A NŐ 60 éve

A hetvenes években még Trabantra vágytunk, amit a férjünkkel együtt megvehetünk. A kilencvenes években már vezető pozícióba is kerülhettünk, és már egy Opel lett az álmunk, amit akár magunk is kifizethettünk. Mi történt a nőkkel az elmúlt 60 évben? Hogyan változott a női szerep hat évtized alatt? Átlapoztunk 60 évnyi Nők Lapját, és mindent megtudtunk.

Traktoros nők, gyári riportok, nők, akik jól teljesítenek az üzemben… Ha kezembe veszek egy 1950-es Nők Lapját, biztosan találkozom e témák valamelyikével. A hagyományos családmodell Magyarországon az 1950-es évekig azt jelentette, hogy a férfi dolga a családfenntartás, a kenyérkeresés, a nőé pedig a családi tűzhely melegének őrzése. Azután azonban megváltoztak a szerepek…

Csak a dolgozó nő teljes értékű

’50-es évek

Az ötvenes évek nagy iparosítása, valamint a gazdasági és ideológiai kényszer hatására a munkavállalás szinte kötelezővé vált a nők számára is. Kényszerből bővült ki a női szerep: a nőknek az anyai, otthoni teendők mellett dolgozniuk is kellett.

Azonban ritkaságszámba ment, ha egy nő ezekben az években felsőfokú tanulmányokat végzett, ezért a női munkavállalók többnyire beosztottként tevékenykedtek, és gyakran nehéz fizikai munkát végeztek, mintha jelezniük kellett volna: ugyanolyan teherbíróak, mint a férfiak.

A hetvenes évekre már felnőtt egy női generáció, amely tagjainak természetes volt, hogy továbbtanulnak, dolgoznak, állást találnak, és saját, önálló karriert futnak be. Ekkoriban, bár elfogadták, ha valaki „háztartásbeli” volt, mégis kicsit lenézték ezért, ideológiailag leértékelődött a „csak anya és feleség” szerepe. 

A nagy álom: Trabant és telek

’70-es évek

Az egyetemi felvételi vizsgán nem élveztek előnyt a lányokkal szemben a fiúk, de látható volt, hogy a lányok inkább az akkoriban alacsonyabbra értékelt szakokat választották. A hetvenes években elgondolkodtak azon a nők, hogy melyik pálya egyeztethető össze leginkább a családi szerepeikkel. Így nőiesedett el például a pedagóguspálya, hiszen az ezt választó nők számára kedvező volt, hogy a nyári szünetben otthon lehetnek a saját gyerekeikkel.

A Nők Lapja kiadványaként néhány éve megjelent, a hetvenes évekről szóló Nosztalgia albumban azt nyilatkozta a nők akkori helyzetéről Neményi Mária szociológus:

– A hetvenes években már kicsit kinyílt a világ, korlátozva bár, de lehetett utazni, elérhetővé vált a nyugati irodalom, ezért az emberek jobban kezdték érezni azt is, hogy mi hiányzik az életükből. Ugyanakkor kitűzhettek maguk elé elérhető célokat – például akkoriban már lehetőség volt egy kis pénzt megspórolni, és abból autót, telket vásárolni. Egyre több nő szerzett jogosítványt, ők is használták a családi autót – általában Trabantot –, bár hosszú utakon többnyire a férfi vezetett. Élt az emberekben a remény, hogy hamarosan még jobbra fordul az életük. De ez mit sem változtatott azon, hogy akkoriban a magyarok a nyugati világtól szinte teljesen elzárva éltek, és számos korlátozó tényezővel kellett számolniuk. 

Érző szívű, de racionális: a női főnök

’90-es évek

A rendszerváltás előtti egy-két évtizedben a magyar nők munkavállalása elérte a „plafont”, egy tanulmány szerint még a hagyományosan élen járó skandináv országokénál is magasabb volt hazánkban a nők foglalkoztatottsága. Aztán elérkeztünk a kilencvenes évekhez, amikor megnőtt a munkanélküliség, sok nő kiszorult a munkaerőpiacról, és többen közülük újra „főállású” családanyák lettek. Szerepválságba kerültek, hiszen ellentétes küzdelmet vívtak, mint az ötvenes években anyáik: most azt kellett bebizonyítaniuk (leginkább önmaguknak), hogy nem veszítenek értékeikből azzal, ha „csupán” otthoni terepen állnak helyt.

Más kérdés, hogy egy 1991-es kutatás szerint a családanyák többsége akkoriban nemigen vágyott igazi karrierre vagy munkahelyi előléptetésre, mert úgy gondolták, ez a családi életük rovására menne. Ugyanakkor nem érezték kényszernek a munkát: még ha otthon nem is lett volna szükség a keresetükre, részmunkaidőben akkor is szívesen dolgoztak volna.

A rendszerváltást követő évektől egyre több nő került vezető pozícióba, és emellett sokuk – igaz, a többség a férj hathatós segítségével (ami persze a hagyományos férfiszerep változásairól is árulkodik) – volt képes anyai, társi szerepkörben is maximálisan megfelelni a kihívásoknak. 2009-re a férfitársadalom is rájött, hogy a női főnök általában nagyon jó főnök. Empatikus, racionális (ha kell), jól kommunikál, és sokszor, fontos döntések előtt nem csupán észérveket vesz figyelembe, hanem az ösztöneire is hallgat. Manapság lassan több nő kerül vezető pozícióba, mint férfi. A férfiaknak ugyanis a vezetői szerepkör minél jobb ellátásához el kell sajátítaniuk olyasféle „nőies” képességeket is, amelyeket az ötvenes években még egyáltalán nem tartottak fontosnak: a lehető legjobb kommunikációt, a beleérző képességet, a minél felelősségteljesebb döntéshozatalt.(Nők Lapja Café) 

További hírek