tt a K 1300 S, a K 1300 R és a K 1300 GT

A német piacon piacvezető gyártó a hírek szerint a Kölni Intermot kiállításon hivatalosan is bemutatta a K sporttúra-sorozat három új tagját, a K 1300 S, 1300 R és 1300 GT motorokat.
A bemutatás apropóját a K sorozat évfordulója jelenti, hiszen az első, a K 100 S 1983-ban mutatkozott be. Bár az első modell nem lett túl sikeres, a sorozat későbbi tagjai sokkal jobb eladási darabszámokat tudtak felmutatni. A negyedszázados jubileumot pedig most új csúcsmotorok bemutatatásával ünnepli a márka.
Az új motor, amelynek mindjárt három variánsa is lesz, a hírek szerint immár alumínium térvázzal rendelkezik. Természetesen a futóművet is alaposan átdolgozták, amelynek állíthatósága elöl javul, hátul pedig immáron egykaros lesz. A motor hengerűrtartalma 1200-ról 1300 köbcentiméteresre növekszik, amely az S változatban 175 lóerő leadására képes. A változatok közül a hagyományoknak megfelelően az S a sportosabb, az R a naked-bike, a GT pedig a túrásabb kivitelt jelöli majd. A megújult modelleknek immár hivatalos ára is van, igaz, ezek Németországra vonatkoznak. Az R 3,4, az S 3,9, míg a GT 4,4 millió forintnyi eurót kóstál adók nélkül.
A K sorozat mellett más újdonsággal is készülnek a bajorok. Javában futja ugyanis tesztköreit az S 1000 RR szupersport, amely jövőre kerül a kereskedésekbe, és a BMW illetékesei szerint nagy publicitást fog kapni. A versenypályára optimalizált gépről egyébként egy homályos fotót is közöltek.
Forrás: A5.hu
Publikálás dátuma: 2008.10.27.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Bombameglepetés: Gyurcsány lemond
Lemond a miniszterelnökségről Gyurcsány Ferenc. Ezt maga a kormányfő jelentette be az MSZP elnökségi ülésén.
Az új kormányfő személyére a...

Magyarországra szállították a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjait
Péntek reggel 9 órakor Hegyeshalomnál egy három autóból álló konvojjal szállították Magyarországra azt a két, a Cozma-gyilkossággal gyanúsított férfit, akiket...

Az elmúlt időszakban egyre több a bajbajutott adósok otthonait olcsón kínáló hirdetés. Előfordul, hogy a piaci ár feléért kínálják az ingatlanokat. A dolog szépséghibája csak az, hogy a vásárolt ingatlanokban még bent élnek a...

pénzcentrum.hu
"Egyszerű, tisztességes emberek vagyunk, akik bodzagyűjtésből és vasazásból élnek" - nyilatkozta Sztojka Iván édesanyja. Annak jártunk utána, hogy mekkora jövedelemre lehet szert tenni a bodzatermesztésből! Számításaink szerint egy 36 hektáros...

A mai társadalomban az ember életét nagymértékben befolyásolják a nagy számban és dózisban elfogyasztott antibiotikumok, az egyéb, különféle vegyi anyagokat tartalmazó gyógyszerek. Ha azonban tanulunk a természet törvényszerűségeiből, megelőzhetjük a...

Kos
Szerelem: Meglehetősen heves érzelmek dúlhatnak benned január elején – tulajdoníthatóan a bolygók erőteljes hatásának. Ez a lelkileg felzaklató időszak számos kellemetlen szituációba sodorhat, akár szakításig menő viták alakulhatnak ki. A még...

Robbie Williams meglépte, amit a rajongók remélni sem mertek: újra összehozta az egykor volt legmenőbb fiúcsapatot, a Take That-et. A négy további tag - Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange és Mark Owen – társaságában most stúdióba vonul, hogy együtt összehozzanak egy anyagot....

Trágár kifejezések kíséretében követelte a sajtó képviselőinek kizárását a tárgyalóteremből Gáspár Győző, aki egy bulvárlap tavalyelőtti beperelése miatt jelent meg a bíróságon. A tegnapi tárgyaláson megjelent Győző és...

Mi az összetétele a legújabb magyar szimfonikus zenekarnak?
- 1 Gordonka és 10.000.000 bőgő!
HALLÓ,tessék!Cipőbolt.
- Jaj,bocsánat,elévesztettem a számot.
- Semmi baj,tessék visszahozni,majd kicseréljük
Mezőgazdasági kiállításon egy vidéki...