adocean( 'adoceanindexhuwcggpurruw', 0, 0 )
ado.slave('adoceanindexhuwcggpurruw', {myMaster: 'lmPsRIMQLTEFgG7ZuZQvdIZ18zfFwLIbZvRJYKvzRCf.c7' });if(typeof adoceanindexhuwcggpurruw=='function') {adoceanindexhuwcggpurruw();}
Halálos áldozatokat követelt a Palacsintahét
| 2009. március 5., csütörtök 21:51 | Frissítve: 10 órája
A pravoszláv farsang lezárásaként rendezik meg Oroszországban a Palacsintahetet, ahol palacsintaevő versenyeket tartanak. Az idei ünnepségsorozat két halálos áldozatot követelt, mindkettőjük halálát a torkukon akadt palacsinta okozta.
Két halálos áldozata is van a pravoszláv farsangot lezáró Palacsintahétnek (Maszljanyicának) Oroszországban. Mindkét esetben palacsintaevő versenyen történt a tragédia.
Szerdán, a hagyományos palacsintaevő verseny alatt egy Belgorod megyei községben az egyik versenyző a második falat után lett rosszul: fulladozni kezdett, majd elvesztette az eszméletét. A kiérkező mentőorvosok már nem tudtak segíteni rajta. A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy az utolsó falat a légcsövébe került, így halálát fulladás okozta.
Hasonló, de ennél rejtélyesebb körülmények között vesztette életét egy nappal korábban egy 48 éves férfi a Kalinyingrád megyei Csernyahovszkban. A férfi megnyerte a palacsintaevés versenyét, és éppen a díjat vette át a pódiumon, amikor váratlanul összeesett. Bár a jelen lévő mentősök azonnal megkezdték az újraélesztését, a férfi rövidesen meghalt. A feltételezések szerint az ő halálát is a torkán akadt utolsó falat okozta, amit már a színpadon próbált meg lenyelni.
adocean( 'adoceanindexhuvocgosqkqr', 0, 0 )ado.slave('adoceanindexhuvocgosqkqr', {myMaster: 'lmPsRIMQLTEFgG7ZuZQvdIZ18zfFwLIbZvRJYKvzRCf.c7' });if(typeof adoceanindexhuvocgosqkqr=='function') {adoceanindexhuvocgosqkqr();}
Publikálás dátuma: 2009.03.06.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Ki szeret jobban?
2008-12-03
Újabb kutatások azt mutatják, hogy a férfiak és nők különböző módon szeretnek. De vajon erősebben szeretnek-e a nők?
A nők szinte mindent megtennének partnerükért: főznek, mosnak, takarítanak, befestik ősz...

Karácsonyi könyvdilemma
Az idei karácsony egyik slágertermékeinek számítanak hazánkban és Európa más országaiban a digitális képkeretek és az elektronikus könyvek. A folyamat a kisebb könyvkereskedő cégek halálát hozhatja. A könyvkiadók...

20 drága szoftver ingyenes, online változata
Egy számítógépen található programok ára általában jócskán meghaladja a hardverét. Ennek azonban nem kell feltétlenül így lenni. Megmutatjuk milyen online alternatívái vannak a drága szoftvereknek.
...

Egy idős hölgy rettegésben tartotta a diliházat. Olyan gyorsan
száguldozott a szobák között a motoros kerekesszékével, hogy
bedőlt a kanyarban. Egy ápoló megállította és azt kérdezte tőle:
- Van Önnek jogosítványa erre a járműre?
- Természetesen van -...

Az amerikaiak több mint fele úgy gondolja, hogy Barack Obama elnöknek jövőre nem sikerül újraválasztatnia magát, pedig teljesítményét több mint egy éve nem értékelték olyan magasra, mint most - derül ki a CNN és az Opinion Research Corporation...

Pár nap telt még csak el, hogy a brutálisan megvert fiatal énekesnő képei megjelentek volna a sajtóban, de máris itt vannak az újabb képek róla, igaz kicsit szolidabb külsőbe burkolózva. Rihanna arcán nem sok nyomát látni már a fizikai bántalmazásoknak, igaz lehajtott...

A későbbiekben akár 10 százalék körüli azonnali gázáremelésre is számítani lehet, ha a kormány az emelkedő világpiaci árak ellenére most befagyasztja a gázárakat – vélekedett Szanyi Tibor az ATV Jam című műsorában.
Az MSZP-s képviselő arra...

Feszített tempójú munka vár az új Országgyűlésre, amelynek első dolga a köztársasági elnök megválasztásának kellene lennie - írta a Napi Gazdaság.
A lap hétfői számában tekinti át az új parlament legsürgetőbb feladatait, amelyek...

Nem is tej, inkább kefír
Gyorsabban forog és nagyobb tömegű a Tejútrendszer
Rádiócsillagászati mérések alapján Galaxisunk tömege mintegy másfélszer nagyobb, mint gondoltuk, s az újonnan megállapított forgási sebesség is meghaladja a korábban becsült...