A földrengések különböző területeken, eltérő gyakorisággal és erővel jelentkezhetnek, pontosan előre jelezni egyiket sem tudjuk. Kínai kutatók a kígyókat használnák „eleven műszerként”.
A tudomány jelenlegi állása szerint legfeljebb csak nagyságrendileg adható meg, hogy egy területen a geológiai viszonyok alapján milyen gyakorisággal és milyen erejű földrengések várhatók. Azok pontos kipattanási helyéről, erejéről sajnos csak utólag lehet pontos képet alkotni. Így nem csoda, hogy a kutatók körében újabb és újabb próbálkozások történnek földrengés-előrejelző műszerek kidolgozására – írja a
National Geographic Online.

Érzékei fejlettebbek a műszereinknél? (MTI)
Erre példa egy kínai szeizmológusok nevéhez kötődő kutatási eredmény is. Az új előrejelző technológia valójában egy „élő gép”, ugyanis kígyók megfigyelésén alapul. A kínai Guangxi tartomány központjában, Nanningban működő szeizmológiai kutatóintézet munkatársai az új módszert a természet és a modern technológia ötvözésével fejlesztették ki. A kutatók folyamatos videokamerás megfigyelés alatt tartották a közeli kígyófarm lakóit.
Jelenlegi tudásunk alapján az állatvilágban a kígyók reagálnak a legérzékenyebben a földrengésre. A kígyók 120 km távolságból is megérzik a rengést, akár már 3–4 nappal a rengéshullámok felszínre pattanása előtt – nyilatkozta Jiang Weisong, a kutatóközpont igazgatója. Az állatok a rengés előtt annyira nyugtalanná válnak, hogy még hideg tél esetén is elhagyják fészküket, és menekülni próbálnak.
Az ország délkeleti részén fekvő Nanning azon 12 kínai város egyike, ahol igen magas technológiai felszereltséggel működő földrengés-előrejelző kutatóközpont működik. A kutatóközpontban 143 állattelep bevonásával folynak a vizsgálatok. A kutatók azt tervezik, hogy az ország többi területére is telepítenek ilyen új előrejelző „műszert”.
fn.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.12.
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A TV2 műsorvezetője nemrég újra apa lett, ám az öröme nem teljes, hiszen saját bevallása szerint a felesége lelkileg nagyon nehezen viseli ezt az időszakot.
Sarka Kata augusztus 19-én 8 óra 59 perckor hozta világra a Hajdú Péterrel második közös gyermeküket, Dávidot....

Rihanna visszafogadta erőszakos barátját
2009. 03. 03.
Hiába hagyta helyben Rihannát erőszakos barátja, Chris Brown, az énekesnő állítólag visszafogadta a fiatal énekest. Ha ezek után baja esik, csak magára vessen!
Rihanna arcán a sebek, amelyeket alig három héttel ezelőtt...

Finom isler
Hozzávalók (-):
50 dkg Rama
75 dkg liszt
25 dkg porcukor
2 tojás
10 dkg darált dió
1 citrom reszelt héja
pici fahéj
csipet só
1 ü. lekvár
A mázhoz:
10 dkg...
Finom isler
Hozzávalók (-):
50 dkg Rama
75 dkg liszt
25 dkg porcukor
2 tojás
10 dkg darált dió
1 citrom reszelt héja
pici fahéj
csipet só
1 ü. lekvár
A mázhoz:
10 dkg...
A világ egyik legritkább csontbetegségével született egy brit kisfiú.Shane D. Terry (4) testében egy második csontváz nő. A rendellenesség olyan ritka, hogy csak 600 esetet tartanak számon belőle a világon.
Több kéz, és lábujja deformálódott, nyakában...

A rendőrség az anyát okolta
...
A rendőrség az anyát okolta
...
Irán iszlám előtti korokból származó legfőbb szentélye egy feneketlen tó partján fekszik. A 100 m széles, a hagyomány szerint feneketlen tavat, termálforrások táplálják, és egyenletes vízkiáramlása fokozatosan több mint 40 m mély...

Egykor még taxit sem tudott fogni a bőrszíne miatt, most azonban könnyen lehet, hogy ő lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Barack Obama ügyelt arra, hogy ne skatulyázzák be fekete jelöltként, kérdés azonban, hogy képes lesz-e győzni egy olyan országban, ahol még mindig jelen van a...

Még az FXX-et is lenyomja a Ferrari 599 Fioranóból épített pályautó. Az 599XX Forma-1-es tudást vonultat fel.
A vezetés tiszta élvezete. Ezt nyújtja a Ferrari legújabb autója. A Genfi Autószalonon bemutatott Ferrari 599XX az 599 GTB Fiorano versenypályára kitalált...

Gyermekkora különböző magántanárok és különórák között telt. Tizennégy éves korában felvették a drezdai tanítóképző szemináriumba, ám az iskola korlátoltsága nem kedvezett szárnyaló fantáziájának, és arra is...