Nagy ugrás: jön a Firefox 3.5
Szerző: Ifj. Zettner Tamás | 2009-03-05 16:11 | Szoftver / Rövid | Forrás: IT café
Az új kiadásban megjelenő újítások nagy száma és mélysége miatt módosították a böngésző verziószámozását.
Hirdetés
banner(0, 502, 330, 247);
A népszerű nyílt forráskódú böngésző 3.0.x-s verzióját nem a 3.1-es, hanem a 3.5-ös követi majd – erről döntöttek a Mozilla fejlesztői tegnapi ülésükön. A „0,5-ös erősségű” verziószám-előrelépéssel a cég azt kívánja kifejezni, hogy számos fontos újdonság és változtatás került a program kódjába a 3.0-s kiadás tavaly nyári megjelenése óta. Ilyen többek között a továbbfejlesztett lapkezelés, a webes szabványok szigorúbb támogatása, a lecserélt JavaScript-motor és egy rakás adatvédelemmel kapcsolatos újítás. Ugyanilyen nagy – és hasonlóan indokolt – verziószámugrást láthattunk korábban az 1.x-es generáció esetében is.
A soron következő harmadik bétát mindezek ellenére továbbra is a 3.1-es verziószámmal látják el a fejlesztők, ez a tesztváltozat a Mozilla számításai szerint jövő csütörtökön jelenik majd meg.
„Számunkra fontosabb egy jó minőségű szoftver kiadása, mint a megjelenés dátuma” – ezt Mike Shaver, a Mozilla fejlesztési alelnöke nyilatkozta a múlt héten arra a kérdésre, hogy fontos-e a cégnek a rivális Internet Explorer 8 megelőzése. A Firefox legújabb verziója – nevezzük akár 3.1-nek vagy 3.5-nek – ugyanis csak nem akar megjelenni; a folyamatos csúszások kiváltó okának a fejlesztők egy csoportja a TraceMonkey névre hallgató új JavaScript-motor hibáit jelölte meg.
Előzmények
Megint csúszik a Firefox 3.1, a motorra kenik a késést
Letölthető a Firefox 3.1 első bétája
A Firefoxszal is lehet titokban böngészni
Az év végén jöhet a Firefox 3.1
Sok a hiba az új Firefox 3-ban
Késni fog a Firefox 3
Gyártók, szolgáltatók
Itcafe.hu
Publikálás dátuma: 2009.03.05.
Szerző: Govanni
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A munkahelyeken, irodákban, gyárakban, szinte bárhol már megszokott látvány, hogy piros orrú, tüsszögő-köhögő kollégák köszöntik egymást. De nem a munkaszeretet vagy munkamánia űzi ezeket az embereket be lázasan is a munkahelyükre: egyszerűen féltik az...

Öngyulladás. Érdekes dolog, mint ahogy az összes többi parajelenség. Nem igazán találunk okot vagy bármit, amivel magyarázhatnánk, mégis létezik. De ugyanez a helyzet a gabonakörökkel, gondolatolvasással, vagy a tárgylebegtetéssel kapcsolatban is. Sorozatunk a...

SZENTES–OROSHÁZA – Megdöbbentő információkhoz jutott a Blikk. Több per is folyik az ellen a szentesi szülész-nőgyógyász ellen, akinél a torz arcú, Csőke Dorina (1) született.
Kiderült, hogy korábban ugyanennél az orvosnál született végtaghiányosan Pajkó...

Szerelmi bájital
Hozzávalók:
méz,
csipketea,
1 fahéjrúd,
9 piros rózsaszirom
/by: rosevita/
Elkészítés:
Növő holdnál gyújts meg egy piros gyertyát, és gondolj arra, hogy már kettesben...

Az MNB cáfol: Simor cége nem off-shore cég!
Simor András jegybankelnök cége, a Trevisol Management Services Ltd. nem off-shore társaság, hanem az Európai Unió egyik tagállamában, Cipruson bejegyzett...

Megmentették kollégáikat a kirúgástól az RTL Klub sztárjai!
2009. február 07. 17:31 | Forrás: STOP/BLIKK
nyomtatelküld |
Az RTL Klubnál olyan önzetlenségről tettek tanúbizonyságot a minap, amelyre régóta nem volt példa. A csatorna sztárjai lemondtak...

Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A kitelepülőket rendőrök kísérték egészen addig, hogy felszálltak a járatokra. Az utasok egy észak-franciaországi illegális romatelepen laktak,...

Bár már egy ideje külön élnek, papíron mindeddig egy pár volt Liptai Claudia és Gesztesi Károly. Bár mindketten megnyíltak már csatornájuk, a TV2 kamerái előtt, nem lehetett tudni, hol tart a válóperük. Egészen a mai napig, amikor is a bíróság...

Ősztől karácsonyig szerepel majd az X-faktor tehetségkutatóban Sebestyén Balázs és Náray Tamás. Balázs csütörtök reggeli rádióműsorában arról beszélt: reméli, "Náray néni" odafigyel majd a közte és Ördög Nóra...

Szomorú Történet...
"- Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét.. Ő rám néz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az...