihály másik mai kijelentésén is (ATV:
Egyenes beszéd), mely szó szerint úgy szólt, hogy "az Európai Unió még
nem segített Magyarországon a gazdasági válságban; megkérdőjeleződik
bennem, hogy érdemes-e az Európai Unió tagjának lenni". Emlékeztetni
lehetne Varga Mihályt arra, hogy az Európai Központi Bank két héttel
ezelőtt egy ötmilliárd euró értékű hitelkeretet biztosított a Magyar
Nemzeti Bank részére. Továbbá mai hír, hogy az Európai Unió is anyagi
segítségcsomagot készít elő Magyarország részére. Ne felejtsük el
továbbá azt se, hogy a viszonylagos piaci stabilitáshoz az is
nagymértékben hozzájárul, hogy a befektetők tisztában vannak azzal,
hogy Magyarország EU-s tagállam és így néhány év múlva bevezetheti az
eurót.
A Fidesz kijelentései annyira hiteltelenek, hogy a független szaklapok
a "pártérdektől hajtott demagógia legújabb vadhajtásainak" értékelték
a megnyilvánulásokat. A magukat valamire tartó szakfolyóiratoknak
ezeket még "kielemezni is ciki". Ennél rosszabb és veszélyesebb
azonban az, hogy ez most nem babra megy! Ha ugyanis a Fidesz meg tudja
hiúsítani az IMF-fel való megállapodást, akkor tényleg beáll az
államcsőd néhány héten belül! Az IMF a szakszervezetek és az ellenzék
támogatását szabta a hitelkeret feltételéül. Abban bízhatunk még, hogy
az IMF megelégszik mindössze a Parlament többségi támogatásával, és
hogy az SZDSZ és/vagy az MDF támogatni fogja a csomagot...
Dr. Kertész Krisztián"
Publikálás dátuma: 2008.10.30.
Szerző: Eszoka
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A munkások mentették ki a délelőtti helikopter-baleset túlélőit. A kis gép az épülő Csepel-szigeti szennyvíztisztító acélszerkezetének ütközött. Az építő cég egyik vezetője, aki a helikopterről figyelte a munkát, meghalt, fotósát és a...

Két vadászrepülőgép üldözött egy kör alakú, fekete színű repülő tárgyat Angliában, az M5-ös autópálya fölött. A 30 másodperces videót egy autóparkolóból rögzítették. A rendőrség ugyanakkor azt közölte, hogy...

Szőke nő az orvosnál:
- Doktor úr, ettem egy dobozból, amire rá volt írva, hogy "MÉRGEZŐ". Most megfogok halni?
- Persze, hiszen attól mindenki meghal!
- Mindenki?! Úristen, mit tettem...?
A szöszi és a barna autóznak. Benzin nélkül maradnak és a kocsi leáll.
-...

Ez már a benzinkutak forgalmán is meglátszik, egy év alatt 15 százalékkal esett vissza a kereslet. A Fidesz tavaly ilyenkor a jövedéki adó csökkentését követelte, most a kormány azt mondja, elõbb stabilizálni kell a gazdaságot, és...

Lendvai Ildikó szerint meg kell hirdetni egy baloldali minimumot, amihez erejük maximumára lesz szükség, és amiért érdemes volt vállalni a válságkezelés nehéz folyamatát.
Az MSZP elnöke a párt majálisán pénteken öt pontot sorolt a baloldali minimum...

Tavaly száznál is több világcsúcs született, és mivel feltehetően ebben szerepük volt a csodadresszeknek is, a nemzetközi szövetség szigorította a viseletre vonatkozó szabályokat. Ezek az idei világbajnokságon már érvényben lesznek.
...

Valamikor hajdanában - mikor még volt értéke a forintnak - három barát beült egy kávézóba! Kértek egy-egy KV-t és miután jó hangulatban elköltötték odaintették a pincért, hogy fizetni szeretnének! A kispincér lezseren közölte: 30 Ft a...

A Hold ma a Rák jegyében halad, szemben áll a Vénusszal, kvadrátban áll az Uránusz bolygóval, ezért sokkal nyugtalanabbak, feszültebbek lehetünk, mint máskor. A viták és veszekedések ilyen körülmények között könnyedén robbannak ki, bár...

Az MSZP elnézést kért azért, mert a Bajai Tükör című újságban Mesterházy Attila kormányfőjelölt Márfai Péter MSZP-jelöltet bemutató gondolatai helyén hibás betűcsoportok jelentek meg, és intézkedett, hogy a javított kiadvány eljusson a...

Takarékoskodjunk az energiával! - energiatakarékos izzók előnyei és hátrányai.
Az energia megtakarításhoz nézzünk csak egy szempontot, az energiatakarékos izzót. Egy átlagos otthoni villamosenergia-fogyasztás 10%-át a világítás teszi ki. A hagyományos...