Életének 82. évében szerdán elhunyt Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége.
A magyar filmművészet kiemelkedő alakját a szövetség saját halottjának tekinti - közölte Hermann Krisztina, a szervezet ügyvezető titkára. A tanú rendezője, aki összesen 32 nagyjátékfilmet készített, még 80. születésnapját is új filmmel ünnepelte, és január végén vette át a Magyar Filmszemle életműdíját. Az elismerés átvételekor Bacsó Péter azt hangsúlyozta: csak filmeket akart csinálni, eszébe sem jutott, hogy életművel "bíbelődjön".
Első rendezése 1964-ben a Nyáron egyszerű című film volt. 1969-ben rendezte a legendás A tanú című filmet, amely az ötvenes évek koncepciós pereit eleveníti fel. A film túlzottan merész volt az akkori kultúrpolitikának, ezért tíz évig dobozban tartották, de az 1981-es cannes-i filmfesztiválon nagy sikert aratott, mára pedig kultuszfilm lett Magyarországon. 1973-tól 1991-ig a Dialóg Stúdió művészeti vezetője volt.
Sok sikeres film
Néhány igazán ismert filmje: a Szerelmes biciklisták, A tanú, a Ki beszél itt szerelemről?!, a Banánhéjkeringő, a Hány az óra Vekker úr?, a Te rongyos élet.
Az idei filmszemle játékfilmjei között versenyzett Majdnem szűz című munkája, amelyet forgatókönyvíróként is jegyzett, és amelyet nem sokkal 80. születésnapja után mutattak be. Az intézeti lány prostitúcióból való kitöréséről szóló film főszerepéért Ubrankovics Júlia megkapta a filmszemle legjobb színésznőnek járó díját. A film kapcsán adott tavaly lapunknak interjút az idős mester.
"Ma már persze tudom, hogy a mindenkori hatalmat a komikum irritálja legjobban. Nem bírja elviselni, ha kinevetik. Az még elmegy, ha kritizálják, de ha nevetségessé teszik, azt nem bírja elviselni. Valószínűleg A tanúnak is ez volt a titka. Képzeljük el: ül a politikai bizottság a vetítőteremben, köztük Czinege elvtárs. A vásznon pedig Bástya elvtárs forgatja a szemeit. Hát sok különbség nem volt köztük."(FN.hu)
Publikálás dátuma: 2009.03.11.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Már biztos, hogy Sebestyén Balázs áll majd Ördög Nóra oldalán a szeptemberben induló, gigászira tervezett X-Faktor produkcióban. "Nem kell túl magas szinten belelátnia magát a kombinatorikába annak, aki azt találgatja, hogy vajon ki lehet Buci utódja. Mindössze...

Életfogytiglani fegyházra ítélte első fokon a Komárom- Esztergom Megyei Bíróság az apát, aki 2006-ban halálra késelte nagyobbik lányát.
//
Volt...

Négy gyalogost sodortak el - elfogták a sofőrt
A gyalogosok szabályosan haladtak a gyalogátkelőn, amikor az áruszállító kocsi elütötte őket.
Elfogták annak az kisteherautónak a sofőrjét, aki négy embert gázolt csütörtök este, Budapest IV. kerületében -...

Szeretnék egyszer , nagyon boldog lenni,
Gondot és bánatot, gyorsan elfeledni,
Kacagva , nevetve , járni - kelni,
Másokat is mindig vidámnak látni.
Szeretnék egyszer nagyon boldog lenni,
Mindent a világon rozsaszionben látni.
...

Egy nő tizenkét arca, kevés ruhában!
Meseszép fotók- Kustánczi Lia megmutathatja az összes oldalát!
Kustánczi Lia 2009-re olyan naptárat álmodott meg, amelyben a hónapok változásán keresztül megmutathatja tizenkét legkülönbözőbb arcát
A fekete...

Kezünkben a Windows 7
A Microsoft néhány napja, a Professional Developers Conference nevű saját fejlesztői konferenciáján mutatta meg először a világnak a Vista utódjának szánt operációs rendszert, a Windows 7-et. Most mi is megnéztük, testközelből.
A konferencia résztvevői...

Két ember kapcsolatát nem csak ők maguk tehetik tönkre – a már említett féltékenységgel, vagy más heppekkel. Nem, most nem is arra a bizonyos harmadikra gondolok, hanem a rokonokra. Párunk szülei, testvérei és egyéb hozzátartozói bizony olykor arra sarkallnak minket, hogy...

Újabban a legtöbb helyen már nem a hagyományos zacskót, hanem „biológiailag lebomló” nejlont adnak az üzletekben és a piacon. Azt gondolhatnánk, végre tettünk valamit a környezetünkért, azonban kiderült: nem annyira környezetbarát, mint amennyire hangzik.
Ezeket a...

A kontaktlencse fokozza egy vakságot okozó protozoonfertőzés veszélyét. A tenerifei kontaktlencse-viselők jelentős részénél állapítottak meg Acanthamoeba-fertőzést, melyet az átlagos tisztítóoldatok nem pusztítanak el. Az Acanthamoeba az egyik leggyakoribb talajprotozoon, gyakran a...

Mint Kovács László a Világgazdaságnak elmondta: kiskereskedelmi forgalmuk még a múlt évhez képest is alacsonyabb; különösen a belföldi forgalomban tapasztalnak visszaesést. Úgy látja, ez az év további részében is folytatódik. Az ágazatot szerinte a...