Bővül a hazai internetpiac, egyre több az internetszolgáltató, azonban az előfizetések túlnyomó része kéttucat vállalatnál koncentrálódik. Míg a vezetékes szegmens megtorpant, a drótnélküli szolgáltatások robbanásszerűen terjednek.A Központi Statisztikai Hivatal kiadta gyorsjelentését az elmúlt időszak folyamatairól, mely szerint 2008-ban közel félmillióval gyarapodott az internet-előfizetések száma, ezzel átlépte a 2,3 milliót. Kétharmaduk a széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) kötődik, ez a szolgáltatási terület 2007 decembere óta 18 százalékkal bővült. A vezeték nélküli kategória még ennél is nagyobb mértékben, 56 százalékkal nőtt. Az összes előfizetés majdnem negyede mobilinternet. A telefonbeszélgetések időtartamának 73 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki.
2008 IV. negyedévében az internetszolgáltatók száma 403 volt, 77- tel több, mint egy évvel korábban. A piac koncentrált, 25 cég tudhatja magának az előfizetések 90%-át. 2008 utolsó negyedévében az internet-előfizetések száma 6%-kal emelkedett az előző negyedévhez képest. December végén 27%-kal volt több előfizetés, mint 2007 utolsó napján, számuk meghaladta a 2,3 milliót.
Az internetpiac dinamikus fejlődése - az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett - a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. Miközben a vezetékes internet két legjelentősebb típusának terjedése lelassult, a vezeték nélküli szegmens egy év alatt 56 százalékkal bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, melynek növekedése 60%-os volt.
A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések gyarapodtak gyorsabban, 27%-kal, az xDSL-előfizetések ennél kevesebbel, 10%-kal. A széles sávú (kábel- és xDSL-) internet-előfizetések száma egy év alatt 18%-kal nőtt. Az összes előfizetésen belül 2007 IV. negyedévéhez képest több mint 2 százalékponttal esett a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), 5 százalékponttal csökkent az xDSL-, stagnált a kábeltévésés megközelítőleg 6 százalékponttal lett magasabb a vezeték nélkülia/ szegmens előfizetéseinek részaránya. Az összes internet-előfizetés majdnem negyede a mobil kategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 5 százalékponttal növekedett.
Publikálás dátuma: 2009.03.12.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A kormányzat elektromos hajtású autókkal foglalkozó munkacsoportjaként működő Szingapúri Gazdaságfejlesztési Bizottság (EBD) – tagjai közt a Szingapúri Energiapiaci Hatósággal (EMA) és a Közúti Szállítási Hatósággal (LTA) –...

Három év után döntött úgy az aerobik-bajnok Katus Attila és barátnője, Ottilia, hogy eljegyzés helyett szakítanak – hangzott el Attila szájából a Reflektor kamerái előtt. „Egy nagyon szép kapcsolat volt. Ő egy nagyszerű ember, nem is kívánhatok jobbat senkinek. Nem...

Ilyen lesz az új Opel Astra
március 27. 12:23
–Hírszerkesztő
Az Insignia formavilágát örökli az Opel következő kompaktja, amelyet várhatóan ősszel mutatnak be a nagyközönségnek.
A jelenlegi Astra elég sikeres, de az idén már hat éves, és egyre nehezebben állja a...

A legújabb vicces képek
vicces_funny_003736.jpg
vicces_funny_003735.jpg
vicces_funny_003945.jpg
vicces_funny_003944.jpg
vicces_funny_003734.jpg
vicces_funny_003733.jpg
...
A legújabb vicces képek
vicces_funny_003736.jpg
vicces_funny_003735.jpg
vicces_funny_003945.jpg
vicces_funny_003944.jpg
vicces_funny_003734.jpg
vicces_funny_003733.jpg
...
A földgáz fogyasztói árának esetleges csökkenésével arányosan mérséklődik a gáz- és a távhőár szociális támogatásának összege, de a rászorulók terhe nem nő - derül ki a napokban közzétett kormányrendeletből, amely a 2007....

ldozata teljes vagyonát - 431 ezer dollárt - örökli egy gyilkos az Egyesült Államokban. Az örökös egy 24 éves férfi, neve Brandin Palladino, az örökhagyó pedig néhai anyósa. A férfi heroinfüggő és szenvedélyének költségei miatt lopott még...

"Ha csak rajtam múlna, még egy évig nem engedném Babut oviba. De nem lehetek önző. Tudom, hogy a kislányomnak szüksége van gyerektársaságra" - idézi Szulák Andreát a Meglepetés.
Az énekes-színésznő egy budai állami óvodába adta a...

Kezében egy nő fejével sétált az utcán
A 34 éves férfi összeveszett feleségével, majd eltűnt pár napra. Utána dühében az albérlőnő fejét vágta le. A bangladesi férfi büszkén vállalta tettét.
Megöltem a feleségem! - kiáltozta...

Mert mit is várunk egy ilyen egyszerű teremtménytől??!
>
> - A vezetékneved sosem változik.
> - Tiéd az egész garázs.
> - Az esküvői előkészületek nélküled is lezajlanak.
> - A csokoládé csak egy snack a sok közül.
> - Lehet belőled miniszterelnök.
> - Nyugodtan...

Republic koncert Debrecenben
2009. március 14.-én, 20 órától a debreceni Főnix Csarnokban ad koncertet Kedvenc zenekarom, a...
Republic koncert Debrecenben
2009. március 14.-én, 20 órától a debreceni Főnix Csarnokban ad koncertet Kedvenc zenekarom, a...