Két ember kapcsolatát nem csak ők maguk tehetik tönkre – a már említett féltékenységgel, vagy más heppekkel. Nem, most nem is arra a bizonyos harmadikra gondolok, hanem a rokonokra. Párunk szülei, testvérei és egyéb hozzátartozói bizony olykor arra sarkallnak minket, hogy inkább lépjünk ki, vagy lépjünk le.
Ez utóbbit persze kettesben kell megoldani, de akinek nem dukál a megfutamodás az akár harcba is szállhat szerelméért a kötözködő rokonok ellenében. Ám a kesztyű felvétele nem is olyan egyszerű feladat, és olykor esélyünk sincs nyerni. Próbálkozhatunk struccpolitikával, csípős nyelvűséggel, daccal, vagy a már említett páros vagy magányos megfutamodással. Hogy ki mit választ azt vérmérséklete és ereje határozza meg.
Amit nem ajánlok, az a fejünk homokba dugása – bár szerencsétlen strucc soha nem művel ilyesmit –, a problémák szőnyeg alá söprése. Mert ugyanis a problémáknak meg van az a komisz tulajdonságuk, hogy ki másznak a szőnyeg alól, sőt a homok alatt is megtalálnak minket, így előbb – utóbb, de általában előbb, szembe kell velük néznünk. Mondjuk azzal, hogy anyósunk, sógornőnk nem viccnek szánja kétértelmű megjegyzéseit, és örülhetünk, amíg kétértelműek ezek a megjegyzések.
Amennyiben lehetséges üljünk le, először csak párunkkal, és beszéljük meg, hogy mégis mi lehet az ellenszenv oka, majd próbáljunk magával a delikvenssel is beszélni, hátha elsimíthatók az ellentétek, hátha csak félreértés, félreismerés az egész. Elismerem, hogy nem egyszerű feladat, de kötelezően meglépendő, ha igazán akarjuk ezt a kapcsolatot. Fontos, hogy a beszélgetés alatt végig maradjunk higgadtak, ne ordibáljunk a másikkal, főleg ne mondjunk meggondolatlan dolgokat.
A csípős megjegyzésekre hasonló módon válaszolni, vagy mindenféle kreatív módon megszégyeníteni a másikat egészen szórakoztató, és a House-on szocializálódók meglehet, hogy jó megoldásnak is látják, viszont én kétlem, hogy hosszú távon az lehetne. A „beszólogatással” csak fokozni lehet a másik haragját és viszolygását, míg mi pont ezt akartuk megszüntetni.
A legeslegnagyobb gond ott kezdődik, ha párunk nem veszi észre a köztünk és „vérszerintije” közti barátságtalan viszonyt, ha azt mondja, hogy csupán mi képzeljük az egészet, hiszen az ő drága anyukája imád minket. Erre már csak az tehet rá egy lapáttal, ha életünk párja esetleg a rokon mellé áll, ha az meg tudja győzni, hogy rosszul választott, mert csak ránk kell nézni, a szemünk se áll jól. Ilyen esetben küzdhetünk még egy darabig, de általában teljesen reménytelen a helyzetünk, érdemes addig visszavonulót fújni, amíg emelt fővel távozhatunk.
A sárdobálás ugyanis a végtelenség is tarthat, de ha kedvesünk is a másik sánc mögé látszik húzódni, akkor értelmét veszti az egész csata.
Ha egyszerűen képtelenek vagyunk közös nevezőre jutni az illetővel, de mindenképp kitartunk egymás mellett szerelmünkkel, akkor a legjobb megoldás, ha minimálisra csökkentjük az érintkezést a rokonnal, akkor is csak teljesen semleges témákat érintve. Párunk persze bármikor felkeresheti őt, beszélhet vele – nagy hiba ezt megtiltani -, de ne várja el tőlünk a „jópofizást”.
Publikálás dátuma: 2009.03.04.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
„Minden magyar emberrel szembeni támadás”
A Fidesz európai parlamenti képviselője erélyesebb fellépést vár a kormánytól a román határőrök eljárása miatt. Szájer József minden magyar emberrel szembeni támadásnak nevezte, ha...

Az orosz hadsereg őrizetbe vett három lengyel újságírót pénteken az áprilisban lezuhant lengyel elnöki repülőgép roncsainál - közölte a lengyel külügyminisztérium. A moszkvai lengyel nagykövetség "súlyosként" jellemezte az esetet. A Lech Kaczynski lengyel...

- Nem értem, minek csináltak ide utcát, ha egyszer behajtani tilos!?
- Nem megyek ki a napra, mert fejszúrást kapok!
- Anya, nem bántalak meg azzal, ha azt mondom, hogy ez a krumpli most nem olyan finom, de amit máskor szoktál főzni az nagyon finom szokott lenni?
- Te láttál már olyan anyukát, aki...

SZÓ SZERINTI IDÉZETEK BÍRÓSÁGI JEGYZŐKÖNYVEKBŐL:
- Maga szexuálisan aktív?
- Nem, én csak ott fekszem.
- Mikor van a születésnapja?
- Július tizenöt.
- Melyik évben?
- Minden évben.
- Hány éves a fia, aki magával lakik?
- Harmincöt vagy harmincnyolc, nem...

Tanár a biológia órán
2007. január 05.
Tanár a biológia órán:
- Kisfiam, ne puskázz!
- Nem is puskáztam.
- Ne hazudj, láttam, hogy a bordáidat számolod!
www.humor.hu
Tanár a biológia órán
2007. január 05.
Tanár a biológia órán:
- Kisfiam, ne puskázz!
- Nem is puskáztam.
- Ne hazudj, láttam, hogy a bordáidat számolod!
www.humor.hu
A Csillag Születik győztesét első zenekari próbájára kísért el a tabutv.hu. A Ments meg című dala kapcsán arról kérdezték, hogy foglalkoztatja-e őt az öngyilkosság gondolata.
„Nem, nem. Azért ennyire drasztikusan nem, csak, hogy tulajdonképpen... mint például...

Vak ember vicce
Viccek / Szőke
Jelenleg:
4.50
(Sirály)
Egy vak férfi bemegy a kocsmába, leül a pultnál egy székre. Kitapogatja a mellette ülő embert és kérdezi tőle:
- Akar hallani egy szőke viccet?
Mire az így felel:
- Ide figyeljen, én is szőke vagyok. Itt áll mögöttem egy...

Kapaszkodó a cigányoknak
Szenteste előtt egy nappal Budapesten mutatták be a teljes Ó- és Újszövetség első lovári nyelvű fordítását. A nemzetközi szinten is kiemelkedő jelentőségű munkát Vesho-Farkas Zoltán cigány műfordító végezte.
A történet...

Neve: Sakiro Suzuki Japánból.
Kezdődik az óra:
- Lássuk, ki tud többet Amerika történelméből - mondja a tanárnő. - Ki
mondta: " Szabadság vagy halál"?
Siri csend az osztályban, csak Suzuki jelentkezik:
- Patrick Henry, 1775, Philadelphiában
-...

szex, válság
Egy felmérés szerint a gazdasági válság idején a britek leginkább a szexet részesítik előnyben a többi, nem sok pénzt igénylő szabadidős tevékenységgel szemben.
A 2000...
szex, válság
Egy felmérés szerint a gazdasági válság idején a britek leginkább a szexet részesítik előnyben a többi, nem sok pénzt igénylő szabadidős tevékenységgel szemben.
A 2000...