Az óriások útja
1693-ban Írország északkeleti részének egy partszakaszán olyan sziklák kerültek elő, amelyeknek alakja túlságosan szabályos volt ahhoz, hogy feltételezhető lett volna: a természet formálta azokat.

Több tudós is felkereste a helyet, tudni akarták annak a 40 000 bazaltoszlopnak az eredetét, amelyek úgy rendeződnek el, minta kövezett utat képeznének egészen le a tengerig. Aztán jöttek a magyarázatok a sziklák eredetét illetően, de a végső megoldás még egy ideig váratott magára. Nicolas Desmarest francia geológus mondja ki először azt, hogy az Óriások Útjának bazaltoszlopai vulkánikus eredetűek.
A ma elfogadott és hivatalos verzió szerint a földtörténeti korban ezen a területen intenzív vulkanikus tevékenység volt.

Folyékony, olvadt sziklatömegek nyomódtak át a mészkőfelszín repedésein keresztül, egy lávaplatót alakítva ki. A gyors kihűlés a megszilárduló láva összehúzódását váltotta ki.
Az anyag különböző sebességgel történő kihűlése vertikális hasadékokat eredményezett, hasonlókat azokhoz, amelyek a megszáradó sárban keletkeznek.

Idővel a legpuhább kőzeteket erodálta a tenger munkája, és hátrahagyta ezeket a csodálatos, egymáshoz tökéletesen illeszkedő oszlopokat, amelyek mintegy 270 méter hosszan szegélyezik a partot, és 48 méterre nyúlnak be a tengerbe.
Forrás: www.edesotthon.blogspot.com
Publikálás dátuma: 2009.03.13.
Szerző: Emesem
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kucsera Gábor újra szingli
Nők Lapja Cafe
2009. 02. 19.
Ember legyen a talpán az a hölgy, aki kibírja féltékenység nélkül Kucsera Gábor oldalán. Távkapcsolatban élni meg szinte elképzelhetetlennek tűnik vele.
A jóképű kajakos nemrég szakított...

Marihuána birtoklásáért őrizetbe vették Kenyában Barack Obama amerikai elnök egyik féltestvérét. Nairobi egyik nyomornegyedében lévő otthona közelében fogta le a rendőrség pénteken a húszas éveiben járó George Obamát. Egyetlen marihuánás...

Vannak városi legendák, amiknek az igazában már nem is kételkedünk. Még hogy a férfiak átlag hétpercenként gondolnak a szexre?! Nem igaz. Annál sokkal többször.Örök talány a férfi és a nő különbözősége, ami a párkapcsolatokban válik...

Agyonverte zárkatársát szombaton éjjel a Váci Fegyház és Börtönben egy vagy két elítéltje - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP).
A felügyelők éjjel negyed kettő...

A magyar cégek felének van honlapja
Az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) által készített tanulmány szerint átlagosan a vállalatok kétharmada üzemeltet weboldalt. Idén januárban a tíz vagy több embert foglalkoztató cégek 93...

Szótár férfiaknak, azaz:
MIT MONDANAK A NŐK
... és azt valójában hogy értik?
ÉRTSD MEG, CSAK EGY KIS LEVEGŐRE VAN SZÜKSÉGEM!
... amiben te nem vagy benne.
KÖVÉRIT EZ A RUHA?
... már régóta nem veszekedtunk egy jót.
UGYAN MÁR, JÓ LESZ A PIZZA IS!
... te...

Tragédia! Kiugrott a nyolcadik emeletről egy szegedi fiatal!
Családi veszekedést követően történt a tragédia
Kiugrott a nyolcadik emeletről és életét vesztette egy tizenöt éves fiú vasárnap Szegeden - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
...

Hetente kétszer rontotta meg a gyermeket
Egy év börtönbüntetést rótt a bíróság arra a nagybajomi fiatalemberre, aki megrontotta gyermekkorú barátnőjét. A vádirat szerint mintegy 80 alkalommal, hetente kétszer közösültek a gyermek beleegyezésével.
A 18...

- Miért jobb az uborka a férfiaknál?
- Egy átlagos uborka legalább 20 cm-rel hoszabb.
- Egy uborka legalább 2 hétig kemény.
- Egy uborka nem magyarázza meg neked, hogy a méret nem számít.
- Egy uborka nem jön túlzottan izgalomba.
- Egy uborkát könnyü felszedni.
- Egy...

ELEM NEVE: Nő
VEGYJELE: Fm
FELTALÁLÓ: ÁDÁM
ATOMTÖMEGE: Optimálisan 54 kg, de változó, 40-200 kg között
FELLELHETŐSÉGE: Nagy mennyiségben található városi környezetben
FIZIKAI TULAJDONSÁGAI:
a felülete általában színes mázzal...