Szárnyashajók jönnek nyáron Pestről Bajára
Beindul a vízi turizmus Budapest és Baja között. Két alkalommal indít szárnyashajókat a MAHART személyszállításra szakosodott cége: május 30-án és augusztus 22-én, szombaton
Ha megtelnek a járművek, gyarapodik a járatok száma, tudtuk meg Illésné Schaffer Andreától, a bajai Tourinform-iroda vezetőjétől. A szárnyashajók reggel 8 órakor indulnak a fővárosból, Baja partjainál pedig fél 11-kor kötnek ki.
Az egész napos programot követően az utasok az estét már ismét a fővárosban töltik. Hozzátette: Révfy Zoltán polgármester hétfőn írja alá a szerződést a hajózási céggel. Ugyanakkor Baja idegenforgalmi szakemberei azon dolgoznak, hogy a nagy, Mohácsnál be-, illetve kilépő, úgynevezett szállodahajók is megálljanak a városban. Utasaik pedig belekóstoljanak az itteni ízekbe, programokba.
A vasárnap véget ért Utazás kiállításon a megyei önkormányzattal együtt vett részt Baja. Jelentős érdeklődés mutatkozott a város iránt. Ismét bebizonyosodott, hogy Baját a halászléfőző- fesztivál kapcsán már jól ismerik országszerte.
Publikálás dátuma: 2009.03.09.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hihetetlen! Vagyont rejtett a fürdő
CLEVELAND — Kész vagyonnyi, mai árfolyamon 38 millió forint értékű régi dollárt talált egy burkoló egy ohiói házban, ám nagy bánatára mégsem lehetett az övé.
Bob Kitts (képünkön balra) egy 83 éve...

Dunahullám
Hozzávalók
elkészítés:90 perc
nehézség:nehéz
sütési hőfok:180 ℃
sütési idő:30 perc
A mázhoz
20 dkg tortabevonó étcsokoládé
3-4 dkg Rama Sütőmargarin...
Dunahullám
Hozzávalók
elkészítés:90 perc
nehézség:nehéz
sütési hőfok:180 ℃
sütési idő:30 perc
A mázhoz
20 dkg tortabevonó étcsokoládé
3-4 dkg Rama Sütőmargarin...
Hárman versengenek még az év hangja címért a Megasztár 4-ben, de sokan már most odaadnák az első díjat Király Viktornak. Még két ellenfele, Krisztián és Dávid is úgy gondolja, hogy New York-ba felnőtt társa lesz a befutó, és a zsűritag, Mester Tamás sem...

Vezess.hu
Dakar
Szalayék miatt büntették Palikékat
2009.01.17. - szombat
TesztHírektechABCGenfi autószalonMagazinForma 1TöréstesztekOlvasói tesztekPárizsi autószalonHasznált tesztekFórumGalériaDakarFrankfurti AutószalonKötelező biztosítás...

A gyerek tudja
Az apa bemegy a kisfia szobájába, hogy jó éjszakát kívánjon neki. A gyereknek lidérces álma van, nyög, sír, forgolódik. Az apja felkölti és nyugtatgatja, kérdezi, mi baj van. A gyerek elmondja, azt álmodta, hogy Margit nagynéni meghalt. Az apja megnyugtatja, hogy...

Szerdától enyhül a kemény hideg
Hétfőn többnyire borult, párás idő lesz, néhol hószállingózással.
A hétfő délelőtt várható hőmérséklet: -13, -6 Celsius fokra lehet számítani.
Az eleinte...

Míg Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója megszüntette Gregor Bernadett és Csomor Csilla státusát, addig a tegnapi színészgyűlésen nyolc új társulati tagot mutatott be.
Tizennégy év után Gregor Bernadett nem vett részt a Magyar Színház...

Guy Ritchie is egy modellel randizik
Nők Lapja Cafe
2009. 03. 19.
A modellekkel való randizás családban marad, írhatnánk, ha Madonna és Guy Ritchie nem váltak volna el.
Mivel a pár november óta külön él, csak arra tudunk gyanakodni, hogy Guy Ritchie bizonyítani akar volt feleségének: ő is...

Milliárdos vagyon a képviselőknél, Kapolyi, Gyurcsány, Veres, Kóka az élbolyban. Van, aki csak tartozást írt be
BUDAPEST - Milliós vagyonok tűntek el egy év alatt a parlamentben, de van olyan képviselő is, aki azért tudta növelni a pénzét. A Blikk megnézte valamennyi...

Timothy Havens és neje éppen aktus közben volt, amikor a fegyver elsült. Az asszony most a kórházban küzd az életéért.
Timothy szex közben az éjjeliszekrényhez nyúlt, megfogta a fegyvert, majd az elsült, és mellkason találta a 42 éves feleségét. Mindenesetre...