Inkák
Az 1530-as évek elején Mexikóba érkező Gonzalo Pizarrót és kis létszámú seregét, minden bizonnyal meglepte, milyen könnyű volt elfoglalniuk az országot. Az uralkodó Inka Birodalmon belül törzsi háborúk dúltak, gyalogosai pedig fel sem vehették a harcot a spanyol lovasokkal. 1536-ban a legyőzött inka uralkodó, Manko Kapak elmenekült fővárosából, Cuzcóból, és Vilcabamba néven új várost alapított, ahol dinasztiája még további 36 évig fennmaradt.
1911-ben Hiram Bingham, a Yale Egyetem tanára azért utazott Peruba, hogy felkutassa Vilcabambát, s meghatározza az inkák utolsó menedékének pontos helyét. Cuzcóban ütött tábort, onnan járta be a környező vidéket. Több napja kutatta már az Urubamba folyó partját, amikor találkozott egy parasztemberrel, aki felajánlotta, hogy elvezeti az általa Machu Picchunak, azaz "Régi csúcs"-nak nevezett közeli hegy ormán található romokhoz.

Áthatolhatatlan dzsungelen s kötélből készült, ingatag függőhidakon át vezetett Bingham expedíciójának útja a ma Királysírként ismert romhoz. Bár sűrű növényzet fedte, Bingham felismerte, hogy nem mindennapi emlékre bukkant. A tiszta fehér gránitfalak bámulatba ejtették. "Lassan ráeszméltem (írta), hogy a fal, s a vele határos félköríves templom a barlang fölött felér a világ legfinomabb kőfaragó munkájával... szinte a lélegzetem is elállt tőle. Mi lehetett ez a hely ?"
Így tárult fel a mai világ számára Machu Picchu csodálatos fellegvára. Csakhogy nem Vilcabamba volt, az eddig napvilágra került spanyol dokumentumok szerint az ugyanis a Cuzcóval ellentétes irányban helyezkedett el. A tudósok még ma sem tudnak megnyugtató választ adni Vilcabamba pontos helyét illetően
Publikálás dátuma: 2009.03.03.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egy színésznő tévészereplése nyomán kezdett el terjedni az új, "vajazzle" divat, amely a női szeméremdomb kristályokkal történő díszítését jelenti. Egy amerikai honlap riportere utánajárt a dolognak, és tapasztalatait videón is...

Adj egy csókot! Mogyorósat!
Csókot adni mindig remek dolog, legyen az igazi, vagy éppen sütemény.
Mi most az utóbbit választjuk, legalábbis egyelőre… Mégpedig mogyoróscsókkal szolgálunk, amelynek elkészítése nem olyan ördöngös, ízletes és...

A Dózsa György utcáról kanyarodott jobbra Kis-Hunyad utcára a szabad jelzésen egy Suzuki, de valamilyen oknál fogva nem tudta bevenni a jobbos kanyart és egyenesen egy közlekedési lámpát kidöntve a sarkon található pizzéria üvegét betörve landolt.
Nagyon megijedhetett az...

Elszabadult klórgáz miatt kellett kiüríteni egy iskolát és a hozzá tartozó uszodát Budapesten csütörtökön; 23 gyerek és 6 felnőttet szállítottak kórházba, közülük nyolcan súlyosan megsérültek.
A tűzoltóság szóvivője...

Női Értelmező Szótár
Amit a nő mond...
...és amire gondol közben.
Szeretnénk...
Akarok egy...
Dönts Te,...
Női Értelmező Szótár
Amit a nő mond...
...és amire gondol közben.
Szeretnénk...
Akarok egy...
Dönts Te,...
Medvekifutó avatás a Budakeszi Vadasparkban
Február elején két medve, Vackor és Móric érkezett a Budakeszi Vadasparkba. Az új kifutót tegnap ünnepélyes keretek között adta át a közönségnek a Pilisi Parkerdõ Zrt. és a Vadaspark vezetõsége....

Marihuána birtoklásáért őrizetbe vették Kenyában Barack Obama amerikai elnök egyik féltestvérét. Nairobi egyik nyomornegyedében lévő otthona közelében fogta le a rendőrség pénteken a húszas éveiben járó George Obamát. Egyetlen marihuánás...

Hogy hívják az orosz balerinát?
- Pinaja Nyikorogna.
- Hogy hívják az orosz focistát?
- Iván Gyeprefos.
- Hogy hívják a német agglegényt?
- Hans Regenkurt.
- Hogy hívják a lengyel autóversenyzőt?
- Mikorsodrotzky.
- Hogy hívják a kínai WC-s nénit?
-...
Hogy hívják az orosz balerinát?
- Pinaja Nyikorogna.
- Hogy hívják az orosz focistát?
- Iván Gyeprefos.
- Hogy hívják a német agglegényt?
- Hans Regenkurt.
- Hogy hívják a lengyel autóversenyzőt?
- Mikorsodrotzky.
- Hogy hívják a kínai WC-s nénit?
-...
Embert gázolt a vonat Tatánál szombat este. A helyszínelés tart. Pótlóbuszok közlekednek Almásfüzitő és Tata között.
Elgázolt szombaton este egy embert a Hegyeshalom-Budapest vasútvonalon a Tatáról éppen elinduló 466. számú Wiener Walzer EuroNight -...

Megmentették kollégáikat a kirúgástól az RTL Klub sztárjai!
2009. február 07. 17:31 | Forrás: STOP/BLIKK
nyomtatelküld |
Az RTL Klubnál olyan önzetlenségről tettek tanúbizonyságot a minap, amelyre régóta nem volt példa. A csatorna sztárjai lemondtak...