A nemzetközi nőnapot március 8-án tartjuk, de kialakulása más dátumokhoz, eseményekhez is kötődik. A nőnap a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos demonstratív nap volt.
A nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. 1866. szeptember 3. és 8. között az I. Internacionálé (hivatalosan: Nemzetközi Munkásszövetség) első kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez a határozat annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van.
Az 1899. július 14-én kezdődő II. Internacionálé alakuló közgyűlésén ismét napirendre került a téma: Clara Zetkin beszédében hirdette a nők jogát a munkához, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széleskörű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben. 1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg az első nemzeti nőnapot február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítva.
A II. Internacionálé VIII. kongresszusán 1910. augusztus 28. és szeptember 3. között határoztak arról, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközi jelleggel nőnapot tartanak. A határozatot a kongresszus elfogadta, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés. 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot. 1917. március 8-án (a juliánus naptár szerint február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján) Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. Négy nappal később – nem közvetlenül ennek a tüntetésnek a hatására – II. Miklós cár lemondott, s polgári kormány alakult, mely szavazójogot biztosított a nőknek. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma is, mely a világ legtöbb országában március 8-a.
A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon.
Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-diktatúrában a nőnap ünneplése kötelezővé vált. Az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnap 1948-tól szovjet mintára március 8-ára esik. A nőnap Magyarországon is elvesztette az eredeti hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.
www.wikipedia.org
Publikálás dátuma: 2009.03.08.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Felborított egy autó egy terepjárót a rendőrségnél
Nyíregyháza - Szerda este egy személy súlyos, egy könnyű sérülést szenvedett, amikor két autó karambolja nyomán egy harmadikat is megrongáltak közvetlenül a rendőrség épülete mellett.
...

Elege lett Havas Henriknek abból, mekkora felhajtás van még mindig az elhunyt Daróczi Dávid, Liptai Claudia, majd a képbe került állítólagos szerető körül. Kissé bizarr módon figurázta ki a szituációt.
A Tanár úr úgy döntött, beismeri, hogy az...

A januári szmogriadó tapasztalatai alapján az ellenzék sem vitatta a változtatások szükségességét. Kifogásolták azonban az anyag helyszíni előterjesztését, hiányolták a szükséges egyeztetéseket, szakvéleményeket.
Úgy...

A legnagyobb európai egyetemi klinika, a berlini Charité kórház személyzete egy ötnapos holttestet fedezett fel az egyik mellékhelyiségben.
Egy rendőrségi szóvivő szerint senki nem tudta megmagyarázni, hogyan maradhatott a holttest öt napon át észrevétlen a kórház...

13 gyanúsítottja van az ügynek
Másfélmilliárd forint nem létező áru eladása után próbált meg áfát visszaigényelni itthon egy fiktív üzlethálózatot működtető csoport. A pénzügyőrök a hét közepén csaptak le a...

Az Erogén zóna második adását a védekezésnek szenteli. Bár közismert tény, mégis sokan elfelejtik, hogy a szexuális védekezés nemcsak a nem kívánt terhesség, de a nemibetegségek kivédése miatt is szükséges. Nézd meg a videót!

Lusta túrós őszibarackkal
Hozzávalók:
6 dl rétesliszt
2 dl kristálycukor
...
Lusta túrós őszibarackkal
Hozzávalók:
6 dl rétesliszt
2 dl kristálycukor
...
Igencsak kapóra jött a 10 milliárd forintnyi lottónyeremény a kettő közül az egyik nyertesnek Németországban, mivel éppen elveszítette a munkahelyét.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a...

Március 13., péntek, és szakad a hó. Mintha csak bolond idők járnának.
Egyre többet agyalóznak manapság a hozzáértők a mi kis húszéves rendszerváltásunkról, így, ünnep környékén is (visszaidézvén például a...

17 kilót fogyott; minden hobbijáról lemondott, közben pedig egyre jobban kimerül a színházi fellépésektől; alig találkozik a gyerekeivel Reviczky Gábor – mindez kiderül a Tabu Tv videó-interjújából.
"Az elmúlt évben engem iszonyatosan igénybevettek....