"Leharaptam a nyelvét, tessék itt van" - íme a vérszomjas nő
A bíróságon elmondottak szerint a barátnő az után csonkította meg a férfit, miután a nő kért egy csókot a férfi születésnapján.
src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=54712" alt="Advertisement"br /
/>
Lehet, hogy a brit Tracy Davies így fejezte ki a szeretetét, mert a harapás előtt még egy "szeretlekre" is futotta az erejéből. A 45 éves Mark Coghill valószínűleg nem gondolta volna, hogy a buliról már nyelv nélkül tér haza. Korábban egyébként az egyik helyi újság társkereső hirdetésén keresztül találtak egymásra.
Mikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre az asszony ennyit mondott: "Csókolóztunk, én pedig leharaptam a nyelvét. Tessék itt van" - és egy kis zacskót nyújtott át nekik. Az eset tavaly október 10-én, Newcastle városában történt. A hölgy nem érezhette a tett súlyosságát, ugyanis mikor a rendőrök le akarták tartóztatni, a "ti vicceltek most velem, ugye" mondattal próbált ellenállni.
Az orvosok képtelenek voltak visszavarrni a leharapott nyelvet, ugyanis féltek a fertőzéstől, így a férfinak egy életen keresztül kell élni a nagyjából harmadára zsugorodott szervvel. A bíróságon Mr. Coghill ügyvédje előre megfontolt szándékról beszélt, mivel Tracy Davies felhívta a férfi figyelmét, hogy mivel szereti, azt akarja, hogy a nyelvét is használva csókolja őt meg.
Egyelőre nem tudni, hogy az asszony milyen büntetést kap majd.
www.hirszerzo.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.06.
Szerző: marcsi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
> > A piros üveggolyó
A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam.
> > Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen
> > szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a...

A tőzsdék szárnyalása nyomán egyes elemzők úgy vélik, hogy a válságnak hamarosan vége, s részvények vásárlására biztatják a befektetőket. Könnyen lehetséges ugyanakkor, hogy a feketeleves még csak most érkezik.
Elárasztják a...

A vezetéknélküli hálózatot használók a három gyakran alkalmazott titkosítási módszer közül eddig kettőt használhattak nyugalommal, egy új trükk révén azonban tovább csökkent a biztonságos protokollok számaAki otthonában, vagy...

A Tv2 Édesnégyes című műsorában egy teljes héten át küzdött négy lány Kozsó szívéért. Márti, Timi, Kata és Rony valószínűleg már a felvételek előtt is sejtette, hogy életre szóló barátságot az öldöklő harc miatt...

Miniszterek vagyonnyilatkozatai: sok a vesztes, de volt olyan, aki jól járt: Székely Tamás például horvátországi nyaralót vett.
BUDAPEST — Nem csak a kormánytagok népszerűsége, hanem a pénztárcája is alaposan megsínyli a válságot. A miniszterek...

A királynő kalácsa
Hozzávalók (- egy 30 cm hosszú, 2 l térfogatú sütőformához):
A bevonathoz:
7,5 dkg cukrozott citromhéj
1 evőkanál porcukor a sütemény meghintéséhez
5 dkg porcukor
20 dkg nyers marcipánmassza
...

Még mindig nincs áram 400 fogyasztónál Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Független Hírügynökséggel pénteken reggel Egyházi Nikoletta, az E-ON sajtószóvivője. Három vonalon többszörös hibákról van szó, a szakembereknek eddig nem...

„Azt a döntést hoztam, hogy beadom a válókeresetet” – mondta a rossz hírt a Story magazinnak R. Kárpáti Péter. Úgy tűnik, a színész mégsem megy el a családi házból, hanem felköltözik a tetőtérbe. „Épp most építjük be a...

Látványos tanulmánnyal rajzolja meg a Dacia következő modelljét a román gyártó. A Duster a közeljövőben érkező szabadidő-autó hírnöke.
Ahogy arra számítottunk a Dacia egy látványos koncepcióval örvendezteti meg a látogatókat a holnap...

Egy hulla bankszámlájára utaltatta pénzeit a csaló
Egy jánoshalmi férfi fiktív számlákat állított ki megrendelésre, majd egy elhunyt nevére nyitott bankszámlára gyűjtötte a csalásért kapott pénzt. Már előzetesben van.
A Vám-és...