Kapcsolatgyilkosok 2.

Két ember kapcsolatát nem csak ők maguk tehetik tönkre – a már említett féltékenységgel, vagy más heppekkel. Nem, most nem is arra a bizonyos harmadikra gondolok, hanem a rokonokra. Párunk szülei, testvérei és egyéb hozzátartozói bizony olykor arra sarkallnak minket, hogy inkább lépjünk ki, vagy lépjünk le.

Ez utóbbit persze kettesben kell megoldani, de akinek nem dukál a megfutamodás az akár harcba is szállhat szerelméért a kötözködő rokonok ellenében. Ám a kesztyű felvétele nem is olyan egyszerű feladat, és olykor esélyünk sincs nyerni. Próbálkozhatunk struccpolitikával, csípős nyelvűséggel, daccal, vagy a már említett páros vagy magányos megfutamodással. Hogy ki mit választ azt vérmérséklete és ereje határozza meg.

Amit nem ajánlok, az a fejünk homokba dugása – bár szerencsétlen strucc soha nem művel ilyesmit –, a problémák szőnyeg alá söprése. Mert ugyanis a problémáknak meg van az a komisz tulajdonságuk, hogy ki másznak a szőnyeg alól, sőt a homok alatt is megtalálnak minket, így előbb – utóbb, de általában előbb, szembe kell velük néznünk. Mondjuk azzal, hogy anyósunk, sógornőnk nem viccnek szánja kétértelmű megjegyzéseit, és örülhetünk, amíg kétértelműek ezek a megjegyzések.

Amennyiben lehetséges üljünk le, először csak párunkkal, és beszéljük meg, hogy mégis mi lehet az ellenszenv oka, majd próbáljunk magával a delikvenssel is beszélni, hátha elsimíthatók az ellentétek, hátha csak félreértés, félreismerés az egész. Elismerem, hogy nem egyszerű feladat, de kötelezően meglépendő, ha igazán akarjuk ezt a kapcsolatot. Fontos, hogy a beszélgetés alatt végig maradjunk higgadtak, ne ordibáljunk a másikkal, főleg ne mondjunk meggondolatlan dolgokat.

A csípős megjegyzésekre hasonló módon válaszolni, vagy mindenféle kreatív módon megszégyeníteni a másikat egészen szórakoztató, és a House-on szocializálódók meglehet, hogy jó megoldásnak is látják, viszont én kétlem, hogy hosszú távon az lehetne. A „beszólogatással” csak fokozni lehet a másik haragját és viszolygását, míg mi pont ezt akartuk megszüntetni.

A legeslegnagyobb gond ott kezdődik, ha párunk nem veszi észre a köztünk és „vérszerintije” közti barátságtalan viszonyt, ha azt mondja, hogy csupán mi képzeljük az egészet, hiszen az ő drága anyukája imád minket. Erre már csak az tehet rá egy lapáttal, ha életünk párja esetleg a rokon mellé áll, ha az meg tudja győzni, hogy rosszul választott, mert csak ránk kell nézni, a szemünk se áll jól. Ilyen esetben küzdhetünk még egy darabig, de általában teljesen reménytelen a helyzetünk, érdemes addig visszavonulót fújni, amíg emelt fővel távozhatunk.

A sárdobálás ugyanis a végtelenség is tarthat, de ha kedvesünk is a másik sánc mögé látszik húzódni, akkor értelmét veszti az egész csata.

Ha egyszerűen képtelenek vagyunk közös nevezőre jutni az illetővel, de mindenképp kitartunk egymás mellett szerelmünkkel, akkor a legjobb megoldás, ha minimálisra csökkentjük az érintkezést a rokonnal, akkor is csak teljesen semleges témákat érintve. Párunk persze bármikor felkeresheti őt, beszélhet vele – nagy hiba ezt megtiltani -, de ne várja el tőlünk a „jópofizást”.

További hírek