BUDAPEST — Az egész ország röhögött 1999. július 10én a zsarukon, amikor a Viszkis megszökött a Gyorskocsi utcai rendőrségi épületből. Ambrus Attilát fél évvel korábban, Ártándon kapták el. 26 bankrablást és egy rablási kísérletet ismert be, köztük olyanokat is, amelyekről a zsaruk nem is sejtették, hogy ő követte el. Az iratismertetésen derült ki számára, hogy emberölés kísérletével is meg fogják vádolni. (1998-ban rálőtt az őt üldöző civil ruhás rendőrre.)
Július 10-én cellájában felvette a Police feliratú pólóját, amire hosszú ujjú pólót húzott. A sétálóudvarról felmászott a második emeletre, feltörte vizsgálója irodáját. Lefeszítette az ablakrácsot, és egy telefonzsinóron leereszkedett az utca fölé. Ötméteres magasságból ugrott a betonra, kibicsaklott a bokája, mégis gond nélkül el tudott vegyülni a járókelők között. „Megsértődött, azért szökött meg. Az egész rendőrség őt kereste, csak idő kérdése volt, hogy ismét elkapjuk” – mondta egyik üldözője, Fülöp Valter.
Július 29-én – immár harmadszor – kirabolta a Grassalkovich utcai OTP-fiókot, majd szeptember 28-án a vecsési OTP-t is. Október 18-án következett az Üllői úti OTP-fiók. Itt nagyot szakított, több mint 50 milliót. A kijáratnál szembetalálta magát két rendőrrel. Elfelejtette, hogy befelé jövet kulcsra zárta az ajtót, és lövöldözni kezdett a zárra. Végül a hátsó ajtón át lépett meg.
Még rablás előtt a fiók közeléből utcai fülkéből felhívta a bújtatóját, Kovács Domonkost, ám a telefonkártyát ott felejtette. Visszavezették a hívásokat, s kiderült: a kártyát többször is a Nagy Lajos király utca–Erzsébet királyné utca sarkán lévő fülkében használták. Először a bújtatót azonosították, és október 27-én kommandósok csöngettek be a lakásába. Ambrus éppen bélszínes paprikás krumplit főzött. Levetkőzött bermudára, nehogy lelőjék, és megadta magát. Magda Marinko szuperbiztos cellájába vitték.
A tárgyaláson kiderült, a Viszkis hat év alatt 29 bankból 195 millió 745 ezer forintot zsákmányolt. 2002-ben jogerősen 17 fegyházra ítélték. Ambrus 2008-tól fegyház helyett börtönben tölti a büntetését; két év múlva szabadulhat.
blikk.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.13.
Szerző: Govanni
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Feloldották az útzárat az M3-as autópályán kedden 17.00 óra után - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Az autósokat elkezdték visszaterelni a pályára, a forgalom folyamatos, bár az...

Jogosan merülhet fel a kérdés bárkiben: miért érdekeljen engem az előző életem, életeim? Most nem ott vagyok, hanem itt, nem az akkori problémáimat kell megoldanom, hanem a mostaniakat. Az az élet már véget ért, megváltoztatni nem lehet, azzal kell foglalkozni, ami itt és most van. De...

Bevásárlás után hunyt el a négyéves lány, akit elütött a parkolóban egy autó.
Sajnálatos tragédia történt az egyik angol Tesconál. Amíg a szülők bepakoltak a bevásárlókocsiból az autójuk csomagtartójába, négyéves...

Lelőttek két embert szerda este egy csepeli iskolában. Az intézmény igazgatója és helyettese halt meg; a símaszkos férfi fejbe lőtte a két férfit, a gondnokot pedig megsebesítette. A rendőrség keresi az elkövetőt, s ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel. A...

Három fővárosi szabaddemokrata képviselő nyílt levélben kéri Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozza meg náci propagandafilmek bemutatását. Merker Dávid és Szederkényi András, a XIII. kerület, illetve Szabadai Viktor, a fővárosi közgyűlés...

A dalai láma bejelentette, hogy lemond a tibeti emigráns kormány vezetéséről, mondván: eljött az ideje annak, hogy átengedje a tisztséget egy "szabadon választott" vezetőnek.
A tibeti vezető ezt emigráns kormányának székhelyén, az észak-indiai Dharamszalában...

"Megértem, ha a németek a körmünkre néznek" címmel közölte a magyar miniszterelnökkel készített budapesti interjú második részét keddi számában a Bild. A legnagyobb példányszámú német bulvárlap tudósítói főleg...

Homoszexuális elefánt beszerzése miatt kritizálja a poznani állatkert vezetését egy lengyel politikus.
A Ninio nevű fiúelefánt láthatóan szívesebben van együtt a hímekkel, mint a nőstényekkel, így valószínűleg nem fog utódot nemzeni - jelentette a poznani...

A hatos lottó vasárnapi sorsolásán az első szám kihúzása után a számokat tartalmazó gömbből néhány számot tartalmazó golyó kigurult - mondta a Független Hírügynökségnek a történtek után Somorai László, a...

Karácsony Kamasszal
2008.12.23., 7:45
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Kamasz „nagy pechére” karácsony napján született. A család kínosan ügyel...